XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. október 31., csütörtök

Október 31.

Zsolt 85,2-3.5.8-14           (szociális jólét, béke)

Kegyelmedet, Uram, kiárasztottad földedre, Jákob sorsát jóra fordítottad. Néped bűnét megbocsátottad, minden vétkét betakartad. Teremts újjá minket, Istenünk, tedd félre neheztelésedet, Szabadítónk! Mutasd meg, Urunk, irgalmadat, adj nekünk kegyesen szabadulást! Hadd hallom, mit hirdet az Úr, a mi Istenünk! Valóban, ő a békét hirdeti. Békét népének és minden szentjének, mindenkinek, aki szívből megtér hozzá. Igen, közel az üdvösség azokhoz, akik őt félik, s dicsőség lakik majd földjükön. Az igazság és a hűség találkoznak, az igazságosság és a béke csókot vált. A földből kisarjad a hűség, az égből igazságosság tekint le. Igen, az Úr kiárasztja áldását és földünk meghozza termését. Igazságosság jár előtte, és béke a lába nyomában.

„Másodszor a közjó igényli közösségének szociális jólétét, gyarapodását. A gyarapodás az összes társadalmi kötelezettség foglalata. Ugyancsak a tekintélyre tartozik, hogy a közjó érdekében válasszon a részleges javak között. De mindenki számára hozzáférhetővé kell tennie azt, amire a valóban emberi élethez szüksége van: az élelmet, a ruházatot, az egészséget, a munkát, a nevelést, a kultúrát, a megfelelő tájékoztatást, a családalapítás jogát stb. (II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes, 26.) (KEK1908). Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mennyire élünk vagy élünk vissza ezekkel a jogokkal, pl. ott, amikor családalapítás elleni jogokat követelnek a hatóságoktól, mint pl. az abortusz jogát. Vajon mindenki számára hozzáférhetők-e az alapvető emberi jogok? És mit teszünk annak érdekében, hogy mindenki számára hozzáférhetővé váljon pl. a munkavállalás joga. Mennyire várjuk a hatóságoktól, hogy megtegyenek mindent az emberek érdekében, és mennyire keressük annak a lehetőségét, hogy mi is hozzásegítsünk ahhoz, hogy megteremtődjön, valóra váljon mindenki számára? Sokszor úgy tűnik, mintha azt várnánk, hogy felülről oldjanak meg mindent, pedig mi is aktívan hozzájárulhatunk az ország alakulásához, sőt felelősséggel tartozunk nemzetünk jólléte iránt. Keresztény értékeink megkövetelik tőlünk, hogy felelősséggel vegyünk részt a társadalmi életben, és együtt munkálkodjunk a szeretet, a béke és az igazságosság országának létrehozásán.
„Végül a közjó magában foglalja a békét, vagyis az igazságos rend állandóságát és biztonságát. Föltételezi tehát, hogy a tekintély tisztességes eszközökkel biztonságot nyújt mind a társadalom, mind tagjai számára. Biztosítja a jogot a törvényes, személyes és kollektív önvédelemhez.” (KEK1909).

Feladat a mai napra: Átgondolom, milyennek szeretném látni Magyarországot, és mi az a kis lépés, amivel hozzájárulhatok ahhoz, hogy olyanná váljon, és ezt meg is valósítom.

2013. október 30., szerda

Október 30.

2Mak 4,4.7.10-13; 6,6-9                                            (A közjó)

Oniász fölismerte a viszály okozta veszélyt. Ezért elment a királyhoz, ... mert különös gondja volt a nép javára. Látta ugyanis, hogy csak királyi segítséggel érheti utol az ellenséget, másként Simon nem hagyja abba esztelen üzelmeit. … Szeleukosz halálakor Antiochusz vette át az uralmat. Akkoriban Oniász testvére, Jázon, törvénytelen eszközökkel szerezte meg magának a főpapi tisztséget. Mihelyt átvette a hatalmat, Jázon nyomban bevezette testvéreit a görög életmódba. Megszüntette a törvényes rendet, és új, törvényellenes szokásokat vezetett be. Szándékosan épp a vár alatt létesített gyakorlóiskolát, és az előkelő ifjakat arra ösztönözte, hogy görög kalapot viseljenek. Így Jázonnak, ennek a főpapnak nem tekinthető istentelen embernek a mérhetetlen elvetemültsége folytán felvirágzott a hellenizmus, és gyökeret vertek az idegen szokások. ... Nem ünnepelték többé a szombatot, sem az atyáik által rájuk hagyományozott többi ünnepet sem tartották meg. Egyáltalán nem vallhatták magukat többé zsidónak. A havi áldozat bemutatásakor, a király születése napján s a dionüzoszi ünnepeken erőszakkal odahurcolták őket az áldozati lakomára, s arra kényszerítették őket, hogy koszorús fejjel részt vegyenek a bacchanáliákon. …  Akik nem tudták rászánni magukat a görög szokások átvételére, azokat kivégezték.

„Az ember társas természetének megfelelően minden egyes személy java szükségképpen kapcsolatban áll a közjóval. A közjót másképpen nem lehet meghatározni, csak az emberi személlyel való kapcsolatban: „Ne éljetek magatokba gubózva, csak magatoknak, mintha már megigazultatok volna, hanem közösségben összegyűlvén keressétek azt, ami mindenkinek javára szolgál.” (Epistula Pseudo Barnabae 4,10).” (KEK1905) „A közjón "a társadalmi élet azon föltételeinek összességét (kell érteni), melyek mind a csoportoknak, mind az egyes tagoknak lehetővé teszik, hogy saját tökéletességüket elérjék." (II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes, 26, 74.) A közjó mindenki életét érinti. Mindenki részéről okosságot igényel, de még inkább azok részéről, akik a tekintély hivatalát gyakorolják. (KEK1906) Három lényeges elemet foglal magában: „Mindenekelőtt föltételezi a személynek mint ilyennek tiszteletét. A közjó érdekében a közhatalomnak tiszteletben kell tartania az emberi személy alapvető és elidegeníthetetlen jogait. A társadalom köteles engedélyezni minden tagjának, hogy megvalósítsa saját hivatását. Különösen is a közjóhoz tartoznak a természetes szabadság gyakorlásának föltételei, amelyek elengedhetetlenek az emberi hivatás teljes kimunkálásához: ilyenek a jog "a saját lelkiismeret helyes szabálya szerinti cselekvéshez, a magánélet védelméhez és az igaz szabadsághoz vallási téren is". (II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes, 26.)” (KEK1907). A Makkabeusok könyve bevezet minket az IV. Antiochusz (Kr. e. 175-163) uralkodása idejébe. Alatta kezdődik meg a görög szokások átvétele, amelyhez maga a zsidó tekintélyek is hozzájárultak: mint Jázon, a főpap, aki bevezette testvéreit a görög életmódba. Nem tartották tiszteletben az emberi személy alapvető és elidegeníthetetlen jogait, mint a vallási szabadságot. Azóta már sok mindenben fejlődött az emberiség, de azt kérdezhetjük, vajon mindenütt a világon, minden országban biztosítva vannak az emberi személy alapvető jogai? Hogyan érint minket az, hogy manapság sokan üldözést szenvednek a vallási hovatartozásuk miatt?

Feladat a mai napra:Közösségben összegyűlvén keressétek azt, ami mindenkinek javára szolgál.” Elgondolkozom azon, miben járulhatok ma hozzá a közjóhoz. 

2013. október 29., kedd

Október 29.

