XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2024. február 29., csütörtök

Február 29.



Jn 13,4-17                          (Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.)
Mégis fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt, és maga elé kötötte. Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát. Amikor Simon Péterhez ért, az tiltakozott: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?!” Jézus így válaszolt: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.” Péter tovább tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” „Ha nem moslak meg - felelte Jézus -, nem lehetsz közösségben velem.” Akkor, Uram, ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” - mondta Simon Péter. De Jézus ezt felelte: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra asztalhoz ült és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg. Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte. Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek.

Képzeljük bele magunkat a történetbe, érezzük, hogyan kel fel Jézus és veszi le felsőruháját, fog egy vászonkendőt, és …., kezdi mosni tanítványai lábát. Ahogyan hozzám is jön, hogyan jelenik meg előttem, milyen módon bánik velem, milyen ez, amikor ráönti a vizet a lábamra? Hogyan reagálok, engedek? Halljuk, ahogyan Péter nagyon határozottan tiltakozik. Ez a tett, e gesztus eltávolítja őt Istentől. Ez nem illik a mesterhez, ilyesmi nem méltó hozzá. A lábmosás gesztusáról talán eszünkbe jut Ferenc pápa, ahogyan megmosta a fiatal börtönlakóknak, az idős, beteg embereknek a lábát. Meglepett és meghatott ez a gesztus a Pápától. És mit szólnánk, ha velünk tenné? Ha az Egyházfő lehajolna előttünk? Szívesen fogadnánk? Jézus mondja Péternek: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.” Jézus nem várja sem Pétertől, sem a többi apostoltól, hogy értsék, amit tesz velük. Nem csak akkor teszi, amikor már megértették, mit tesz. Jézus tudja, hogy sokszor nem értjük Isten szeretetének a logikáját. Mégis szeret, és amilyen mértékben engedjük, hogy úgy szerethessen minket, ahogyan ő akarja, olyan mértékben értjük meg igazán, mit jelent szeretni. És képessé tesz, hogy mi is úgy tudjunk szeretni, mint Ő. Bár szeretnénk  minél többször jobban tudni szeretni, Jézushoz hasonlóan szeretni! Az út ahhoz pedig nem más, mint egyre jobban belemerülni Jézus szeretetébe, hagyni, hogy újból és újból előbb szeressen minket. Jézus tudja, mikor tudjuk őt követni szeretetében. Péternek is meg kellett tanulnia ezt az utat, és rábízni Jézusra ezt az órát: „Ahova megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter fogadkozott: „Miért ne követhetnélek már most? Életemet adom érted.” (Jn 13,36.37) Először hagynia kellett, hogy a mester mossa meg lábát. „Ha nem moslak meg, nem lehetsz közösségben velem.” Hagyjuk, hogy Jézus velünk is újra megtegye szeretet-gesztusát.
Feladat a mai napra: Kérem Jézustól, hogy mutassa meg, kinek akarja, hogy szeretet-gesztusát én is továbbadjam.

2024. február 28., szerda

Február 28.

Mt 14,22-33
Ezután nyomban szólt a tanítványoknak, szálljanak bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, addig ő hazaküldi a népet. Miután hazaküldte, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben besötétedett, s ő ott volt egymagában. A bárka már jó pár stádiumnyira járt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején a víz tükrén elindult feléjük. Amikor a tanítványok észrevették, hogy a vízen jár, megrémültek. „Kísértet!” - mondták, s félelmükben kiabáltak: Jézus azonban megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” Erre Péter így szólt: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!” „Gyere!” - felelte. Péter kilépett a bárkából és elindult Jézus felé a vízen. Az erős szél láttára azonban megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: „Uram ments meg! Jézus kinyújtotta a kezét és megfogta. „Te kishitű - vonta kérdőre -, miért kételkedtél?” Amikor beszállt a bárkába, a szél nyomban elült. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és megvallották: „Valóban Isten Fia vagy!”

