2Tim 1,3 (A téves ítélet)
Hálát adok Istennek, akinek őseimtől fogva tiszta
lelkiismerettel szolgálok, amikor imádságomban éjjel-nappal mindig megemlékezem
rólad.
1Tim
1,12-15
Hálát adok Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki erőt
adott nekem, megbízhatónak tartott és meghívott a szolgálatára, engem, aki
azelőtt káromoltam s üldöztem és erőszakos ember voltam. De megkönyörült
rajtam, mivel hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. Sőt valósággal
elárasztott az Úr kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és az iránta való
szeretettel. Igaz beszéd ez, és teljes hitelt érdemel: Krisztus Jézus azért
jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket, s közöttük én vagyok az első.
Az embernek mindig engedelmeskednie kell
lelkiismerete biztos ítéletének. Ha tudva és akarva ellene cselekednék, önmagát
ítélné el. Ám megtörténik, hogy az erkölcsi lelkiismeret a tudatlanság
állapotában van, és téves ítéleteket hoz teendő vagy már végrehajtott
cselekedetekről. (KEK 1790) Ez a
tudatlanság gyakran beszámítható a személyi felelősségnek. Ez történik akkor,
amikor "az ember nem fordít elég gondot az igaz és a jó keresésére, és a
lelkiismeret a bűn megszokása következtében lassanként szinte megvakul". (II. Vat. Zsinat. GS). Ilyen esetekben a személy felelős a
rosszért, amit tett. (KEK 1791) Az
erkölcsi ítéletek eltévelyedésének forrása lehet Krisztus és evangéliumának nem
ismerése, mások rossz példája, a szenvedélyek uralma, a lelkiismeret rosszul
értelmezett autonómiájának követelése, az Egyház tekintélyének és tanításának
elvetése, a megtérés és a szeretet hiánya. (KEK 1792). Ha azonban ellenkezőleg, a tudatlanság leküzdhetetlen,
vagy a téves ítéletért az erkölcsi alany nem felelős, a személynek nem
számítható be az általa elkövetett rossz. Ennek ellenére a tett még rossz,
hiány, rendetlenség marad. Fáradozni kell tehát azért, hogy az erkölcsi
lelkiismeret megszabaduljon tévedéseitől. (KEK 1793). A jó és tiszta lelkiismeretet megvilágosítja az őszinte
hit. Mert a szeretet egyszerre fakad "tiszta szívből, jó lelkiismeretből
és őszinte hitből" (1Tim 1,5): "Minél inkább érvényesül tehát a
helyes lelkiismeret, annál inkább tartózkodnak az egyének is, a közösségek is
az önkényes döntésektől, s törekszenek arra, hogy az erkölcsiség objektív
normáihoz alkalmazkodjanak." (KEK 1794).
Szent Pál életében láthatjuk nagyon jól, amint átalakult lelkiismerete. Pál azt
mondja 2Tim 1,3-ban, hogy őseimtől fogva
tiszta lelkiismerettel szolgálok. Ellentmondásnak tűnhet, a Timóteushoz írt
első levélben elmondottakkal szemben, ahol bevallja, hogy üldözte az Egyházat, erőszakos
ember volt. De ezt is tiszta lelkiismerettel tette, még ha téves is volt a lelkiismerete,
hiszen meg volt győződve arról, hogy a keresztények tévelyedtek el hitükben,
amikor elkezdtek hinni Jézus Krisztusban. Ezért, mint lelkes, hívő farizeus
kiállt az Isten ügyéért. Csak utólag jött rá arra, hogy vak volt, és hitetlenségében
tudatlanul cselekedett. Isten és az emberek előtt megbánta rossz cselekedeteit.
Miután Pál Krisztussal találkozott minden erőt ráfordított arra, hogy
megismerje az igaz tanítást, hogy valóban tiszta és igaz lelkiismerettel
szolgálhassa az Istent. Nagyon fontos, hogy mi is állandóan ügyeljünk
lelkiismeretünk igaz voltára. Ne gondoljuk azt, hogy mindenképp helyes, hanem
legyen gondunk arra, hogy az Evangélium és az Egyház tanításának fényében
mindig újra felülvizsgáljuk, és ha szükséges megváltoztassuk.
Feladat a mai napra: Arra törekszem, hogy a „hit titkát tiszta lelkiismerettel” őrizzem meg (vö. 1Tim 3,9), és
téves ítéleteimet kijavítsam.