XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. augusztus 29., csütörtök

Augusztus 29



Ef 1,3-14                          (Az emberi személy méltósága)

Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket. Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által - akarata és tetszése szerint - fogadott gyermekeivé legyünk; hogy magasztaljuk felséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket. Őbenne nyertük el a megváltást a vére árán, és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán, amelyet végtelen bölcsességében és megértésében gazdagon árasztott ránk. Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint Főben, újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van. Igen, mi is őbenne nyertük el az örökséget annak végzéséből, aki mindent szabad elhatározása szerint tesz. Szolgáljunk hát felsége dicsőségére, mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük reményünket. Benne kaptátok meg ti is a megígért Szentlélek pecsétjét, miután hallottátok az igazságról szóló tanítást, üdvösségetek evangéliumát, és hittetek benne. Ő a foglaló örökségünkre, arra, hogy teljesen megváltva az övéi legyünk az Isten fölségének dicsőségére.

A Szentlélekben való élet valósítja meg az ember hivatását (...), isteni szeretetből és emberi szolidaritásból tevődik össze (...), ajándékul adatik mint üdvösség (...). (KEK 1699) Az emberi személy méltósága az Isten képmására és hasonlatosságára történt teremtésében gyökerezik (...); és az isteni boldogságra szóló meghívásban nyeri el beteljesedését (...). Az emberi lét sajátossága, hogy szabadon törekszik e beteljesedésre (...). Szabad cselekedeteivel (...) az emberi személy az Istentől megígért és az erkölcsi lelkiismeret által tanúsított jónak megfelelően alakul vagy nem alakul (...). Az emberek önmagukat építik és belülről növekednek: egész testi és lelki életük építőanyag a növekedésükhöz (...). A kegyelem segítségével növekednek az erényben (...), kerülik a bűnt, vagy ha elkövették, a tékozló fiú példája szerint rábízzák magukat mennyei Atyánk irgalmára (...). Így jutnak el a szeretet tökéletességére. (KEK 1700)
Feladat a mai napra:  A mai napon Szent Pállal szemlélem az a fenséges méltóságot, amit Istentől ajándékba kaptam, hogy az ő fogadott gyermeke és örököse lehetek. Átgondolom, miként fejezhetném ki az Istennek hálámat e nagy ajándékért, és keresem annak lehetőségét, hogy kifejezésre juttassam neki.