XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. szeptember 17., kedd

Szeptember 17.



Mk 12,41-44                              (2. a szándék)
Ezután leült szemben a kincstárral és figyelte, hogy dob a nép pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De aztán jött egy szegény özvegy, s csak két fillért dobott be. Erre odahívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, ami csak szegénységétől telt, egész megélhetését.”

„A tárggyal szemben a szándék a cselekvő személy oldalán van. A szándék, mivel a cselekvés akarati forrásából való és a cél által meghatározza a cselekvést, lényeges elem a cselekedet erkölcsi minősítése szempontjából. A cél a szándék elsődleges végpontja, és a cselekedet végső terminusát jelzi. A szándék az akarat mozgása a cél felé, és a cselekvés terminusára tekint. A szándék a jó elhatározása, amit a cselekedettől vár. Nem merül ki az egyedi cselekedetek irányításában, hanem számos cselekedetet irányíthat ugyanazon cél felé; képes egy egész életet a végső cél felé irányítani. Így például egy szolgálatnak lehet célja a felebarát megsegítése, ugyanakkor indíthatja az Isten, minden cselekedetünk végső célja iránti szeretet. Egy és ugyanazt a cselekedetet különböző szándékok indíthatják, például a szolgálattétel történhet előnyszerzésért vagy hiúságból is.” (KEK 1752)
„A jó szándék (például segíteni akar a felebarátnak) nem tesz sem jóvá, sem jogossá egy önmagában helytelen cselekedetet (például: a hazugságot és megszólást). A cél nem szentesíti az eszközöket. Így nem lehet igazolni egy ártatlan ember elítélését mint a nép megmentésének törvényes eszközét. Ezzel szemben a rossz szándék (például a hiúság) rosszá tesz egy cselekedetet, ami önmagában jó lehet (például az alamizsnaadás (vö. Mt 6,2-4).” (KEK 1753)
Üljünk ma le Jézussal együtt a templom kincses ládájánál és figyeljünk az emberekre és szándékaira. Engedjük, hogy Jézus figyelmeztessen minket saját szándékainkra és beszéljünk vele róla. Milyen szándékkal teszem azt, amit teszek. Pl. milyen szándékkal adok adományt? Milyen jó, hogy az imádságban, a Jézussal való beszélgetés megtisztítja szándékaimat.
Feladat a mai napra: Elgondolkozom, mit szeretnék ma adományként adni Istennek, és  megteszem anélkül, hogy közszemlére tenném.