1Sám 15,1.3.9.17-19.22  (A tekintély nem önmagából meríti erkölcsi legitimitását)

Sámuel így szólt Saulhoz: „Az Úr küldött, hogy fölkenjelek népe, Izrael királyává! Hallgass hát az Úr szavára! Menj, és támadd meg Amaleket, és töltsd be rajta és mindenén, amije csak van, az átkot. Ne kíméld, hanem ölj meg férfit és nőt, gyereket és csecsemőt, marhát és juhot, tevét és szamarat!” Ám Agagot megkímélte Saul és a nép, és ugyanígy a kecskék-juhok és a marhák javát is, a legszebb hízott állatokat, s mind, ami csak értékes holmi akadt: nem töltötte be rajtuk az átkot. ... Erre Sámuel így beszélt: „Nemde Izrael törzseinek feje lettél, pedig a magad szemében is kicsinek látszottál? Téged kent föl az Úr Izrael királyává. S most az Úr meghagyta neked, hogy vonulj ki, és megparancsolta: Menj és töltsd be az átkot azon a semmirekellőn, Amaleken, és harcolj ellene, míg meg nem semmisíted. Miért nem engedelmeskedtél az Úrnak? Miért estél neki a zsákmánynak, s miért tettél olyat, ami az Úr szemében visszatetsző? ... Vajon éppúgy tetszését leli az Úr az égőáldozatban és a véres áldozatban, mint az Úr parancsa iránti engedelmességben? Igen, az engedelmesség többet ér, mint az áldozat, a szófogadás értékesebb a kosok hájánál.”

„Amíg a tekintély az Isten által meghatározott rendhez tartozik, "a politikai rendszer megválasztását és a vezetők kijelölését a polgárok szabad akaratára kell hagyni". (II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes, 74.)” A politikai rendszerek különbözősége erkölcsileg megengedhető, csak szolgálják a rájuk bízott közösség törvényes javát. Azon rendszerek, melyeknek természete szemben áll a természettörvénnyel, a közrenddel és az emberi személy alapvető jogaival, nem valósíthatják meg azon nemzetek közjavát, melyekre ráerőszakolták magukat.” (KEK1901) „A tekintély nem önmagából meríti erkölcsi legitimitását. Nem viselkedhet tirranus módon, hanem a közjóért kell fáradoznia "mint erkölcsi erőnek, mely elsősorban a szabadságra és a vállalt kötelezettségek és feladatok tudatára támaszkodik". (II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes, 74.) "Az emberi törvény annyiban törvény jellegű, amennyiben a józan értelem szerinti: s ezáltal nyilvánvaló, hogy az örök Törvényből ered. Amennyiben pedig eltér az értelemtől, gonosz törvény: s már nem törvény jellegű, hanem inkább az erőszak egyik formája." (Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae)“ (KEK1902)
„A tekintélyt csak akkor gyakorolják törvényesen, ha az adott közösség közjavát keresik és annak elérésére erkölcsileg megengedett eszközöket használnak. Ha megtörténnék, hogy a vezetők igazságtalan törvényeket vagy az erkölcsi renddel ellenkező rendeleteket hoznak, az ilyen parancsok nem kötelezhetik a lelkiismeretet. "Ekkor maga a tekintély teljesen összeomlik, és ocsmány jogtalanság következik" (XXIII. János pápa: Pacem in terris 51).” (KEK1903) „"Ezért kívánatos, hogy minden hatalmat ugyanazt a célt szolgáló más hivatalokkal és hatóságokkal ellensúlyozzanak. Ez a jogállam elve, melyben nem emberek önkényes akarata, hanem a törvények uralkodnak." (II. János Pál pápa: Centesimus annus, 44).” (KEK1904). A mai idézetben azt látjuk, amint Isten visszavonta Saul királyságát, mert nem hallgatott Isten szavára. A történet rámutat arra, hogy a tekintély nem viselkedhet sem zsarnoki módon, sem önfejűen. Isten nem támogat olyan tekintélyt, amely nem engedelmeskedik neki, illetve törvényének.   

Feladat a mai napra: Megvizsgálom, milyen rendeleteket hoznak mostani vezetőink: igazságos vagy igazságtalan törvényeket, az erkölcsi renddel egyező vagy ellenkezőket? Van-e olyan, amely nem kötelezheti a lelkiismeretemet?

2013. október 28., hétfő

Október 28.

Róm 13,1-8                        (A tekintély)

Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak. Mert nincs hatalom, csak az Istentől, ami van, azt Isten rendelte. Ezért aki a hatósággal szembeszáll, Isten rendelésének szegül ellene. Az ellenszegülő pedig magára vonja az ítéletet. A felsőbbség nem arra való, hogy a jótettől ijesszen el, hanem a rossztól. Azt szeretnéd tehát, hogy ne kelljen a hatalomtól tartanod? Tedd a jót és megdicsér: Mert az Isten eszköze a javadra. De ha gonoszságot művelsz, rettegj, mert nem hiába viseli a kardot. Isten eszköze, hogy a gonosztevőt megbüntesse. Alá kell tehát magadat vetned neki, nemcsak a megtorlás miatt, hanem a lelkiismeret szerint is. Ezért fizettek adót is, hiszen akik behajtják, Isten szolgái. Adjátok meg mindenkinek, ami jár neki: akinek adó, annak az adót, akinek vám, annak a vámot, akinek hódolat, annak a hódolatot, akinek tisztelet, annak a tiszteletet. Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki embertársát szereti, a többi törvényt is megtartja.

„"Az emberek közötti együttélés nem lehet rendezett és termékeny, ha nincs benne jelen egy törvényes tekintély, mely biztosítja a rendet és megfelelő módon hozzájárul a közjó megvalósításához" (vö. XXIII. János pápa: Pacem in terris 46)“. Tekintély az a minőség, melynek alapján személyek vagy intézmények emberek számára törvényeket hoznak és parancsokat adnak ki, és engedelmességet várnak el tőlük.” (KEK1897) „Minden emberi közösségnek szüksége van tekintélyre, mely kormányozza. Az ilyen tekintély alapja az emberi természetben van. Szükséges a polgári közösség egységéhez. Feladata az, hogy amennyire csak lehetséges, biztosítsa a társadalom közjavát.” (KEK1898) Az erkölcsi rend által megkövetelt tekintély Istentől való (vö Róm 13,1-2; 1Pt 2,13-17).” (KEK1899)
„Az engedelmesség kötelezettsége mindenkitől elvárja, hogy a tekintélynek megadja az őt megillető tiszteletet, s a tekintélyt gyakorló személyeket tisztelettel és érdemeik szerint hálával és jóakarattal vegyék körül. Római Szent Kelemen pápánál található a politikai tekintélyért szóló legrégibb imádság: "Urunk, adj nekik egészséget, békét, egyetértést, állhatatosságot, hogy a birodalmat, melyet te adtál nekik, akadály nélkül szolgálják. Te ugyanis, Urunk, a századok mennyei királya, adsz az emberek fiainak dicsőséget és tiszteletet és hatalmat azok fölött, akik a földön élnek; Urunk, te irányítsd tanácsukat a szerint, ami jó és kedves a te szemedben; hogy irgalmas légy hozzájuk, akik a tőled adott hatalmat békességben és szelídségben, kegyesen szolgálják."” (KEK1900)
Ma mindenekelőtt azon elmélkedhetünk, hogy miért van minden emberi közösségnek szüksége a tekintélyre. Hogyan fogjuk fel különböző közösségeink tekintélyét, és milyen módon engedelmeskedünk nekik? Kérjük a Szentlélek segítségét, hogy megértesse velünk, hogyan képzeli el Isten a tekintély helyes gyakorlását.

Feladat a mai napra: A magyar politikai tekintélyekért imádkozom a fönti imádság szavaival vagy saját szavaimmal. 

2013. október 27., vasárnap

Október 27

A Hit Éve: A TÁRSADALMI ÉLETBEN VALÓ RÉSZVÉTEL

Sir 35, 15b-17. 20-22a; 2 Tim 4, 6-8. 16-1; Lk 18, 9-14

Az Úr igaz bíró: nem nézi az ember személyét, nem részrehajló a szegény kárára; s meghallgatja azt, aki a balsorsban kéri őt. Nem utasítja el az árvák könyörgését, sem az özvegyet, ha tele van panasszal. Aki szívből szolgálja, azt elfogadja az Úr, az ilyenek imádsága a felhőkig hatol. A nyomorgók jajszava áthatol a felhőkön, és nem csendesül, míg el nem éri célját. Nem tágít, amíg rá nem tekint a Fölséges, és míg nem szolgáltat neki igazságot. És az Úr nem késlekedik.

