XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. október 22., vasárnap

Október 22.



Iz 45, 1-6; 1 Tessz 1, 1-5b; Mt 22, 15-22
Így szól az Úr fölkentjéhez, Ciruszhoz, akinek megfogja a jobbját, hogy színe előtt meghódoltassa a nemzeteket, és megoldja a királyok derekán az övet; hogy megnyissa előtte az ajtókat, és ne maradjon egyetlen kapu se zárva: „Előtted megyek, és megalázom a magasságokat; összetöröm az érckapukat, és a vaszárakat leütöm. Neked adom az elrejtett kincseket, és a rejtekhelyek gazdagságát, hogy megtudd: Én vagyok az Úr, Izrael Istene, aki neveden szólítalak. Szolgámért, Jákobért, és választottamért, Izraelért szólítottalak a neveden. Dicső nevet adtam neked, bár nem ismertél. Én vagyok az Úr, és senki más! Rajtam kívül nincs más isten. Bár nem ismersz, mégis felövezlek, hogy napkelettől napnyugatig megtudják: rajtam kívül nincsen más.”

Ma, október harmadik vasárnapját II. János Pál pápa rendeletére a világmisszió vasárnapjaként ünnepeli az Egyház. Tehát megkérdezhetjük, mit mondanak a mai olvasmányok és az evangélium a misszióról? Első hallás után úgy tűnik, hogy nem igazán beszélnek erről, hiszen nem szándékosan választották ki azokat a világmisszió vasárnapjára. Ha azonban jobban figyelünk, Jézus az evangéliumban nem marad meg a konkrét politikai, társadalmi kérdésnél, hanem a probléma lényegére utal bölcs válaszával: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré - az Istennek pedig, ami az Istené!” Az embernek az evilági, társadalmi területeken sajátos kötelességei vannak, ugyanis Isten felé is van kötelessége: Istennek odaadni, ami az övé. És mi az Istené? Nem más, mint maga az ember, akit saját képmására teremtett. Mindenekelőtt Isten csak azt kívánja, hogy az ember szeretetből adja oda újra önmagát a Teremtőjének. „Az ember kezdettől fogva párbeszédre hivatott Istennel, ugyanis csak azért létezik, mert Isten szeretetből megteremtette és szeretetből létben tartja, s csak akkor élhet teljesen az igazság szerint, ha önként elismeri ezt a szeretetet és rábízza magát a Teremtőjére.” (II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et Spes kezdetű lelkipásztori konstitúciója, GS 19). Az Egyház, és ezáltal minden keresztény missziós feladata –, mivel Isten választottai vagyunk, ahogyan Szent Pál fogalmazott a Szentleckében –, nem más, mint megismertetni minden embert ezzel a meghívással, legmélyebb azonosságával. „Az Egyház ugyanis nagyon jól tudja, hogy amikor védelmezi az emberi hivatás méltóságát és visszaadja a reményt azoknak, akik kétségbe estek végső sorsuk felől, üzenete összhangban van az emberi szív legtitkosabb vágyaival. Ez az üzenet nem lealacsonyítja az embert, hanem élettel és szabadsággal ajándékozza meg, s rajta kívül semmi sem képes megnyugtatni az emberi szívet: 'Magadnak alkottál minket', Uram, 'és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik benned'.” (GS 21) Csak Istenben nyugszik szívünk, őbenne, aki „az Úr, és senki másban!” Az olvasmányban hallunk Cirusz (Kürosz) perzsa király meghívásáról, küldetéséről. Isten választott eszköze volt, hogy „napkelettől napnyugatig megtudják: rajtam kívül nincsen más”. Hasonló módon felismerhetjük magunkat, mint azokat, akiknek Isten feltárta kincseit: „Neked adom az elrejtett kincseket.” Ferenc pápa az Evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításában ugyanis hangsúlyozza, hogy „rendelkezésünkre áll az élet és a szeretet kincstára, amely nem csaphat be, az üzenet, amely nem manipulálhat, és nem csalhat meg. Olyan válasz, amely leszáll az ember mélyére, és képes támaszt nyújtani neki, képes felemelni őt”. (EG 265) „Amikor az Egyház az evangelizálás feladatára hív, nem tesz mást, mint hogy megmutatja a keresztényeknek a személyes kiteljesedés igazi dinamizmusát: 'Itt fedezzük fel a valóság egy másik mély törvényét: az élet olyan mértékben növekszik és érlelődik, amilyen mértékben odaajándékozzuk mások életéért. Végső soron ez a misszió'.” (EG 10) Kérjük ma Istent az Egyház egész világmissziójáért, de szintén saját magunkért is, hogy felismerjük, melyik az az út, amelyet az Úr kér tőlünk az új missziós „kilépésre” való meghívásban (vö. EG 20).
 Feladat a mai napra: Arra figyelek, hogy az emberi szív melyik ajtaját akarja az Úr előttem megnyitni (hogy megnyissa előtte az ajtókat), hogy ezzel közölje azt a szeretetet, amelyet ma kincsként kaptam, és amely újra megajándékozott az élet értelmével.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma