3. Hét: Ha a
búzaszem nem hull a földbe…
Bevezető:
Amikor
Fülöp és András odamentek Jézushoz, hogy továbbítsák neki a görög zarándokok
kérését, Jézus ezt válaszolta: „Elérkezett
az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem
nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.”
(Jn 12,23). Talán kicsit furcsa, hogy miért ezt válaszolja Jézus. Miért nem azt
mondja nekik, hogy jöjjenek hozzám, nézzék, itt vagyok…? Ha azonban a szöveg
környezetét és kontextusát megnézzük, akkor láthatjuk, hogy ez öt nappal Jézus
halála előtt történik, miután bevonult Jeruzsálembe. Jézus már tudja, mi fog
történni. Ez a hét már nem a nagy csodákról szól, hanem a fókusz Jézus
passiójára mutat. Ezért válaszolja: „Elérkezett
az óra, amikor megdicsőül az Emberfia.” Ez pedig a búzamag története, mely
csak akkor hoz termést, ha a földbe hull és elhal. Jézust csak úgy lehet igazán
megismerni, ha halálában és feltámadásában szemléljük őt. Halála megvilágítja
életét. A szenvedésre tekintve felmerülhet bennünk a kérdés: de miért volt
szükség arra, hogy Jézus ilyen kegyetlen módon haljon meg? Miért engedi Isten
Fia szenvedését? Jézus megrendülve mondta: Mit
is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az
óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Jézus számára tudatos döntés
volt a kereszthalál felvállalása. Minden abban nyer értelmet számára, hogy az
emberek üdvözítéséért teszi. Felteszi nekünk a kérdést: És te, miért teszed
azt, amit teszel? Mi az élted célja?
Lelkigyakorlatunk
3. Hetében folytatni szeretnénk utunkat Jézus követésében. Az előző hetekben
arra törekedtünk, hogy látni szeretnénk Jézust, és úgy akarunk élni, hogy az Ő
arca is kirajzolódjon bennünk. Most ezen a héten Jézus bevonni szeretne minket
életének mélyebb titkába. Ez pedig a búzamag titka. Mi Jézus motivációja? Mi
motivál bennünket Jézus követésére? Jézus sokszor ismételte tanítványainak: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel
keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban
értem elveszíti, az megtalálja”. (Mt 16,24-25). Érdemes figyelni arra, mit
vált ki belőlünk ez a mondat, amikor olvassuk? Lehet, hogy egy ambivalenciát
érzékelünk magunkban. Egyrészt akarjuk Jézust követni, arra vágyunk, hogy vele
legyünk. De másrészt valami vonakodik a teljes önátadástól, attól, hogy
elveszítsem magamat. Mintha életellenesnek tűnne ez a felszólítás, hogy vegyük
fel keresztünket. Fontos felfigyelnünk arra, hogy Jézus nem kényszeríti ránk a
kereszthordozást. Nem azt mondja: Vegyétek fel kereszteteket és kövessétek!
Hanem azt mondja: Aki követni akar… Követése
tehát az én szabad döntésemtől ered. Én határozom meg, hogy akarom-e követni őt
vagy sem. Minden döntésem következményekkel jár. Jézus követése melletti döntés
azzal a következménnyel jár, hogy akkor tagadjam meg magam, azaz váljak olyan
búzamaggá, mely a földbe hull és elhal, hogy sok termést hozzon. Mert csak a
teljes önátadásban tapasztalhatjuk meg Isten vigasztaló, édes, gyöngéd,
oltalmazó jelenlétét és vezetését.
Loyolai
Szent Ignác a lelkigyakorlat elején azt javasolja, hogy gondolkozzunk el
életünk vezérelvén és alapigazságát, és annak fényében hozzuk meg döntésünket
Krisztus követésében. Ezen a héten szeretnénk több napot is arra szánni, hogy
alaposabban átgondoljuk életünk vezérelvét és alapigazságát, hiszen fontos,
hogy Krisztus követésünk tudatos döntésből származzon, nem pedig az árral való
úszás legyen.
Ferenc
pápa a rendfőnököket novemberi ülésén arra szólította fel, hogy próféták
legyenek. Nem csupán olyanok, akik úgy tesznek, mintha azok volnának, hanem
legyenek igazi próféták, ébresszék fel a világot. A pápa azt mondta: „Az
evangéliumi radikalitás mindenkinek feladata, nemcsak a szerzeteseké.”
(Életünk. Az európai magyar katolikusok lapja. 2014.február. 1. oldal). Jaime
Bonet atya, a Verbum Dei Közösségünk alapítója ezt úgy fejezi ki: Jézus nem
csupán imádókat akar, hanem utánzókat. Az imádó megmarad a külső szemlélésben,
távolról figyeli az eseményeket. Esetleg pár imát mond, misére megy és így
kipipálja Isten iránti kötelezettségét. Aki utánozza Jézust, a cipőjébe lép,
saját élete lesz az evangélium talaja, megtapasztalja a kísértéseket,
küzdelmeket, megvetettséget, melyet Jézus átélt, és saját tapasztalatot szerez
arról, hogy imája, áldozata meghallgatásra talál, Isten komolyan veszi őt, és
felvirágoztatja életét. Azt is átéli, hogy saját akarata sokszor elállja az
igazi boldogság és hitben való kibontakozás útját, és átéli Jézus mélységes boldogságát,
amikor azt mondja: „Az én eledelem, hogy
annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott.” (Jn
4,34). Jézus azt mondja: „Ezeket azért
mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az
örömötök.” (Jn 15,11). Nem kínozni akar bennünket, hanem elvezetni az élet
igazi örömére, melyet már senki el nem vehet tőlünk. Engedjük meg neki, hogy
lépésről lépésre elvezessen minket e misztériumba, mely egyben életünk
misztériuma is.