A mai olvasmány szavai mögött szívrendítő valóság rejlik, párbeszéd Isten és az ember között. Isten megalkotta az embert saját képmására, és képessé tette őt a Vele való közösségre. Az Úr meghallgatja azt, aki hozzá kiált, nem utasítja vissza, hanem válaszol: „és az Úr nem késlekedik”. Az idézet arra utal, hogy Isten különösképpen a nehéz helyzetben lévőknek hallja panaszát, nyomban segítségére siet a szegénynek, az árvának és a bajban levőnek. De maga a szegénység, a baj nem elegendő ahhoz, hogy Isten az embert megigazultnak nyilvánítsa. Az ima akkor talál meghallgatásra, ha az ember lelke tiszta, és megvan benne a hódolat. Az evangélium azonban két ember példáján keresztül megmutatja, mit jelent ez konkrétan. Mindketten elmentek a templomba imádkozni, viszont különböző módon szóltak Istenhez. Jézus azt mondta, hogy a kettő közül csak az egyik, a vámos ment haza megigazultan, a farizeus azonban nem. Miért? Isten minden bizonyára meghallotta mindkettőjük imádságát, de csak a vámos imáját hallgathatta meg, mert igazándiból csak ő várt segítséget Istentől. A farizeus inkább saját tetteivel akarta igazolni magát Isten előtt. „Az ilyen ember, - írja Ferenc pápa Lumen Fidei c. enciklikájában - még ha engedelmeskedik is a parancsolatoknak, akkor is, amikor jót tesz, önmagát állítja középpontba és nem ismeri el, hogy a jóság forrása Isten. Aki így cselekszik, aki önmaga akar igazságának forrása lenni, hamarosan kiüresedni látja igazságát, és felfedezi, hogy képtelen hűségesen megtartani a törvényt. Magába zárkózik, elszigetelődik az Úrtól és a többiektől, s ez által élete értelmetlenné válik, tettei terméketlenek lesznek, mint a vízfolyástól távol álló fa. ... Csak e forrás felé kitárulkozva, és annak elismerésében alakulhatunk át, engedve, hogy az üdvösség munkálkodjék bennünk, tegye termékennyé és jó gyümölcsökkel teljessé az életünket.” (Lumen Fidei 19). A társadalmi élet helyes részvételében szintén mutatkozzanak meg életünk jó gyümölcsei. E hét témával kapcsolatban törekedjünk tehát arra, hogy Isten közreműködésével igazságban szolgáljuk embertársainkat.


Feladat a mai napra: Hogyan tudnék eszköze lenni Istennek, hogy rajtam keresztül igazságot szerezhessen azoknak, akik körülöttem élnek?

2013. október 26., szombat

Október 26.



1Jn 3,7.10-18                    (A megtérés és a társadalom)
Gyermekeim, senki se vezessen félre titeket. Aki az igazságosságot cselekszi, az igazságos, ahogy ő is igazságos. Aki nem az igazságosságot teszi, az nem Istentől való. Ugyanígy az sem, aki nem szereti testvérét. Mert ezt az üzenetet halljuk kezdettől fogva: Szeressük egymást! Ne tegyünk úgy, mint Káin, aki a gonosztól való volt, és megölte testvérét. Miért ölte meg? Mert az ő tettei gonoszak voltak, a testvére tettei ellenben igazak. Ne csodálkozzatok azon, testvérek, hogy a világ gyűlöl benneteket. Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad. Aki gyűlöli testvérét, gyilkos, márpedig tudjátok, hogy egy gyilkosnak sem maradandó birtoka az örök élet. A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért. Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki - bár bőven van neki a világ javaiból -, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét? Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.
„Az eszközök és a célok fölcserélése mely végső céllá teszi azt, ami csupán eszköz, vagy amikor az embereket pusztán egy cél eléréséhez szükséges eszköznek tekintik, igazságtalan struktúrákat hoz létre, melyek "megnehezítik, és gyakorlatilag lehetetlenné teszik az isteni Törvényhozó parancsaihoz igazodó keresztény életet". (XII. Pius pápa).” (KEK 1887). „Éppen ezért az emberi személy lelki és erkölcsi képességeire és a belső megtérés állandó igényére támaszkodva erőfeszítéseket kell tenni olyan társadalmi változások érdekében, melyek valóban az embert szolgálják. A szívből való megtérés elsőbbségének elismerése nem zárja ki, hanem inkább hangsúlyozza a kötelezettséget, hogy megfelelő módon javítsák a bűnre csábító intézményeket és életföltételeket, hogy az igazságosság normáihoz igazodva tökéletesedjenek, és ne gátolják, hanem előmozdítsák a jót.” (KEK 1888). „A kegyelem segítsége nélkül az emberek képtelenek "megtalálni a gyakran szűk ösvényt a rossznak engedő kishitűség és az erő között, mely megkettőzi a rosszat azzal az önámítással, hogy le tudja győzni a rosszat". (II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika). Ez az ösvény a szeretet, tudniillik Isten és felebarát szeretetének útja. A szeretet a legfontosabb társadalmi parancsolat. Tiszteletben tartja a másikat és annak jogait. Megkívánja az igazságosság gyakorlását és egyedül ő tesz rá alkalmassá. Önmagát elajándékozó életre indít: "Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, de aki elveszíti, megmenti azt" (Lk 17,33). (KEK 1889).
Feladat a mai napra: Hogyan tudnám ma kinyilvánítani szeretetemet tettel és igazsággal? Figyelmes leszek embertársaim iránt, és ahol lehetőség adódik, jót teszek azzal, akivel találkozom.

2013. október 25., péntek

Október 25.



Róm 5,1-10                        (A társadalom elengedhetetlenül szükséges az emberi hivatás megvalósításához)
Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen szellemi hódolatotok. Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes. A nekem adott kegyelem segítségével azt mondom mindegyikteknek: Senki ne becsülje magát a kelleténél többre, hanem józanul gondolkodjatok, mindenki az Istentől neki juttatott hit mértéke szerint. Mert ahogy egy testben több tagunk van, s minden tagnak más a szerepe, sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként azonban tagjai vagyunk egymásnak, s a nekünk juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek: aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson, aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben, aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol, tegye örömest. Szeressetek tettetés nélkül, irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz. A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.
„A társadalom elengedhetetlenül szükséges az emberi hivatás megvalósításához. E cél eléréséhez tiszteletben kell tartani az értékek hierarchiáját, mely "az anyagi és természetes dolgokat alárendeli a belső és lelki dolgoknak". (II. János Pál pápa). Az emberi társadalom mindenekelőtt úgy tekintendő, mint ami főleg a lélekhez tartozik; általa az emberek az igazság fényével megvilágosítva a dolgok ismeretét megosztják egymás között; érvényt szerezhetnek jogaiknak és teljesíthetik kötelességeiket; késztetést kapnak a lelki javak utáni törekvésre: bármilyen tisztességes dologra vonatkozóan egymás között jogos kívánságot táplálhatnak; állandó kívánságként él bennük, hogy legértékesebb javaikat másoknak átadhassák; mások lelki javaira úgy tekintenek, hogy azt a saját javukra fordítsák. Ezek a javak egyszersmind kapcsolatban vannak mindazzal és irányítják mindazt, ami a tanokra, a gazdasági ügyekre, a törvények parancsaira és a többi dologra vonatkozik, amelyek kívülről alkotják az emberi társadalmat és folyamatosan kibontakoztatják azt."(XXIII. János pápa).” (KEK 1886).
Feladat a mai napra: Milyen adományt kaptam Istentől? Megpróbálom a lehető leghatékonyabban gyakorolni és bevetni a környezetem javára.

2013. október 24., csütörtök

Október 24.



