Napi elmélkedéshez: Mal 3,1-2
Nézzétek,
elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse előttem az utat. Hamarosan belép
szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok.
Lám, már jön is! - mondja a Seregek Ura. De ki fogja tudni elviselni jövetele
napját? És ki maradhat állva, amikor megjelenik? Mert olyan, mint az olvasztók
tüze és a ványolók lúgja.
Isten különféle időszakokban újabb és újabb
jövendöléseket adott eljöveteléről. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért
volt szüksége eljönni? Malakiás könyve a Kr.e. 5. század első felében íródott,
a babiloni fogság utáni időszakban, miután már felépült Jeruzsálemben az új
templom és beindult kultusza. De az Úr megharagudott népére és vezetőire, mivel
hiányzott belőlük az iránta való tisztelet: A
gyermek tiszteli apját, a szolga pedig urát. Ha tehát én atya vagyok, hol az
irántam való tisztelet? Ha én Úr vagyok, hol a tőlem való félelem? - ezt
kérdezi tőletek a Seregek Ura, tőletek, papok, akik megvetitek a nevemet. Azt
kérdezitek: Mi által vetettük meg a nevedet? Azáltal, hogy tisztátalan kenyeret
hoztok oltáromra. (Mal 1,6-7) Tisztátalan étel áldozatokat mutattak be
neki, az állatok selejtjeit áldozták fel, és más isteneket kezdtek imádni. Ezért
megígéri nekik az Úr, hogy hamarosan belép szentélyébe, hogy rendet teremtsen. De
előtte elküldi a hírnökét, Illést, akinek második eljövetelét várták (Mal 3,23).
Jézus maga Illés eljövetelét Keresztelő János küldetésére alkalmazza (vö. Mk
9,13). Ő volt Jézus előfutára. Érdekes Malakiás próféta könyvét olvasni, mely
az Ószövetség legutolsó könyve, és beleérezni magunkat Isten helyzetébe. A
sorok közt érződik Isten vágya, hogy végleg helyreállítsa népével való
kapcsolatát. Hányszor fordult már elő velünk is, hogy dolgokból ki akartuk
spórolni a minőséget, vagy azt hittük, hogy a selejt is még valakinek jó lesz, mint
anno az egyik 8. kerületi piacon az eladó, aki télen szétfagyott
káposztafejeket és félig elrothadt zöldségeket árult. Milyen képe lehetett neki
a vásárlóról? De lehet csupa jószívűségből is, pl. egyszer valaki egy nagy zacskó
nagyon régen lejárt csoki mikulásokat hozott a plébániára, hogy osszuk szét a
gyerekeknek, mondván, hogy a gyerekeknek még jó lesz. Mit képzelünk a másik
emberről, vagy magáról az Istenről és a köztünk lévő kapcsolatról? Amikor már
szinte habitussá vált, hogy megpróbáljuk kispórolni az imából a minőségi időt,
a csendet és hallgatást, amikor egy szentmisén azon gondolkozunk, hogyan főzzük
meg az ebédet, mit kell még csinálnunk, ahelyett, hogy szívből, lélekből jelen
lennénk… Érthető Isten felháborodása, hiszen mi magunk is felháborodunk ilyen
dolgokon. A minőségtelen, odavetett dolgokkal csak tönkre tesszük azt, ami
számunkra a megtartó erő: az emberekkel és az Istennel való kapcsolatunkat. Az
Úr hamarosan be akar lépni szentélyébe. Legértékesebb szentélye azonban én
vagyok. De vajon készen állok-e a fogadására?
Feladat a mai napra: A mai napon felajánlom Istennek azt, ami jelenleg
a legértékesebb számomra.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek!
---
Este: Visszatekintés a napra: Mit érintett meg engem a mai imádságban? Mit ajánlottam
fel Istennek? Nehéz volt számomra? Mit jelent nekem, hogy Isten el akar jönni
hozzám, szentélyébe? Milyen lépés szükséges még ahhoz, hogy elkészüljek
fogadására? Kérjük a Szentlelket, hogy holnap tovább formáljon minket.