Nagyon
fontos, hogy elsősorban hagyjuk, hogy Jézus szeressen minket, és e
szeretettapasztalatból hozzuk meg döntésünket.
Szent
Ignác mindig figyelmezteti a lelkigyakorlatozót, hogy figyeljen a belső
megmozdulásokra: Mi az, ami Isten felé vezet minket, és mi az, ami eltávolít
tőle. A negatív érzések, szórakoztató gondolatok, a sürgős tennivalók, melyek
megzavarják imádságunkat, nem Istentől valók. Törekedjünk arra, hogy újra meg
újra fegyelmezzük magunkat, és visszahozzuk elkalandozó szívünket és elménket a
szentírás és a Jézussal való találkozáshoz. Azzal a hittel és reménnyel tesszük
ezt, hogy Isten majd megszenteli ezeket a törekvéseinket és gyümölcsözővé
teszi.
1. nap_______
Napi elmélkedéshez:
Kiv 19,4-6a
Láttátok, mit
tettem az egyiptomiakkal, s hogy mintegy sasszárnyon hordoztalak benneteket, s
ide hoztalak magamhoz. Ha tehát hallgattok szavamra és megtartjátok
szövetségemet, akkor az összes népek között különleges tulajdonommá teszlek
benneteket, hiszen az egész föld az enyém. Papi királyságom és szent népem
lesztek.
Továbbra is imádságban követem az első héten elhangzott
utasításokat. Hagyom, hogy megérintsenek Isten szavai. Fókuszunk a mai
napon Isten tetteire irányuljanak. Most azt a kegyelmet kérjük a Szentlélektől,
hogy világítsa meg számunkra az imádságban, hogy Isten mikor, milyen módon
mutatta meg életemben szeretetét, szabadító erejét.
Mózes arra szólítja fel az
Izraelitákat, hogy szemléljék Isten nagy tetteit, amikor Isten azt mondja
nekik: Láttátok, mit tettem az
egyiptomiakkal, s hogy mintegy sasszárnyon hordoztalak benneteket, s ide
hoztalak magamhoz. Isten tetteinek szemlélése minden időben fontos része
volt a vallásgyakorlatnak. Nem tudunk Istennek élni, ha nem érezzük jelenlétét,
szeretetének szabadító erejét. Izrael népe mindig újra felmelegítette az
Egyiptomból való kivonulás csodáját, hogy hite megerősödjön. A zsoltáros így
emlékezik: Te vagy az Isten, aki csodát
művelsz, a pogányok előtt is feltártad hatalmadat. Erős karral megszabadítottad
népedet, Jákob és József fiait. A vizek láttak téged, Istenem, a vizek láttak
és megborzadtak, a hullámok a mélységekig megremegtek. A felhők bőven öntötték
a vizet, a felhők megdördültek, nyilaid szétrepültek. Mennydörgésed
visszhangzott a forgószélben, villámaid beragyogták az egész földet, a föld
megingott és megremegett. Utad átvitt a mély tengeren, ösvényeid átszelték a
nagy vizeket, s lábadnak nyoma nem volt látható. Mint egy nyájat, néped úgy
vezetted Mózes és Áron kezével. (Zsolt 77,15-21).
Kicsoda Isten? Leginkább úgy
tudjuk meg, ha szemléljük lábnyomait életünkben. Mikor tapasztaltam közelségét,
segítségét? Mikor éreztem, hogy kihúzott egy kátyúból, hogy megtisztított,
megszabadított valami óriási teher alól? Életem melyik pontján lépett felém
dédelgető, gondoskodó módon? Ki közvetítette felém gyöngéd, irgalmas
szeretetét, szelídségét?
Szánjunk időt arra, hogy ma az
elmélkedésünkben visszatekintsünk az életükre, és legalább 2-3 olyan jelentős
eseményre gondoljunk, amely egyértelműen Isten cselekvéséről szólt számunkra.
Megnézem: mit tapasztaltam? Mi történt velem? Isten hogyan cselekedett rajtam? Imámat
lezárom hálaadással. Az ima után jegyezzük fel magunknak, amit Istenből és
magamból megismertem.
Feladat a mai napra: Figyelmes leszek az iránt, hogy a mai napon miként
lép felém az Isten.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este: Visszatekintés a napra: Szeretetteljesen
visszatekintek a napomra. Újra Isten jelenlétébe helyezem magam és kérem tőle,
hogy világosítsa meg napomat, hogy az Ő szemével láthassam mindazt, ami
történt. Milyen kegyelmet kértem az Istentől? Mit kaptam tőle napközben? Hol
sikerült Isten jelenlétét megéreznem, milyen módon hatotta át napomat a mai elmélkedésem?
Sikerült-e könnyebben meglátnom Isten cselekvését a mai nap folyamán? Mi esett
nehezemre? Miért? Újra elolvasom a zsoltárt, és kérem a Szentlélektől azt a
kegyelmet, hogy készítse elő szívemet a holnapi napra, tanítson meg imádkozni, Istenben
élni.