Ef 6,1-9                               (úgy kell viselkedniük, mint az isteni Gondviselés szolgáinak)
Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert így van rendjén. Ez az első, ígérettel egybekötött parancs: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy boldog és hosszú életű légy a földön.” Apák, ne keserítsétek meg gyermekeiteket, hanem neveljétek őket fegyelemben az Úr útmutatása szerint. Szolgák, engedelmeskedjetek földi uratoknak, félő tisztelettel és egyszerű szívvel, akárcsak Krisztusnak. Ne látszatra szolgáljatok, mint akik emberek tetszését keresik, hanem mint Krisztus szolgái, akik szívesen teljesítik Isten akaratát. Odaadással szolgáljatok, mert az Úrnak szolgáltok, nem embereknek. Hiszen tudjátok, hogy bármi jót tesz valaki, akár szolga, akár szabad ember, jutalomban részesíti az Úr. Gazdák, ti is így viselkedjetek velük szemben. Hagyjátok abba a fenyegetőzést, hiszen tudjátok, hogy nekik is, akárcsak nektek, Uruk van a mennyben, akinél nincs személyválogatás.
„Isten nem akarta magának fenntartani az összes hatalom gyakorlását. Minden teremtményének megjelöli azokat a feladatokat, amelyeket természetének képességei szerint végezni tud. A kormányzásnak ezt a módját kell követni a társadalmi életben. Isten világot kormányzó stílusának, mely mélységes tiszteletet tanúsít az emberi szabadság iránt, kellene inspirálnia azok bölcsességét, akik az emberi közösségeket kormányozzák. Nekik úgy kell viselkedniük, mint az isteni Gondviselés szolgáinak.” (KEK 1884). „A szubszidiaritás elve szemben áll a kollektivizmus minden formájával. Megvonja az állam beavatkozásának határait. Harmóniába próbálja hozni az egyének és a közösségek kapcsolatait. Az igaz nemzetközi rend megvalósítására törekszik.” (KEK 1885). A mai idézetünk segítségével átgondolhatjuk, hogyan is működik családunkban vagy munkahelyünkön a szubszidiaritás elve. Ha hatalmat és felelősséget kaptam Istentől mások felett, akkor hogyan élem ezt a hatalmat? Mennyire próbálom saját akaratomat véghezvinni, illetve mennyire keresem annak módját, hogy a rám bízottak saját lehetőségeik szerint ki tudjanak bontakozni? Hogyan tudok együttműködni főnökeimmel, szüleimmel?
Feladat a mai napra: A mai napon szívleljük meg Szent Pál tanítását és próbáljuk valóra váltani: Ne látszatra szolgáljatok, mint akik emberek tetszését keresik, hanem mint Krisztus szolgái, akik szívesen teljesítik Isten akaratát.

2013. október 23., szerda

Október 23.



Kiv 1,8-17                          (A szubszidiaritás elvének fontossága)
Egyiptomban új király jutott hatalomra, aki nem ismerte Józsefet. Ezt mondta alattvalóinak: „Látjátok, hogy Izrael fiainak népe megsokasodott és megerősödött, s már veszélyt jelent számunkra. Járjunk el vele szemben okosan, hogy megakadályozzuk szaporodását. Különben háború esetén ellenségeink számát fogja növelni. Harcolni fog ellenünk, s utána elhagyja az országot.” Ezért munkafelügyelőket rendeltek Izrael fölé, hogy megkeserítsék az életét olyan munkával, amelyre kényszerítették őket. Így építették a fáraónak a raktárvárosokat, Pitomot és Ramszeszt. De minél jobban elnyomták őket, annál jobban növekedett számuk és szétterjedtek, ezért félelem fogta el őket Izrael fiai előtt. Az egyiptomiak tehát munkára kényszerítették Izrael fiait, és életüket durva kényszermunkával tették elviselhetetlenné: agyagfeldolgozással, téglavetéssel, különféle kényszermunkával. Egyiptom királya ezt a parancsot adta a héberek bábáinak, akik közül az egyiket Sifrának, a másikat Puának hívták: „Amikor a héber asszonyok mellett segédkeztek, figyeljetek jól a két nemre: ha fiú, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben.” A bábák azonban félték az Istent. Nem engedelmeskedtek az egyiptomi király parancsának és életben hagyták a fiúkat.

„A szocializáció veszélyekkel is jár. Az állam túlzott közbelépése fenyegetheti a személyes szabadságot és kezdeményezést. Az Egyház tanítása kidolgozta az úgynevezett szubszidiaritás, a kölcsönös kisegítés elvét. Ezen elv szerint "egy magasabb szintű közösségnek nem szabad beavatkoznia egy alacsonyabb szintű közösség belső életébe, és nem szabad megfosztania illetékességétől, épp ellenkezőleg, szükségleteiben támogatnia és segítenie kell, hogy annak tevékenységét összehangolja a társadalmat alkotó más tényezőkkel, tudniillik a közjó érdekében". (II. János Pál pápa)” (KEK 1883). A mai idézetben pontosan a szocializáció ennek veszélyét láthatjuk. Az új egyiptomi király nem ismerte Józsefet, és félt Izrael fiaitól. Ezért elrendelte ezek elnyomását. A történelem során mind a mai napig újra meg újra ismétlődnek az ilyen fajta igazságtalanságok. Azonban gyönyörű látni, amint a héber bábák nagy belső szabadsággal mégis az igazságosságot szolgálták, kijátszották a király igazságtalan parancsát, hogy életben maradjanak a gyermekek. Hiszen nem cselekedhettek lelkiismeretük ellen. A társadalmak megújulását és felszabadulását pont azoknak az embereknek köszönhetjük, akik mernek kiállni lelkiismeretük mellett, akár életüket is kockára téve, hogy az igazságot szolgálják, pl., mint Sándor István, Szalézi vértanú szerzetes, akit a kommunizmusban kivégeztek, és akit a múlt hétvégén boldoggá avattak Budapesten, a Szent István Bazilikában, és mint oly sok vértanú és hős, akik életüket adták hazájukért. Fontoljuk meg Isten előtt, hogy mit tehetünk hazánkért, hogyan szolgálhatjuk az igazságosságot és hogyan segíthetünk a szubszidiaritás elvével a gyöngébbeknek, hogy megerősödjenek.
Feladat a mai napra: Megnézem, hogy környezetemben ki az, aki segítségre szorul. Megpróbálok úgy segíteni, hogy képessé váljon saját magán segíteni.

2013. október 22., kedd

Október 22.



Mk 12,13-17                      (A személy és a társadalom)
A farizeusok és a Heródes-pártiak közül odaküldtek hozzá néhány embert, hogy a szavaiba belekössenek. Ezek odamentek hozzá és megkérdezték: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, és nem veszed tekintetbe az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” De ő tisztában volt képmutatásukkal, és így szólt: „Miért kísértetek engem? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Mikor odavitték, megkérdezte tőlük: „Kinek a képe ez, és kinek a felirata?” „A császáré” - felelték. Jézus folytatta: „Adjátok hát meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!” Azok igen elcsodálkoztak rajta.
„A társadalom olyan személyek együttese, akik szervesen kapcsolódnak egymáshoz egy mindegyikük fölött álló egységesítő elv alapján. A társadalom, mely egyszerre látható és lelki közösség, az időben maradandó: átveszi a múltat, és előkészíti a jövőt. Általa minden egyes ember "örökössé" válik, "talentumokat" kap, amelyek gazdagítják őt, s melyek gyümölcseit neki gyarapítania kell. Igazságos tehát, hogy mindenkinek ragaszkodnia kell a közösséghez, amelyhez tartozik, és tisztelnie kell azok tekintélyét, akikre a közjó rá van bízva. (KEK 1880). Minden közösséget a célja határozza meg, ennek következtében sajátos szabályoknak engedelmeskedik, de "minden társadalmi intézmény alapelve, alanya és célja az emberi személy, s annak is kell lennie". (II. Vat. Zsinat, GS).” (KEK 1881). „Bizonyos közösségek, mint a család és a polgári közösség, közvetlenebbül felelnek meg az emberi természetnek. Ezek szükségesek számára. Annak érdekében, hogy az emberek a lehető legnagyobb számban vegyenek részt a társadalmi életben, bátorítani kell a társaságok és a választott testületek létrejöttét "gazdasági, kulturális, szociális, sport-, szórakoztató, hivatásbeli célok szolgálatára mind a politikai közösségeken belül, mind világméretekben". (XXIII. János pápa). Az ilyen "szocializáció" egyúttal azt a természetes törekvést is kifejezi, mely az embereket társulásra készteti olyan célok elérése érdekében, amelyek felülmúlják egyéni képességeiket; fejleszti a személyes adottságokat, különösképpen a kezdeményezőképességet és a felelősségérzetet. Hozzájárul jogainak védelméhez is.” (KEK 1882). Jézus is tisztában volt az emberi közösség fontosságával. Attól, hogy ő Isten országát jött építeni a világba nem mentette fel magát sem tanítványait az alól, hogy az emberi társadalmat is szolgálják: Adjátok hát meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!” Gondolkozzunk el azon, hogyan gyarapíthatjuk, építhetjük magyar társadalmunkat. Egy ország csak akkor teremhet jó gyümölcsöket, ha mindannyian összefogunk, és együtt építjük, mindenki azzal, amije van, elsősorban munkájával, szakértelmével, családjának gondozásával, a törvények és szabályok betartásával, egymásra való odafigyeléssel, stb. Fontos tudatában lennünk annak, hogy Isten szolgáljuk abban is, ha a társadalmunkat szolgáljuk! Ezért Isten nagyobb dicsőségére felajánlhatom minden erőfeszítésemet.
Feladat a mai napra: Átgondolom, milyen módon tudnék aktívan tenni valamit azért a kerületért, városnegyedért, községért, amiben élek.

