- A Hit Éve: Élet Krisztusban – Az ember hivatása:
Élet a lélekben II -
Sir 3,17-21.30-31; Zsid 12,18-19.22-24a; Lk 14,1.7-14
Fiam, alázattal vidd végbe
tetteid, és jobban szeretnek majd, mintha adakoznál. Nagy vagy? Annál inkább
alázd meg magadat, akkor majd kegyelmet találsz az Istennél.
A mai vasárnap olvasmánya és evangéliuma az alázatról szól. A fönti
idézetben Sirák tanácsát olvashatjuk, amit fiának intéz, hogy alázatra
törekedjen, hiszen akkor kegyelmet talán Istennél. Jézus ezt plasztikusan
elmondja egy példabeszédben: „Amikor
lakodalomba hívnak, ne telepedjél le a főhelyre, mert akadhat a hivatalosak
közt nálad előkelőbb is. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és
foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked:
Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg
előtt. Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az
felmagasztaltatik.” A gőg
és a beképzeltség elvakítják az ember szívét, önteltté válik és nem veszi észre
a körülötte lévő szépséget, sem az ajándékot, amiben részesül, hiszen csak
önmagával van elfoglalva és meg van győződve arról, hogy minden kijár neki.
Ezen a héten a boldogságról fogunk elmélkedni. A szentmise olvasmányai
gyönyörűen rávezetnek arra, mi az igazi boldogság forrása. Csak az alázat tesz
képessé bennünket arra, hogy észrevegyük a szeretet és a jóság finomságát,
amiben nap mint nap részesülünk. Csak az alázatos szív képes háladalra fakadni,
magasztalni az Istent végtelen szeretetéért és irgalmáért, hiszen az alázatos
szív az, mely tudja, hogy hibákat követ el, és be tudja ismerni azokat mások és
Isten előtt. És csak az alázatos szív képes közösséget teremteni, és szolgálni
másokat. Mégis, mit nevezzünk alázatnak? Alázat, ha mindig igent mondok a másik
ember követelésére és mindig mindent megteszek neki? Ez szerintem nem alázat,
hanem gerinctelenség, hacsak igazi belső szabadságból és döntésből nem fakad.
Vagy alázat-e az, aki állandóan azt mondogatja: bocsánat, hogy élek, majd
igyekszem többé nem elkövetni ezt a hibát... Igazából a gőg másik arca ez,
hiszen miközben ez az ember állandóan meghajol mások előtt, arra vágyik, hogy
neki hódoljanak, és kifejezzék nagyrabecsülésüket. Az alázat a Szentlélek
működéséből fakad, aki bennünk a szelídség, kedvesség, önmegtartóztatás
gyümölcsét termi. És milyen gyönyörű az, amikor ezek ott ragyognak életünkben! Az
alázat az út az igazi boldogság felé, mert az Úr felemeli és örökké tartó
vigaszban részesíti: Mert ezt mondja a
Fölséges és Magasztos, aki az örökkévalóságban lakik, és akinek Szent a neve:
„Én a magasságban, a szent helyen lakom, de a megtört és alázatos szívűekkel is
ott vagyok, hogy új életet adjak az alázatos lelkeknek, és új életre keltsem a
megtört szíveket. Nem akarok én örökké perlekedni, és nem haragszom mindvégig.
Mert akkor elepedne színem előtt a lélek, a lélek, amelyet én teremtettem.
Gonosz kapzsisága miatt haragudtam meg népemre, azért rejtettem el arcomat, és
haragomban sújtottam le rá. Mint a lázadó, ment a maga választotta úton, de én
láttam az utat, amelyen elindult. Meggyógyítom azért és megvigasztalom,
vigasztalást nyújtok neki és azoknak is, akik gyászolják. A hála gyümölcsét
teremtem meg ajkán. Békesség, békesség a távol és közel levőknek! - mondja az
Úr. Igen, meggyógyítalak.” (Iz 57,15-19)
Feladat a mai napra: Igyekszem igazi alázattal szolgálni
azokat, akiket az Úr ma mellém ad.