XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. június 10., hétfő

Június 10.



Jn 15,1-8                            (Az Egyház egy közösség Jézussal)
Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.

„Jézus kezdettől fogva részt adott életéből a tanítványoknak (vö. Mk 1,16-20; 3,13-19);  kinyilatkoztatta nekik az Ország misztériumát (vö. Mt 13,10-17), küldetésében, örömeiben (vö. Lk 10,17-20) és szenvedéseiben részesítette őket (vö. 22,28-30). Jézus egy még bensőségesebb kapcsolatról beszél közte és azok között, akik követik őt: "Maradjatok meg bennem, és én tibennetek (...) Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők" (Jn 15,4-5). És meghirdet egy titokzatos, valóságos közösséget a saját teste és a mi testünk között: "Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad, és én őbenne" (Jn 6,56)”. (KEK 787) „Amikor látható jelenléte elvétetett a tanítványoktól, Jézus nem hagyta őket árván (vö. Jn 14,18). Megígérte, hogy velük marad az idők végezetéig (vö. Mt 28,20). Elküldte nekik a Lelkét (vö. Jn 20,22; ApCsel 2,33). Így a Jézussal való közösség még intenzívebbé vált: "Lelkének közlésével ugyanis testvéreit, akiket minden nemzetből hívott össze, titokzatosan testévé tette."” (KEK 788) „Az Egyháznak a testtel való összehasonlítása megvilágítja a Krisztus és az Egyház közötti bensőséges kapcsolatot. Az Egyház nemcsak körülötte gyűlik össze; benne, az Ő testében egyesített. A Krisztus Teste-Egyháznak három sajátosságát különösen is ki kell emelni: az összes tagok egymás közti egysége Krisztussal való egységük által; Krisztus a test Feje; az Egyház Krisztus Menyasszonya.” (KEK 789)
Feladat a mai napra: Megújítom a Jézussal való bensőséges kapcsolatomat, hogy a mai napon bő termést hozzak.