Róm 10,10-17 (Püspökök és a papok fölhatalmazása)
A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való
megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall
szégyent, aki benne hisz. Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert
mindnyájunknak egy az Ura, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják.
Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívhatják
segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem
hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse
az, akit nem küldtek? Ezért meg van írva: „Milyen kedves a jövetele annak, aki
jó hírt hoz.” De nem mindnyájan engedelmeskednek az evangéliumnak. Ezért kérdi
Izajás is: „Uram, ki fogadja hittel a szavunkat?” A hit tehát hallásból fakad,
a hallás pedig Krisztus tanításából.
„Maga Krisztus a
szolgálat forrása az Egyházban. A szolgálatot Ő alapította, tekintélyt és
küldetést, irányítást és célt adott neki: "Az Úr Krisztus Isten népének
lelkipásztori gondozására és szüntelen gyarapítására Egyházában különféle
szolgálatokat alapított, melyek az egész test javát célozzák. A szent
hatalommal fölruházott szolgák ugyanis testvéreiknek szolgálnak, hogy mindazok,
akik Isten népéből valók, (...) eljussanak az üdvösségre."” (KEK 874)
„"Hogyan
higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak hírnök nélkül? S
hogyan hirdessen az, akit nem küldtek?" (Róm 10,14-15). Senki, sem egyén,
sem közösség nem hirdetheti önmagának az Evangéliumot: "A hit hallásból
ered" (Róm 10,17). Senki sem adhat önmagának fölhatalmazást és küldetést
az Evangélium hirdetésére. Az Úr küldötte nem saját tekintélyével, hanem
Krisztus tekintélyének erejével beszél; nem mint a közösség egy tagja szól a
közösséghez, hanem Krisztus nevében. Senki sem adhatja önmagának a kegyelmet;
másnak kell fölkínálnia számára és mástól kell ajándékba kapnia. Ez föltételezi
a kegyelem szolgáit, akiket tekintéllyel és alkalmassággal Krisztus ruházott
föl. Tőle kapják a Püspökök és a papok a küldetést és a fölhatalmazást (a
"szent hatalmat"), hogy Krisztusnak, a Főnek személyében
cselekedjenek, a diakónusok az erőt, hogy Isten népét a liturgia, az igehirdetés
és a szeretet `diakóniájában' tudják szolgálni közösségben a Püspökkel és annak
presbitériumával. Ezt a szolgálatot, melyben Krisztus küldöttei Isten
kegyelméből azt teszik és adják, amit önmaguktól képtelenek tenni és adni,
nevezi az Egyház hagyománya "szentségnek". Az Egyház szolgálatát
saját szentséggel adják át.” (KEK 875) Kérjük, hogy a
Szentlélek világosítson meg minket, hogy jobban megértsük a püspökök és a papok
küldetését és felhatalmazásukat az egyházi szolgálatában.
Feladat a mai napra: Hálát adok azokért a papokért, akiknek
szolgálata által hallottam Jézus Krisztusról és megerősödhettem hitemben.