XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. szeptember 8., vasárnap

Szeptember 8.



 Élet a lélekben III - a szabadság

Bölcs 9,13-19; Zs 89; Filem 9b-10.12-17; Lk 14,25-33

Abban az időben: Amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: ,,Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: »Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.« Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze jár, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.''

Ezen a héten az ember szabadságáról szeretnénk elmélkedni. Nem beszéltünk össze, mégis olyan gyönyörűen megvilágítják a vasárnapi olvasmányok ezt az igazságot. Mit értünk szabadság alatt? A mai világban úgy tűnik, hogy szabadnak lenni annyit jelent, mint azt csinálni, amit akarok. Olyan szlogenek, mint: Itt vagyok önmagam!; Éldd ki magad!; Te vagy az Úr, ne hagyd, hogy más megmondja neked, mit kell tenned!; Valósítsd meg önmagad! stb. ami a New Age áramlatából jön, igazából arra akarja rávenni az embert, hogy legyen elég önmagának, mert az a meggyőződésük, hogy az ember képes megváltania, meggyógyítania, kifejlesztenie önmagát. Ennek ellenére Jézus egészen mást tanít nekünk. Isten, aki saját képmására és hasonlatosságára teremtett minket, közösségre hívott minket. Ő a teljesen szabad, aki ebben a közösségben felénk teszi az első lépést, aki teljes szabadsággal adja oda értünk önmagát és arra hív, hogy mi is, teljes szabadságunkból válaszoljunk szerető hívására. Azért válaszolhatunk rá, mivel Isten képmásaiként az ő szabadságát birtokoljuk. Erre gondol Jézus a mai evangéliumban, amikor arról beszél, hogy csak az lehet az ő tanítványa, aki mindent maga mögött hagy. Költői túlzásnak vehetjük azt a szót, hogy aki nem „gyűlöli”..., hiszen nem arra hív minket, hogy utáljuk szeretteinket vagy szeretetlenül bánjunk velük, hanem hogy helyes sorrendbe helyezzük kapcsolatainkat, és szabaduljunk meg olyan kötelékektől, melyek gátolnak bennünket a teljes önátadásban, pl. önző elvárásoktól, kényszerektől, érzelmi zsarolásoktól, függőségtől, stb. Szent Ágoston mondta: „Magadnak teremtettél minket Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk míg meg nem nyugszik tebenned.” Ez a nyugtalanság erre a hívásra utal, amit mindannyian a szívünkben érzünk, és amihez belső szabadság kell, hogy válaszoljunk rá. Szeretteinket igazából akkor tudjuk legjobban szeretni, ha elsősorban Isten mellett döntünk. A helyes Istenszeretet sosem eredményezhet önző elfordulást az emberektől. Személyes tapasztalatom, hogy ha tényleg Istennel találkozunk, akkor Ő az, aki szeretteink felé fordítja figyelmünket, és megmutatja, hogyan szeressük őket jól. Amikor Isten, hivatásom kezdetén, a szívem ajtaján kopogott, és kérdezte, hogy beléphet-e, boldogan válaszoltam neki, hogy „igen, gyere!” Aztán hozzá tette: „De nem jövök egyedül, hanem az egész emberiség is velem jön. Nem baj?” Körülnéztem magamban, vajon hogy férünk majd el, aztán nyitott szívvel és örömmel azt mondtam neki: „Nem baj! Gyertek mind!” És Isten közel hozta nekem az embereket, sorsukat, keresésüket, szükségleteiket. De abban is segített, hogy különbséget tudjak tenni a szükséges és a fölösleges, a szolgálat és a rabszolgaság között, és határt tudjak szabni, ahhoz, hogy tényleg igaz szívből tudjam szolgálni őket. Krisztus követése teljes szabadságot kíván, olyan szívet, mely tudja, mire vállalkozik, mint az okos toronyépítő, és képes lemondani belső késztetéseiről, önző szándékairól, mint a bölcs király a hadba vonulásról. Ez a szabadság Isten ajándéka, a szív bölcsessége, mely képes felismerni és Igent mondani Isten akaratára. 
Feladat a mai napra: Átgondolom szándékaimat, Krisztus-követésemet. A szentmisén kérem Jézus igéjének és az eucharisztia szentségének megerősítő kegyelmét, hogy Őt helyezzem életem első helyére, és felismerjem, mihez ragaszkodom még, mit kell még átadnom neki.