Íme az ember! – Amikor a megkorbácsolt, agyonnyúzott, töviskoronával és bíborpalásttal felékesített Jézusra tekintünk, valóban embert láthatunk magunk előtt, akinek „minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen, és kiengesztelje a nép bűneit.” (Zsid 2,17). Olyan embert láthatunk benne, aki úrrá lett a félelmen, hogy „felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett.” (Zsid 2,15). Legmélyebb félelmét a Getszemáni kertben élte át, amikor „földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól” (Zsid 5,7), és aki ki tudta mondani ott: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” (Lk 22,42) és a szentíró tanúsít minket arról, hogy „hódolatáért meghallgatásra talált.” (Zsid 5,7). Meghallgatásra talált, mert a félelme közepette Isten kezébe tudta helyezni életét, tovább tudott bízni az Atya jóságában, bár nagyon jól tudta, hogy sok fájdalmon kell keresztül mennie. Ez a bizalom tette Jézust képessé arra, hogy „vízen járjon”: hogy a lehetetlen szituációkon felülkerekedjen és ne merüljön el bennük. Mi okoz bennem félelmet és hogyan bánok vele? Mit csinálok, amikor meglátom „az erős szelet”, úgy mint Péter? Engemet is lebénít? Elsüllyedek a félelemben, a bizalmatlanságban? Jézus hívogatja Pétert: „Gyere!” „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” Miért kételkedünk, kérdezi tőlünk Isten? Talán túlságosan rövid a kezem ahhoz, hogy megváltást szerezzen? Vagy nincs elég erő bennem, hogy szabadulást adjak? (Iz 50,2) Imádságomban elmondom Jézusnak félelmeimet és bizalommal megerősítem belé vetett hitemet.

Feladat a mai napra: Napközben azt a fohászt imádkozom: Uram, bízom benned!

2024. február 27., kedd

Február 27.

Iz 43,1-5
Most hát ezt mondja az Úr, a teremtőd, Jákob, az alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy. Ha tengereken kelsz át, veled leszek; és ha folyókon, nem borítanak el, ha tűzön kell átmenned, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg. Mert én, az Úr vagyok, a te Istened, Izrael Szentje, a Megváltód. Váltságodul odaadom Egyiptomot, Kust és Szebát cserébe érted. Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek. Embereket adok oda érted, és nemzeteket az életedért. Ne félj hát, mert veled vagyok!

Jézusban egy olyan embert láthatunk, aki nemcsak tudta, hogy kitől jött, hanem azt is, hogy értékes és mélyen szeretve van. Persze ezen egyáltalán nem csodálkozunk, hiszen Ő Isten fia volt, hát hogyne lett volna értékes! Azt is tudta, hogy nem a tettei vagy a küldetésben elért eredményei miatt értékes, hanem elsősorban azért, mert van, és mert az Atyához tartozik. A mai idézetben Isten elmondja az embernek, mennyire értékeli, szereti őt, csupán csak azért, mert: az enyém vagy! Váltságodul odaadom Egyiptomot, Kust és Szebát cserébe érted. Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek. Jézus állandóan ebben „az enyém vagy”-ban élte életét. Életével elsősorban azt nyilatkoztatja ki nekünk, hogy kezdettől fogva mi is mélységesen szeretve és akarva vagyunk, csupán csak azért, mert a nevünkön szólított minket és az övéi vagyunk. Nincs olyan ember a világon, akit az Isten nem akart volna, vagy nem szeretne, bármit és bármilyen körülmények közt éljen, bármi történjék vele. Sőt, mi több: Isten mindent megtesz értünk, kivált minket a bűn szolgaságából, velünk van, akár tűzön vagy vízen kell keresztül mennünk, és megvéd minket: Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek. A mély szeretettudat képessé tette Jézust arra, hogy közvetítse nekünk ugyanez a megváltó szeretetet. Akár őt magát, a megtestesült isteni Igét, láthatjuk meg a fönti szövegben. Engedjük, hogy Isten kifejezze irántunk való szeretetét minden fájdalmunkon és sebzettségünkön túl. Jóllehet, néha kérdésre vonnánk őt, hogy hol voltál, amikor tűzön és vízen kellett keresztül mennem? Miért engedted, hogy megperzselődjek, vagy majdnem belefulladjak a vízbe? Az a tény, hogy Isten szeret minket, nem óv meg minket a nehézségektől. Ez tanúsítja nekünk a fönti szöveg és Jézus élete is. A legnagyobb kísértés feltételezni az Istenről, hogy minden nehézség, szenvedés, fájdalom azért van, mert ő rosszat akart nekem, vagy valamiért megbüntet. Sokszor ezért fordulunk el tőle, és nehezünkre esik imádkozni. Aki azonban engedi, hogy a szíve mélyére hatoljanak ezek a szavak, és hisz ennek a szeretetvallomásnak, az bensőleg szabaddá válik és képes lesz, akár a fájdalmakon túl, ugyanezt az isteni szeretetet sugározni embertársainak is.

Feladat a mai napra: Megpróbálom mással éreztetni, hogy értékes számomra.