2013. október 21., hétfő

Október 21.



Ter 2,18-23                        (Az emberi hivatás közösségi jellege)
Azután így szólt az Úristen: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.” Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: „Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett.”

„Az emberiség hivatása az, hogy kinyilvánítsa az istenképiséget, és hogy átalakuljon az Atya egyszülött Fiának képmására. Ez a hivatás személyes formát ölt, hiszen mindenki meghívást kapott arra, hogy belépjen az isteni boldogságba; de szól az emberi közösség egészének is.” (KEK 1877) „Az összes emberek ugyanazt a meghívást kapták: közös végső céljuk Isten. Bizonyos hasonlóság van az isteni személyek közötti egység és azon testvériség között, amit az embereknek egymás között kell megvalósítaniuk igazságban és szeretetben. (II. Vat. Zsinat, GS). A felebaráti szeretet elválaszthatatlan az Isten iránti szeretettől. (KEK 1878) „Az emberi személynek szüksége van a társas életre. Ez az ember számára nem valami ráadás, hanem természetének követelménye. A másokkal való kapcsolatok, a kölcsönös szolgálatok és a testvéries párbeszéd által bontakoztatja ki az ember a maga képességeit, és így tudja teljesíteni sajátos hivatását.” (KEK 1879). A teremtés könyvében gyönyörűen láthatjuk, miként teremt Isten segítőtársat az embernek, mert nem jó az embernek egyedül lennie. S bár az állatvilág fontos társai az embernek, mégsem lehetnek egyelőek vele. Igazi társat csak abban talál, aki hús a húsából és csont a csontjából. Ezt az idézetet sokszor esküvőkön szokták felolvasni, hiszen elsősorban a házasságra vonatkozik, de vonatkozik az egész emberiségre is. Fontos közösségben élnünk. Hivatásunk arra szól, hogy az emberek között, ahol élünk, elsősorban családunkban, de tágabb értelemben véve társadalmunkban is kibontakozzuk tehetségeinket, és bevessük a közösség javára, építésére. Legfőképpen pedig olyan közösséget építsünk, mely hasonlít a Szentháromság közösségére. Elgondolkozhatunk azon, hogy mit is jelent ilyen közösséget teremteni? Hogyan is néznek ki azok a közösségek, amelyekben élünk? Mennyire honol köztünk a szeretet, béke, elfogadás, igazságosság, irgalom? És mit tehetnék én annak érdekében, hogy ebben az irányban fejlődjön tovább?
Feladat a mai napra: Ma arra törekeszem, hogy a munkahelyemen, családomban a szeretet légkörét segítsem építeni.

2013. október 20., vasárnap

Október 20.



Kiv 17, 8-13; 2 Tim 3, 14 – 4, 2; Lk 18, 1-8
A választott nép pusztai vándorlása idején történt: Az amalekiták előrenyomultak, hogy Refidimnél megküzdjenek Izrael fiaival. Mózes így szólt Józsuéhoz: ,,Válassz ki nekünk férfiakat, és szállj harcba az amalekitákkal. Én pedig holnap Isten botjával a kezemben kiállok a domb tetejére.'' Józsue úgy tett, ahogy Mózes parancsolta, és megütközött az amalekitákkal. Mózes közben Áronnal és Hurral fölment a domb tetejére. Ameddig Mózes a kezét kitárva tartotta, az izraeliták fölényben voltak, de ha leeresztette a kezét, az amalekiták jutottak fölényhez. Mózes karja végül is elfáradt. Ezért vettek egy követ, odavitték és ráültették. Áron és Hur pedig a karját tartotta, egyik az egyik oldalon, a másik a másik oldalon. Így karja kitárva maradt napszálltáig. Józsue pedig kardélre hányta az amalekitákat és hadi népüket.

Ezen a héten az emberi közösségről, a személy és a társadalomról szeretnénk elmélkedni a Katolikus Egyház Katekizmusának segítségével. Isten kezdettől fogva úgy akarta, hogy legyenek emberek saját képmására és hasonlatosságára, akik betöltik és uralják a földet. Azt akarta, hogy nemcsak az állatvilág, de az emberek is sokasodjanak, közösséget alkossanak. De milyennek akarta Isten az emberi közösséget? Ha a mai olvasmányt, szentleckét és evangéliumot ebben a fényben olvassuk, pár nagyon lényeges dolgot fedezhetünk fel. Isten elsősorban azt akarja, hogy nemcsak az ember, hanem az emberi közösség is a Szentháromság képmása legyen. Amint az Atya szereti a Fiút és a Fiú teljes szívből és odaadásból viszontszereti az Atyát, és a köztük áramló szeretet maga a Szentlélek jelenléte, úgy arra vágyik, hogy az ember is, akit Fia képmására teremtett, részt vegyen ebben az állandó önátadásban, szeretetáramlásban. Ezért az emberi társadalom szíve az Istenbe vetett hit, Isten és a felebarát szeretete és szolgálata, az Isten igéjének hallgatása és tanítása. Az olvasmány és az evangélium a kitartó imádság fontosságára mutatnak rá. Izrael népének a pusztai vándorlás idején sok más néppel kellett megküzdenie, míg el nem foglalhatta az ígéret földjét. Az amalekitákkal való harcban Mózes egy igen érdekes módszert alkalmaz, mely aztán segít az ellenség legyőzésében: Mózes Isten botjával kezében fölment a hegyre és kitárt karral imádkozott. Imádsága erőt adott népének, ha pedig ellankadt, lelankadt a harcosok ereje is. Ezt jelképesen is érthetjük: Egy társadalom csak úgy tud jól működni, ha szívében ott él az Istenbe vetett hit, a remény és a szeretet. Ezért mennyire fontosak egy társadalomban az imádkozó emberek! Sokszor azokat tartják a legértékesebbeknek, akik hatékonyan tudnak dolgozni a közösség javáért, a betegek, idősek és képességeikben korlátozottak kevesebbet érnek. De pontosan ez az igerész arra mutat rá, hogy a teljes erejükben lévő dolgozók csak akkor tudnak hatékony munkát végezni, ha közben a háttérben imádkoznak. Imádkozni pedig mindenki tud. Az imádkozók az emberi közösség szívében a lüktető erő. Mennyire fontos, hogy újra felismerjük a háttérima erejét és szükségességét. Mennyire fontos buzdítani idős és beteg családtagjainkat, barátainkat, ismerőseinket, hogy imádkozzanak, hiszen igen értékes munkát végeznek a társadalomért! Szent Pál arra is rámutat, hogy mennyire fontosak azok, akik a népet a hitre tanítják. Hiszen csak a tanítás által él az emberek szívében a hit. Ezért arra kéri Timóteust, és Timóteuson keresztül minket is: Tarts ki amellett, amit tanultál, s amiről meggyőződtél, hiszen tudod, kitől tanultad. Gyermekkorod óta ismered a Szentírást: ez megadja neked az útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hit által eljuss az üdvösségre. Minden írás, amelyet az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes és minden jóra kész legyen. Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az ő eljövetelére és országára: hirdesd az igét, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Az igehirdetés az egész Egyház feladata és elsődleges küldetése. „Az evangélium hirdetése az egyház számára nem fakultatív feladat; nem választhat, hogy óhajtja-e végezni, vagy sem. Az Úr Jézus bízta rá a küldetést, és ő azt akarja, hogy az emberek higgyenek és üdvözüljenek. Az evangélium továbbadása szükséges, egyedülálló, mással nem helyettesíthető munka… „Ismételten is hangsúlyozni akarjuk, hogy az egyháznak első és magától értetődő feladata hirdetni az evangéliumot minden embernek” Ezt a hivatást, ezt a küldetést a mai társadalmi átalakulások is égetően sürgetik. Az evangelizáció tehát az egyház különleges isteni ajándéka és hivatása; benne maga az egyház tükröződik vissza. Az egyház létjogosultságát éppen az evangelizáció adja: vagyis, hogy Isten szavát hirdesse, tanítsa, a kegyelem közvetítője legyen Isten és ember között, a bűnösöket Istenhez visszavezesse, Krisztus áldozatát pedig minden időkre megjelenítse a szentmisében, mely halálának és dicsőséges feltámadásának emlékezete.” (VI. Pál pápa. Evangelii nuntiandi. 5.; 14.). Ha pedig az evangelizáció az egyház feladata, akkor ez azt jelenti, hogy nemcsak a papoké, hanem minden megkeresztelt emberé, tehát mindegyikünk feladata is!
Feladat a mai napra: Hogyan tudnék hozzájárulni ahhoz, hogy a környezetem szentháromságos közösségé tudjon alakulni? Átgondolom, hogyan segíthetek abban, hogy magyar társadalmunk számára kibővüljön a háttérben imádkozók közössége, akik biztosítják a kitartást a közjó, a keresztény értékek és erényekért folytatott harcban?

