XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. szeptember 1., vasárnap

Szeptember 1



- A Hit Éve: Élet Krisztusban Az ember hivatása: 

Élet a lélekben II -

Sir 3,17-21.30-31; Zsid 12,18-19.22-24a; Lk 14,1.7-14

Fiam, alázattal vidd végbe tetteid, és jobban szeretnek majd, mintha adakoznál. Nagy vagy? Annál inkább alázd meg magadat, akkor majd kegyelmet találsz az Istennél.

A mai vasárnap olvasmánya és evangéliuma az alázatról szól. A fönti idézetben Sirák tanácsát olvashatjuk, amit fiának intéz, hogy alázatra törekedjen, hiszen akkor kegyelmet talán Istennél. Jézus ezt plasztikusan elmondja egy példabeszédben: „Amikor lakodalomba hívnak, ne telepedjél le a főhelyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg előtt. Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik.” A gőg és a beképzeltség elvakítják az ember szívét, önteltté válik és nem veszi észre a körülötte lévő szépséget, sem az ajándékot, amiben részesül, hiszen csak önmagával van elfoglalva és meg van győződve arról, hogy minden kijár neki. Ezen a héten a boldogságról fogunk elmélkedni. A szentmise olvasmányai gyönyörűen rávezetnek arra, mi az igazi boldogság forrása. Csak az alázat tesz képessé bennünket arra, hogy észrevegyük a szeretet és a jóság finomságát, amiben nap mint nap részesülünk. Csak az alázatos szív képes háladalra fakadni, magasztalni az Istent végtelen szeretetéért és irgalmáért, hiszen az alázatos szív az, mely tudja, hogy hibákat követ el, és be tudja ismerni azokat mások és Isten előtt. És csak az alázatos szív képes közösséget teremteni, és szolgálni másokat. Mégis, mit nevezzünk alázatnak? Alázat, ha mindig igent mondok a másik ember követelésére és mindig mindent megteszek neki? Ez szerintem nem alázat, hanem gerinctelenség, hacsak igazi belső szabadságból és döntésből nem fakad. Vagy alázat-e az, aki állandóan azt mondogatja: bocsánat, hogy élek, majd igyekszem többé nem elkövetni ezt a hibát... Igazából a gőg másik arca ez, hiszen miközben ez az ember állandóan meghajol mások előtt, arra vágyik, hogy neki hódoljanak, és kifejezzék nagyrabecsülésüket. Az alázat a Szentlélek működéséből fakad, aki bennünk a szelídség, kedvesség, önmegtartóztatás gyümölcsét termi. És milyen gyönyörű az, amikor ezek ott ragyognak életünkben! Az alázat az út az igazi boldogság felé, mert az Úr felemeli és örökké tartó vigaszban részesíti: Mert ezt mondja a Fölséges és Magasztos, aki az örökkévalóságban lakik, és akinek Szent a neve: „Én a magasságban, a szent helyen lakom, de a megtört és alázatos szívűekkel is ott vagyok, hogy új életet adjak az alázatos lelkeknek, és új életre keltsem a megtört szíveket. Nem akarok én örökké perlekedni, és nem haragszom mindvégig. Mert akkor elepedne színem előtt a lélek, a lélek, amelyet én teremtettem. Gonosz kapzsisága miatt haragudtam meg népemre, azért rejtettem el arcomat, és haragomban sújtottam le rá. Mint a lázadó, ment a maga választotta úton, de én láttam az utat, amelyen elindult. Meggyógyítom azért és megvigasztalom, vigasztalást nyújtok neki és azoknak is, akik gyászolják. A hála gyümölcsét teremtem meg ajkán. Békesség, békesség a távol és közel levőknek! - mondja az Úr. Igen, meggyógyítalak.” (Iz 57,15-19)

Feladat a mai napra: Igyekszem igazi alázattal szolgálni azokat, akiket az Úr ma mellém ad.