XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. november 16., szombat

November 16.



Róm 7,7-17                        (a régi törvény még tökéletlen)
Mit mondjunk tehát? Talán a törvény bűn? Semmi esetre sem. De a bűnt a törvény alapján ismertem meg, hiszen a bűnös kívánság nem vált volna bennem tudottá, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánd meg! A tilalom tehát alkalmat nyújtott a bűnnek arra, hogy fölébresszen bennem mindenféle kívánságot. Törvény nélkül ugyanis a bűn halott volna. Valamikor törvény nélkül éltem, de azután jött a parancs, a bűn föléledt, én pedig meghaltam. Így a parancs, bár életre szólt, halálomra vált. A bűn ugyanis a tilalommal kapta vonzóerejét, ezzel tévútra vezetett és megölt. A törvény természetesen szent, a parancs is szent, igaz és jó. Az vált tehát halálomra, ami jó? Egyáltalán nem. Inkább a bűn, amely - hogy bűnként nyilvánuljon ki - azzal okozta halálomat, ami jó, így a bűn a parancs által mutatta meg igazi bűn jellegét. Tudjuk, hogy a törvény lelki, magam azonban testi vagyok, és a bűn rabja. Azt sem tudom, mit teszek, hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, hanem amit gyűlölök. De ha azt teszem, amit nem akarok, elismerem a törvényről, hogy jó, és valójában nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn.

„A keresztény hagyomány szerint a szent, lelki és jó Törvény még tökéletlen. Mint pedagógus, megmutatja, mit kell tenni, de önmagában nem rendelkezik erővel, tudniillik a Szentlélek kegyelmével, hogy az ember a törvényt meg tudja tartani. A bűn miatt, amit képtelen elvenni, a rabszolgaság törvénye marad. Szent Pál szerint a törvénynek különösen az a funkciója, hogy föltárja és kinyilvánítsa a bűnt, mely az ember szívében kialakítja "a bűnös vágy törvényét" (vö. Róm 7). Mindazonáltal a Törvény az Ország útján az első lépés marad. A választott népet és minden egyes keresztényt előkészít és fölkészít a megtérésre és az Üdvözítő Istenbe vetett hitre. Olyan tanítást ad, mely örökre, mint Isten Igéje létezik.” (KEK 1963)
„A régi Törvény előkészület az evangéliumra. "Törvény és fegyelem volt számukra, és az eljövendők próféciája" (Lyoni Szent Ireneusz). Jövendöli és előre hirdeti a bűntől való szabadulás művét, ami Krisztussal fog beteljesedni, az Újszövetséghez képeket, "előképeket" és szimbólumokat ad a Lélek szerinti élet kifejezésére; végül a bölcsességi könyvek és a próféták tanításában tökéletesedik, amely az Újszövetség és a mennyek országa felé irányítja a régi Törvényt: "Az Ószövetség idején is voltak emberek, akik telve voltak szeretettel és a Szentlélek kegyelmével, akik elsősorban a lelki és örök ígéretek beteljesedését várták. Ebből a szempontból ők már az új Törvényhez tartoznak. És viszont, az új Szövetség alatt is élnek testi emberek, akik még nem érték el az új Törvény tökéletességét, s büntetéssel és bizonyos földi ígéretekkel kell rávezetni őket az erényes cselekedetekre. A régi törvény azonban, bár adta a szeretet parancsait, nem közvetítette a Szentlelket, aki által »Isten szeretete kiáradt a szívünkbe«, ahogy a Róm 5,5 mondja." (Aquinói Szent Tamás)“ (KEK 1964)
Gondolkozzunk el azon, vajon mi is hasonlót tapasztalunk-e, amit Szent Pál leír az idézetben, hogy néha azt tesszük, amit nem akarunk? Mikor esik nehezünkre megtartani a törvényt, és miért? Kérjük, hogy a Szentlélek adja meg nekünk kegyelmét és erejét, hogy így meg tudjuk tartani az új törvényt.
Feladat a mai napra: Visszatekintek a hétre és hálás szívvel megköszönöm Istennek a heti eseményeket, szavakat. Mi volt számomra különösképpen fontos? Mit fedeztem fel a témával kapcsolatban? A fontos belátásokat megőrzöm a szívemben. (Holnaptól pedig az új Törvényről fogunk elmélkedni.)