2013. október 19., szombat

Október 19.

Ez 33,7-11                          (A bűn szaporodása)
Téged pedig, emberfia, őrállónak rendeltelek Izrael háza számára; ha tehát beszédet hallasz számból, mint az enyémet hirdesd azt nekik. Ha azt mondom az istentelennek: Halállal halsz meg, te istentelen! - de te nem szólsz, hogy az istentelen tartózkodjék az ő útjától, az istentelen ugyan a saját gonoszsága miatt hal meg, vérét azonban a te kezedből kérem számon. Ha azonban hirdeted az istentelennek, hogy útjairól térjen meg, de ő nem tér meg útjáról, akkor a saját gonoszsága miatt meg fog halni, te azonban megmentetted lelkedet. Ezért tehát, emberfia, mondd Izrael házának: Ti ekként beszéltek, s ezt mondjátok: „Gonoszságaink és vétkeink ránk nehezednek, és elsenyvedünk bennük; hogyan maradhatnánk tehát életben?” Mondd nekik: Életemre mondom, én, az Úr Isten, nem akarom az istentelen halálát, hanem azt, hogy az istentelen megtérjen útjáról és éljen.

„A bűn bűnt szül; az azonos cselekedetek ismétlése víciumot gerjeszt. A víciumból perverz hajlamok fakadnak, melyek elhomályosítják a lelkiismeretet és megrontják a jó és rossz konkrét értékelését. Így a bűn sokasodni és erősödni akar, de az erkölcsi érzéket nem tudja gyökeréig lerombolni. (KEK 1865) „A víciumokat szembe lehet állítani az ellentétes erényekkel, vagy vissza lehet vezetni őket a főbűnökre, melyeket a keresztény tapasztalat Szent Johannes Cassianus és Nagy Szent Gergely nyomán különböztetett meg. Főbűnöknek nevezzük ezeket, mert más bűnök és más víciumok fakadnak belőlük. Ezek a kevélység, a fösvénység, az irigység, a harag, a bujaság, a torkosság és a jóra való restség (vagy lustaság). (KEK 1866)
„A bűn személyes cselekedet. Ezen felül felelősséggel tartozunk mások által elkövetett bűnökért is, amikor együttműködünk velük: közvetlen és szándékos részvétellel; parancsolva, tanácsolva, dicsérve vagy jóváhagyva; palástolva vagy meg nem akadályozva, bár kötelességünk volna megakadályozni vagy föltárni; pártolva azokat, akik elkövetik a bűnt. (KEK 1868) „Így a bűn az embereket bűntársakká teszi, és uralomra segíti közöttük a bűnös vágyakat, az erőszakot és az igazságtalanságot. A bűnökből olyan társadalmi helyzetek és intézmények erednek, amelyek ellentétesek az isteni Jósággal. A "bűn struktúrái" a személyes bűnök kifejeződései és következményei. Áldozataikat arra késztetik, hogy ők is bűnöket kövessenek el. Analóg értelemben "társadalmi bűnt" hoznak létre (II. János Pál pápa: Reconciliatio et poenitentia apostoli buzdítás, 16).” (KEK 1869)
A mai idézetben azt halljuk, hogy Isten Ezékiel prófétát őrállónak rendelte Izrael háza fölé. Az volt a feladata, hogy figyelmeztesse a bűnöseket azzal a céllal, hogy útjairól térjenek meg. Hasonló módon nekünk is felelősségünk van mások bűnei iránt. Nem mondhatjuk, hogy ez csupán az ő dolguk. Ahogyan a Katekizmus fönti része kifejezi, az a kötelességünk, hogy próbáljuk megakadályozni a bűnös cselekvést. Elmélkedjünk mai imádságban azon, hogyan reagálunk, amikor mások bűneivel szembesülünk. Hogyan figyelmeztetjük az illetőket, le próbáljuk beszélni róla? Kérjünk Istentől prófétai bátorságot, hogy ne hallgassunk vagy vonuljunk vissza, amikor Isten ránk bízza a figyelmeztető szót.
Feladat a mai napra: Arra figyelek a mai napon, hol tesz valaki rosszat, és próbálom megérteni, hogy mit kér Isten tőlem ebben a helyzetben, hogyan viselkedjek.

2013. október 18., péntek

Október 18.



Péld 24,12-18                    (bocsánatos bűn)
Hogyha azt mondod: „Hisz nem tudtunk róla!”, aki a szíveket vizsgálja, az látja. Aki a lelked fölött őrködik, az tudja, és a tette szerint fizet az embernek. … Ilyen a bölcsesség ismerete a lelkednek, hogyha szert tettél rá, biztos a jövőd, és nem hiúsul meg a reménységed. Ne lesd, mint a gonosz, az igaznak házát, és ne pusztítsd el a nyugvóhelyét! Mert az igaz fölkel, ha hétszer esik is, de a gonosztevők esése végzetes. Hogyha ellenséged elbukik, ne örülj, ne ujjongjon szíved, amikor elbotlik. Hátha meglát az Úr és elítél érte, tőle meg elfordítja a haragját!


