Mk 12,13-17 (A személy és a társadalom)
A
farizeusok és a Heródes-pártiak közül odaküldtek hozzá néhány embert, hogy a
szavaiba belekössenek. Ezek odamentek hozzá és megkérdezték: „Mester, tudjuk,
hogy igazat mondasz, és nem veszed tekintetbe az emberek személyét, hanem az
igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad adót fizetni a császárnak, vagy
nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” De ő tisztában volt képmutatásukkal, és így
szólt: „Miért kísértetek engem? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Mikor
odavitték, megkérdezte tőlük: „Kinek a képe ez, és kinek a felirata?” „A
császáré” - felelték. Jézus folytatta: „Adjátok hát meg a császárnak, ami a
császáré, és Istennek, ami az Istené!” Azok igen elcsodálkoztak rajta.
„A társadalom olyan személyek együttese, akik szervesen
kapcsolódnak egymáshoz egy mindegyikük fölött álló egységesítő elv alapján. A
társadalom, mely egyszerre látható és lelki közösség, az időben maradandó:
átveszi a múltat, és előkészíti a jövőt. Általa minden egyes ember
"örökössé" válik, "talentumokat" kap, amelyek gazdagítják
őt, s melyek gyümölcseit neki gyarapítania kell. Igazságos tehát, hogy mindenkinek
ragaszkodnia kell a közösséghez, amelyhez tartozik, és tisztelnie kell azok
tekintélyét, akikre a közjó rá van bízva. (KEK 1880). Minden közösséget a célja
határozza meg, ennek következtében sajátos szabályoknak engedelmeskedik, de
"minden társadalmi intézmény alapelve, alanya és célja az emberi személy,
s annak is kell lennie". (II. Vat.
Zsinat, GS).” (KEK 1881). „Bizonyos közösségek, mint a család és a
polgári közösség, közvetlenebbül felelnek meg az emberi természetnek. Ezek
szükségesek számára. Annak érdekében, hogy az emberek a lehető legnagyobb
számban vegyenek részt a társadalmi életben, bátorítani kell a társaságok és a
választott testületek létrejöttét "gazdasági, kulturális, szociális,
sport-, szórakoztató, hivatásbeli célok szolgálatára mind a politikai közösségeken
belül, mind világméretekben". (XXIII.
János pápa). Az ilyen "szocializáció" egyúttal azt a természetes
törekvést is kifejezi, mely az embereket társulásra készteti olyan célok
elérése érdekében, amelyek felülmúlják egyéni képességeiket; fejleszti a
személyes adottságokat, különösképpen a kezdeményezőképességet és a
felelősségérzetet. Hozzájárul jogainak védelméhez is.” (KEK 1882). Jézus is
tisztában volt az emberi közösség fontosságával. Attól, hogy ő Isten országát
jött építeni a világba nem mentette fel magát sem tanítványait az alól, hogy az
emberi társadalmat is szolgálják: „Adjátok hát meg a császárnak, ami a császáré, és
Istennek, ami az Istené!” Gondolkozzunk el azon, hogyan
gyarapíthatjuk, építhetjük magyar társadalmunkat. Egy ország csak akkor
teremhet jó gyümölcsöket, ha mindannyian összefogunk, és együtt építjük,
mindenki azzal, amije van, elsősorban munkájával, szakértelmével, családjának
gondozásával, a törvények és szabályok betartásával, egymásra való
odafigyeléssel, stb. Fontos tudatában lennünk annak, hogy Isten szolgáljuk
abban is, ha a társadalmunkat szolgáljuk! Ezért Isten nagyobb dicsőségére
felajánlhatom minden erőfeszítésemet.
Feladat a mai napra: Átgondolom, milyen módon tudnék aktívan
tenni valamit azért a kerületért, városnegyedért, községért, amiben élek.