Élet a lélekben III - a szabadság
Bölcs 9,13-19; Zs 89; Filem 9b-10.12-17; Lk 14,25-33
Abban az időben: Amikor Jézust nagy népsokaság
követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: ,,Aki hozzám jön, de nem gyűlöli
apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát
is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így
követ, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni,
vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből
befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem
tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: »Ez az ember építkezésbe
fogott, de nem tudta befejezni.« Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik
király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe
tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld
hozzá még akkor, amikor messze jár, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki
közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.''
Ezen a héten az
ember szabadságáról szeretnénk elmélkedni. Nem beszéltünk össze, mégis olyan
gyönyörűen megvilágítják a vasárnapi olvasmányok ezt az igazságot. Mit értünk
szabadság alatt? A mai világban úgy tűnik, hogy szabadnak lenni annyit jelent,
mint azt csinálni, amit akarok. Olyan szlogenek, mint: Itt vagyok önmagam!;
Éldd ki magad!; Te vagy az Úr, ne hagyd, hogy más megmondja neked, mit kell
tenned!; Valósítsd meg önmagad! stb. ami a New Age áramlatából jön, igazából
arra akarja rávenni az embert, hogy legyen elég önmagának, mert az a
meggyőződésük, hogy az ember képes megváltania, meggyógyítania, kifejlesztenie
önmagát. Ennek ellenére Jézus egészen mást tanít nekünk. Isten, aki saját
képmására és hasonlatosságára teremtett minket, közösségre hívott minket. Ő a
teljesen szabad, aki ebben a közösségben felénk teszi az első lépést, aki
teljes szabadsággal adja oda értünk önmagát és arra hív, hogy mi is, teljes
szabadságunkból válaszoljunk szerető hívására. Azért válaszolhatunk rá, mivel
Isten képmásaiként az ő szabadságát birtokoljuk. Erre gondol Jézus a mai
evangéliumban, amikor arról beszél, hogy csak az lehet az ő tanítványa, aki
mindent maga mögött hagy. Költői túlzásnak vehetjük azt a szót, hogy aki nem „gyűlöli”..., hiszen nem arra hív minket,
hogy utáljuk szeretteinket vagy szeretetlenül bánjunk velük, hanem hogy helyes
sorrendbe helyezzük kapcsolatainkat, és szabaduljunk meg olyan kötelékektől,
melyek gátolnak bennünket a teljes önátadásban, pl. önző elvárásoktól, kényszerektől,
érzelmi zsarolásoktól, függőségtől, stb. Szent Ágoston mondta: „Magadnak
teremtettél minket Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk míg meg nem nyugszik
tebenned.” Ez a nyugtalanság erre a hívásra utal, amit mindannyian a szívünkben
érzünk, és amihez belső szabadság kell, hogy válaszoljunk rá. Szeretteinket
igazából akkor tudjuk legjobban szeretni, ha elsősorban Isten mellett döntünk.
A helyes Istenszeretet sosem eredményezhet önző elfordulást az emberektől. Személyes
tapasztalatom, hogy ha tényleg Istennel találkozunk, akkor Ő az, aki
szeretteink felé fordítja figyelmünket, és megmutatja, hogyan szeressük őket
jól. Amikor Isten, hivatásom kezdetén, a szívem ajtaján kopogott, és kérdezte,
hogy beléphet-e, boldogan válaszoltam neki, hogy „igen, gyere!” Aztán hozzá
tette: „De nem jövök egyedül, hanem az egész emberiség is velem jön. Nem baj?”
Körülnéztem magamban, vajon hogy férünk majd el, aztán nyitott szívvel és
örömmel azt mondtam neki: „Nem baj! Gyertek mind!” És Isten közel hozta nekem
az embereket, sorsukat, keresésüket, szükségleteiket. De abban is segített,
hogy különbséget tudjak tenni a szükséges és a fölösleges, a szolgálat és a
rabszolgaság között, és határt tudjak szabni, ahhoz, hogy tényleg igaz szívből
tudjam szolgálni őket. Krisztus követése teljes szabadságot kíván, olyan
szívet, mely tudja, mire vállalkozik, mint az okos toronyépítő, és képes
lemondani belső késztetéseiről, önző szándékairól, mint a bölcs király a hadba
vonulásról. Ez a szabadság Isten ajándéka, a szív bölcsessége, mely képes
felismerni és Igent mondani Isten akaratára.
Feladat a mai napra: Átgondolom szándékaimat,
Krisztus-követésemet. A szentmisén kérem Jézus igéjének és az eucharisztia
szentségének megerősítő kegyelmét, hogy Őt helyezzem életem első helyére, és
felismerjem, mihez ragaszkodom még, mit kell még átadnom neki.