„Bocsánatos bűnt akkor követünk el, amikor jelentéktelen anyagban nem tartjuk meg az erkölcsi törvény által előírt mértéket, vagy amikor súlyos anyagban nem engedelmeskedünk az erkölcsi törvénynek, de hiányzik a teljes ismeret vagy a teljes beleegyezés.” (KEK 1862)
„A bocsánatos bűn gyöngíti a szeretetet; a teremtett javak iránti rendetlen szeretetet fejez ki; akadályozza a lélek fejlődését az erények és a jócselekedetek gyakorlásában; ideigtartó büntetést érdemel. A szándékosan elkövetett és megbánás nélkül maradt bocsánatos bűn lassanként előkészíti a halálos bűn elkövetését. Mindazonáltal a bocsánatos bűn nem szakítja meg a szövetséget Istennel. Isten kegyelmével emberi módon helyrehozható. "A bocsánatos bűn nem foszt meg a megszentelő kegyelemtől, Isten barátságától, a szeretettől, így az örök boldogságtól sem" (II. János Pál pápa: Reconciliatio et poenitentia apostoli buzdítás, 17). "Az ember, amíg a testet hordozza, nem lehet meg könnyebb bűnök nélkül. De ezeket a könnyebbeknek mondottakat ne vedd semmibe. Ha semmibe veszed, amikor mérlegeled, rettenj meg tőlük, amikor számlálod őket! Sok könnyű egy súlyosat alkot: sok csepp tölti meg a folyót, sok apró szem tömeget alkot. És mi a remény? Mindenekelőtt a gyónás..." (Szent Ágoston).” (KEK 1863) Imádságban beszélgethetünk Istennel ezekről a kis, apró bűneinkről: Hogyan látja ezeket? Mikor kicsinyítjük le őket, mondván, csak „egy kis csepp”? Hogyan tudnánk jobban elkerülni a bocsánatos bűnöket? Milyen gyorsan kelünk fel, amikor elestünk és fogadjuk el Isten irgalmát? Isten akarja, hogy tökéletesek legyünk, de a szeretetben, nem a bűntelenségben. Ezért elsősorban nem a bűntelenségre kell törekednünk, hanem a hangsúly az Istennel való kapcsolat ápolásán kell, hogy legyen, azt tenni, amit neki kedves. Az élet tökéletessége megmutatkozik az Istenben vetett végtelen bizalomban, ahogyan látjuk Jézusnál: Az Atya „velem van, nem hagyott magamra, mert mindig azt teszem, ami tetszésére van.” (Jn 8,29)
Feladat a mai napra: Felírom papírra egy visszatérő bűnömet. Elhatározom, hogyan akarok ma ellene állnom.

2013. október 17., csütörtök

Október 17.



2Sám 12,7-9.13-14           (A bűn súlyossága: halálos bűn)
Erre Nátán így szólt Dávidhoz: „Magad vagy ez az ember! Ezt mondta hát az Úr, Izrael Istene: Fölkentelek Izrael királyává és kiszabadítottalak Saul kezéből. Neked adtam urad házát és a kebledre urad asszonyait, rád bíztam Izrael házát és Júda házát. S ha ez kevés lett volna, még megtetéztem volna ezzel meg azzal. Miért vetetted hát meg az Urat, s tettél olyat, ami gonosznak számít az Úr szemében? Kard által elveszítetted a hetita Uriját, hogy feleségül vedd a feleségét. Igen, elveszítetted az ammoniták kardja által! ... Erre Dávid így szólt Nátánhoz: „Vétkeztem az Úr ellen!” Nátán ezt válaszolta Dávidnak: „Így az Úr is megbocsátja bűnödet, s nem halsz meg. De mert ezzel a tetteddel káromoltad az Urat, a fiú, aki született neked, meghal.”

„A bűnöket súlyosságuk szerint kell mérlegelni. A halálos és bocsánatos bűnök közötti különbségtétel, mely már a Szentírásban megfigyelhető (vö. 1Jn 5,16-17), az Egyház hagyományában általánossá vált. Az emberi tapasztalat e különbségtételt megerősíti.” (KEK 1854) „A halálos bűn Isten törvényének súlyos megsértésével lerombolja az ember szívében a szeretetet; az embert elfordítja Istentől, végső céljától és boldogságától azzal, hogy valami kisebb jót helyez Isten elé. A bocsánatos bűn, bár sérti és sebzi a szeretetet, nem oltja ki.” (KEK 1855)
„Mivel a halálos bűn az élet elvét, a szeretetet öli meg, Isten irgalmasságának új kezdeményezésére és a szív megtérésére van szükség, ami rendes körülmények között a kiengesztelődés szentségében valósul meg. "Amikor az akarat olyan dologra irányul, ami önmagában ellentmond a bennünket a végső célhoz kapcsoló szeretetnek, a bűn tárgya miatt halálos (...), akár Isten szeretete ellen van, mint a káromkodás, hamis eskü stb., akár a felebarát szeretete ellen, mint az emberölés, házasságtörés stb. (...). Ha viszont a bűnös ember akarata néhányszor olyan dologra irányul, ami önmagában rendetlen, de nem ellenkezik Isten és a felebarát szeretetével, mint például a fölösleges beszéd, az alkalmatlan nevetés stb., az ilyen bűnök bocsánatosak" (Aquinói Szent Tamás).” (KEK 1856) „Ahhoz, hogy egy bűn halálos legyen három dolog együttes megléte szükséges: halálos mindaz a bűn, "melynek tárgya súlyos anyag, és teljes tudatossággal és megfontolt beleegyezéssel követik el" (II. János Pál pápa).“ (KEK 1857)
„A halálos bűn, miként maga a szeretet is, az emberi szabadság radikális lehetősége. Magával hozza a szeretet elvesztését és a megszentelő kegyelemtől, azaz a kegyelmi állapottól való megfosztottságot. Ha a bűnbánat és Isten bocsánata nem orvosolja, kizár Isten országából és a pokol örök halálát okozza, mivel szabadságunknak hatalmában áll végső, visszavonhatatlan döntéseket hozni. Mindazonáltal - jóllehet meg tudjuk ítélni, hogy egy cselekedet önmagában nézve halálos bűn-e -, a személy fölötti ítélkezést rá kell bíznunk Isten igazságosságára és irgalmára.” (KEK 1861) Ma az idézet alapján  elmélkedhetünk azon, hogyan fordul Isten a halálos bűnben lévő emberhez, Dávidhoz és  mivel megbánta bűneit, Isten megbocsátja és megújítja a vele való kapcsolatát.
Feladat a mai napra: Imádkozzunk valakinek a megtéréséért, Istennel való kiengesztelődéséért, akiről tudjuk, hogy súlyos bűnt követett el.

2013. október 16., szerda

Október 16.



Róm 1,25.28-32; 2,3-4    (A bűnök különbözősége)
Isten igazságát hamissággal cserélték fel, s inkább a teremtmény előtt hódoltak, mint a Teremtő előtt, aki mindörökké áldott. … Nem méltatták az Istent arra, hogy megismerjék, az Isten is romlott eszükre hagyta hát őket, hogy alávaló tetteket vigyenek végbe. Tele is vannak mindenféle gonoszsággal, hitványsággal, kapzsisággal, ravaszsággal, tele irigységgel, gyilkossággal, vetélkedéssel, ármánykodással, rosszindulattal. Megszólók, rágalmazók, istengyűlölők, gyalázkodók, fennhéjázók, kérkedők, agyafúrtak, szüleik iránt engedetlenek, értetlenek, hitszegők, lelketlenek, könyörtelenek. Bár fölismerték Isten rendelkezését, hogy aki effélét művel, méltó a halálra, mégis ilyeneket tesznek, sőt a tetteseknek még helyeselnek is. … Azt hiszed talán, te ember, hogy kibújhatsz Isten ítélete alól, ha elítéled azokat, akik ilyeneket tesznek, amikor magad is ugyanazt műveled? Avagy semmibe veszed, hogy Isten végtelenül jó, türelmes és elnéző, s nem jut eszedbe, hogy irgalma bűnbánatra akar vezetni?

