2 Sám 12,7-10.13; Gal 2,16.19-20; Lk 7,36-8,2
A mai evangéliumban a bűnös asszony történetét hallhatjuk, aki Jézushoz
jött, elárasztotta Őt könnyeivel, csókjaival. Jézus megbocsátotta az asszony
bűneit, mert őszinte szeretettel és bűnbánattal fordult Jézushoz. A bűnös
asszony tudta, micsoda ajándék az, hogy Jézus nem utasította őt el, hanem
elfogadta bűnbánatát. Simon, a házigazda viszont nem tud örülni, mert gőgjében
nem veszi észre, hogy Isten hozzá is irgalmas, sőt, természetesnek veszi, hogy
Jézus ellátogatott hozzá. Pedig Jézus azzal, hogy betért az ő házába, az ő
bűneit is megbocsátotta, őt pedig a közösségébe fogadta.
Melyik személlyel tudjuk könnyebben azonosítani magunkat? Mit mond nekünk
ez a történet a Jézussal való kapcsolatunkról? Jézus nem akarja az egyik embert
a másik ellen kijátszani. Mindkettőt becsüli, szereti. Mindenkivel olyan módon
bánik, amire szüksége van. Simonnak elmagyarázza, hogy ítélkezése az asszonyról
miért nem helyes.
Minap nagymamám újságolta: „Megtérítettem egy embert! Egy régi barátnőm azt
mondta, hogy már nem hisz Istenben. Életében annyi rossz dolgot és nehézséget
tapasztalt, ami biztos azért van, mert nincs Isten. Aztán elmondtam neki, hogy
igenis van Isten! Felsoroltam életem sok-sok eseményét, amikor megtapasztaltam
Isten segítségét (a párválasztástól kezdve, a háború, a menekülésen és a
szegénységen át az újrakezdésig). Tudom, hogy mindez azért történt így, mert
Isten irgalmas volt hozzánk és gondunkat viselte. – Barátnőm egy ideig nem
jelentkezett, amíg egyszer csak megszólalt a telefon (ez volt az utolsó
alkalom, hogy beszélgettem vele, mielőtt meghalt). Azt mondta nekem: „Tudod,
mit csináltam? Imádkoztam Istenhez. És érted is imádkoztam!”
Megkérdezhetjük magunkat: Észreveszem-e Isten ajándékát az életemben?
Meglátom-e, hogyan látogat el hozzám az Úr, hogy irgalmában és közösségében
részesítsen? Isten ma arra hív bennünket, hogy hittel meglássuk Isten gondviselő
szeretetét életünkben, hogy a mi szívünk is újra eltelhessen ujjongással és
hálaadással mindazért a sok jóért, amit velünk tett, és örömmel hirdessük
mindenkinek, hogy Isten mennyire szeret minket. Mert a hálából fakadó
tanúságtételünk mások számára is megnyitja a kapukat Isten felé.
Feladat a mai napra: Engedjük meg, hogy Jézussal való
kapcsolatunk egyre szorosabbá váljon, egyre mélyebb, szeretet teljesebb legyen.