XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. október 17., csütörtök

Október 17.



2Sám 12,7-9.13-14           (A bűn súlyossága: halálos bűn)
Erre Nátán így szólt Dávidhoz: „Magad vagy ez az ember! Ezt mondta hát az Úr, Izrael Istene: Fölkentelek Izrael királyává és kiszabadítottalak Saul kezéből. Neked adtam urad házát és a kebledre urad asszonyait, rád bíztam Izrael házát és Júda házát. S ha ez kevés lett volna, még megtetéztem volna ezzel meg azzal. Miért vetetted hát meg az Urat, s tettél olyat, ami gonosznak számít az Úr szemében? Kard által elveszítetted a hetita Uriját, hogy feleségül vedd a feleségét. Igen, elveszítetted az ammoniták kardja által! ... Erre Dávid így szólt Nátánhoz: „Vétkeztem az Úr ellen!” Nátán ezt válaszolta Dávidnak: „Így az Úr is megbocsátja bűnödet, s nem halsz meg. De mert ezzel a tetteddel káromoltad az Urat, a fiú, aki született neked, meghal.”

„A bűnöket súlyosságuk szerint kell mérlegelni. A halálos és bocsánatos bűnök közötti különbségtétel, mely már a Szentírásban megfigyelhető (vö. 1Jn 5,16-17), az Egyház hagyományában általánossá vált. Az emberi tapasztalat e különbségtételt megerősíti.” (KEK 1854) „A halálos bűn Isten törvényének súlyos megsértésével lerombolja az ember szívében a szeretetet; az embert elfordítja Istentől, végső céljától és boldogságától azzal, hogy valami kisebb jót helyez Isten elé. A bocsánatos bűn, bár sérti és sebzi a szeretetet, nem oltja ki.” (KEK 1855)
„Mivel a halálos bűn az élet elvét, a szeretetet öli meg, Isten irgalmasságának új kezdeményezésére és a szív megtérésére van szükség, ami rendes körülmények között a kiengesztelődés szentségében valósul meg. "Amikor az akarat olyan dologra irányul, ami önmagában ellentmond a bennünket a végső célhoz kapcsoló szeretetnek, a bűn tárgya miatt halálos (...), akár Isten szeretete ellen van, mint a káromkodás, hamis eskü stb., akár a felebarát szeretete ellen, mint az emberölés, házasságtörés stb. (...). Ha viszont a bűnös ember akarata néhányszor olyan dologra irányul, ami önmagában rendetlen, de nem ellenkezik Isten és a felebarát szeretetével, mint például a fölösleges beszéd, az alkalmatlan nevetés stb., az ilyen bűnök bocsánatosak" (Aquinói Szent Tamás).” (KEK 1856) „Ahhoz, hogy egy bűn halálos legyen három dolog együttes megléte szükséges: halálos mindaz a bűn, "melynek tárgya súlyos anyag, és teljes tudatossággal és megfontolt beleegyezéssel követik el" (II. János Pál pápa).“ (KEK 1857)
„A halálos bűn, miként maga a szeretet is, az emberi szabadság radikális lehetősége. Magával hozza a szeretet elvesztését és a megszentelő kegyelemtől, azaz a kegyelmi állapottól való megfosztottságot. Ha a bűnbánat és Isten bocsánata nem orvosolja, kizár Isten országából és a pokol örök halálát okozza, mivel szabadságunknak hatalmában áll végső, visszavonhatatlan döntéseket hozni. Mindazonáltal - jóllehet meg tudjuk ítélni, hogy egy cselekedet önmagában nézve halálos bűn-e -, a személy fölötti ítélkezést rá kell bíznunk Isten igazságosságára és irgalmára.” (KEK 1861) Ma az idézet alapján  elmélkedhetünk azon, hogyan fordul Isten a halálos bűnben lévő emberhez, Dávidhoz és  mivel megbánta bűneit, Isten megbocsátja és megújítja a vele való kapcsolatát.
Feladat a mai napra: Imádkozzunk valakinek a megtéréséért, Istennel való kiengesztelődéséért, akiről tudjuk, hogy súlyos bűnt követett el.