„A bűnöknek sok fajtája van. A Szentírás több bűnkatalógust is ad. A Galatákhoz írt levél szembeállítja a Lélek gyümölcseivel a test cselekedeteit: "A test cselekedetei nyilvánvalóak: paráznaság, tisztátalanság, fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Mint már előbb mondtam, most ismét kijelentem: Akik ilyeneket művelnek, nem öröklik Isten országát" (5,19-21, vö. Róm 1,28-32; 1Kor 6,9-10; Ef 5,3-5; Kol 3,5-9; 1Tim 1,9-10; 2Tim 3,2-5).” (KEK 1852)
„A bűnöket meg lehet különböztetni tárgyuk szerint, ahogy ez minden emberi cselekedet esetében történik; vagy az erények alapján, amelyekkel túlzás vagy hiányosság miatt ellenkeznek, vagy a parancsok szerint, melyeket áthágnak. A megkülönböztetés alapja lehet az is, hogy Istenre, a felebarátra vagy magára az elkövetőre irányulnak-e; föl lehet osztani őket testi és lelki bűnökre, továbbá gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással elkövetett bűnökre. A bűn gyökere az ember szívében, szabad akaratában van az Úr tanítása szerint: "A szívből jönnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a paráznaság, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás. Ezek szennyezik be az embert" (Mt 15,19-20). Az emberi szív székhelye a szeretetnek, a jó és tiszta cselekedetek elvének is, amit a bűn megsebez.” (KEK 1853)
A bűnök felsorolásának, amelyet megtalálunk a mai idézetben és a szentírás más helyén is, nem az a szándéka, hogy a bűnök teljes táblázatát állítsa össze. Inkább abban akar segíteni, hogy észrevegyük a bűnök sokféleségét, különféle megjelenési formáit. Ugyanis a bűnök megkülönböztetése jobb lelkiismereti vizsgálatra szolgál. Szintén fontos, amikor vizsgáljuk életünket, hogy a bűn gyökeréhez visszamenjünk, mely az ember szívében van. Figyeljünk ma arra, mi van a szívünkben: tiszta szeretet vagy megsebzett szeretet? Mi jön ki a szívünkből, ha nemet mondunk a bennünk lévő szeretetnek? Jézus, segíts, hogy ma mindig igent mondjak a szeretetre. 



Feladat a mai napra: Arra figyelek, milyen formán találkozom a mai napon az idézetben felsorolt bűnökkel. Nem ítélkezem, hanem elgondolkozom azon, hogyan tudnám irgalommal bűnbánatra vezetni.
 

2013. október 15., kedd

Október 15.



Zsolt 51,3-7.11-12            (A bűn meghatározása)
Könyörülj rajtam, Istenem, hiszen irgalmas és jóságos vagy, mérhetetlen irgalmadban töröld el gonoszságomat! Mosd le bűnömet teljesen, tisztíts meg vétkemtől! Gonoszságomat beismerem, bűnöm előttem lebeg szüntelen. Egyedül teellened vétettem, ami színed előtt gonosz, azt tettem. Te igazságosan ítélkezel, s méltányos vagy végzésedben. Lásd, én vétekben születtem, már akkor bűnös voltam, mikor anyám fogant. Fordítsd el arcod bűneimtől, s töröld el minden gonoszságomat! Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet!

Néha nagyon gyorsan beszélünk a bűnről, anélkül, hogy tisztában lennénk azzal, mit értünk bűn alatt. Sokszor összetévesztjük a bűnt a bűn következményeivel. Az alábbiakban látjuk, hogy a katekizmus több definíciót sorol fel. Mert nem könnyű egy mondattal meghatározni, mi a bűnnek a lényege. Gondolkozzunk el azon, melyik definíció az, amely inkább közel áll hozzánk, hogyan megfogalmaznánk meg a bűn lényegét.
„A bűn az értelem, az igazság és a helyes lelkiismeret elleni rossz cselekedet; az Isten és a felebarát iránti igaz szeretet hiányossága bizonyos jóhoz való rossz ragaszkodás miatt. Megsebzi az ember természetét és támadja az emberi szolidaritást. Meghatározása szerint "tett vagy szó vagy vágy az örök Törvénnyel szemben" (Szent Ágoston).” (KEK 1849)
„A bűn Isten megbántása: "Ellened, egyedül Teellened vétettem, és gonoszat színed előtt cselekedtem" (Zsolt 51,6). A bűn föllázad Isten irántunk való szeretete ellen és elfordítja tőle a szívünket. Minden bűn - mint az első - engedetlenség, lázadás Isten ellen azzal a szándékkal, hogy az ember olyan legyen "mint az Isten" (Ter 3,5), ismervén és meghatározván a jót és a rosszat. A bűn tehát "önszeretet egészen Isten megvetéséig" (Szent Ágoston). E gőgös önfölmagasztalás által a bűn homlokegyenest ellenkezik Jézus engedelmességével, aki megvalósítja az üdvösséget (vö. Fil 2,6-9)”. (KEK 1850)
„Épp a szenvedésben, amelyben Krisztus irgalmassága le fogja győzni, mutatja meg a bűn leginkább a maga erőszakosságát és bonyolult összetettségét: a hitetlenséget, a halálos gyűlöletet, a nép és vezetői gúnyolódó elutasítását, Pilátus gyávaságát és a szolgák kegyetlenségét, Júdás - Jézus számára oly keserű - árulását, Péter tagadását és a tanítványok megfutamodását. Mindazonáltal épp a sötétség és e világ fejedelmének órájában (vö. Jn 14,30) vált Krisztus áldozata titokzatosan azzá a forrássá, amelyből kiapadhatatlanul árad bűneink bocsánata.” (KEK 1851)
Feladat a mai napra: Elsajátítom a mai zsoltár szavait, vagy saját szavakkal kifejezem Istennek bűnbánati imádságomat.

2013. október 14., hétfő

Október 14.



1Jn 1,5-2,2                         (Az irgalmasság és a bűn)
Az üzenet, amelyet tőle hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele, és sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem az igazságot tesszük. De ha világosságban járunk, ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak a vére minden bűnt lemos rólunk. Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden igazságtalanságtól megtisztít minket. Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk. Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.

„Az evangélium Isten bűnösök iránti irgalmasságának kinyilatkoztatása Jézus Krisztusban (vö. Lk 15). Az angyal ezt hirdeti Józsefnek: "A nevét Jézusnak fogod hívni, mert ő szabadítja meg népét bűneitől" (Mt 1,21). Ugyanez elmondható az Eucharisztiáról, a megváltás szentségéről: "Ez az én vérem, az új Szövetségé, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára" (Mt 26,28).” (KEK 1846)
„Isten, "aki nélküled alkotott téged, nem tesz megigazulttá téged nélküled" (Szent Ágoston). Irgalmasságának elfogadása részünkről megköveteli bűneink megvallását. "Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel Ő jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket." (1Jn 1,8-9)” (KEK 1847)
„Amint Szent Pál megerősíti: "Amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem" (Róm 5,20). A kegyelemnek azonban, hogy művét végrehajtsa - tudniillik, hogy szívünket megtérítse és meghozza nekünk "az örök életre szóló megigazulást Urunk, Jézus Krisztus által" (Róm 5,21) -, föl kell fednie a bűnt. Mint az orvos, aki a sebet megvizsgálja, mielőtt gyógyítaná, Isten az ő Igéje és Lelke által éles fényt vet a bűnre: "A megtérés ugyanis megköveteli a bűnről való meggyőzést, a lelkiismeret bűnről alkotott belső ítéletét, mely - mivel az Igazság Lelkének műve az ember bensejében - egyúttal a kegyelem és a szeretet ajándékozásának új forrása lesz: »Vegyétek a Szentlelket«. Így tehát ebben »a vádolni fog a bűnről« tevékenységben kettős ajándékozás rejlik: megkapjuk a lelkiismeret igazságának ajándékát és a megváltásról való bizonyosság ajándékát. Az igazság Lelke Vigasztaló" (János Pál pápa: Dominum et vivificantem enciklika, 31).” (KEK 1848)
Kérjük a Szentlelket, hogy a mai imádságban éles fényt vessen az életünkre, hogy felismerhessük bűneinket azzal a bizonyossággal, hogy van szószólónk az Atyánál. Isten irgalma nagyobb minden bűnnél. Igaz, hogy Isten utálja a bűnt, de szereti a bűnös embert. Ezért valljuk meg előtte bűneinket, hogy közösségben lehessünk vele.
Feladat a mai napra: Gyakorlom az Úrhoz való megtérést, ahányszor szükségem van rá, alázatosan visszatérek hozzá irgalmában bízva.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma