XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. március 15., szombat

Március 9.



1. Hét: „Uram, látni szeretnénk Jézust”
Bevezető:

Amikor rászánjuk magunkat arra, hogy egy lelkigyakorlaton részt vegyünk, egy belső indíttatást érzékelünk magunkban. Talán egy belső nyugtalanságként jelentkezik, ami arra hív: Kelj fel! Lépj ki az álló vízből! Indulj útnak és keresd az Istent!
A nagyböjt az Istenkeresésnek gyönyörű időszaka. Amikor hamvazószerdán hamuval keresztet rajzol a pap a homlokunkon, azzal a mondattal: „Emlékezz ember, hogy porból vagy, és porrá leszel” vagy „térjetek meg és higgyetek az evangéliumban”, akkor szembesülünk saját valóságunkkal. Teremtmények vagyunk. Nem mi vagyunk az Isten. Más az Alkotóm, aki életemet a kezében tartja, és ismeri a jövőmet. Tőle kaptam a létemet és csak úgy lehetek boldog, ha nap mint nap Belőle táplálkozom. A szívünk ezt jól tudja és keresi Őt, szomjazik Rá, szomjazik a Vele való találkozásra.
Ezt fejezték ki azok a görögök, akik húsvét ünnepére felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy „az ünnepen imádják az Istent. Ezek Fülöphöz fordultak, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” (Jn 12,20-21).
Mi fejeződik ki ebben a rövid kérésben? Biztosan hallottak Jézusról, csodáiról, gyógyulásokról, ördögűzésekről, halottak feltámasztásáról, és hogy úgy tanít, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. (vö. Mk 1,22). Kíváncsiak lehettek rá. De hiszem azt, hogy minden mégannyira felületes kíváncsiskodás mögött meghúzódik egy mély egzisztenciális vágy: a teljesség, az egészség, a gyógyulás iránti vágy. Ez a tudatunk alatt mozgat minket. És jó, ha most nagyböjtben időt és teret engedünk ennek a vágynak. Megérezzük ennek létezését és engedjük, hogy imádságra indítson minket. Vegyük komolyan ezt a vágyat, hiszen Isten is komolyan veszi. Mélységesen meg akar minket ajándékozni szeretetével, jelenlétével, gyöngéd, szelíd gondoskodásával. De ahhoz, hogy ezt megtehesse, a mi belső hajlandóságunkra van szüksége: hogy átadjuk Neki a volánt.
Egy lelkigyakorlat mindig kaland is. Elindulunk, de nem mi adjuk meg az irányt. Isten Lelke a vezetőnk. Fogjuk meg felénk nyújtott kezét, és engedjük, hogy vezessen minket: oda, ahova ő akar! Hegyeken, völgyeken, napsütéses, ködös, homályos szakaszokon át, küzdelmes vagy könnyű lejtőkön. Ezek mind hozzá tartoznak. Loyolai Szent Ignác a lelkigyakorlatos könyvében rámutat arra, hogy egy lelkigyakorlat alatt megélünk vigaszokat és vigasztalanságokat. Örömteli pillanatokat, mély találkozásokat és olyanokat, amikor legszívesebben menekülnénk, feladnánk az egészet, üresnek, hiábavalónak érezzük az egészet. Fontos szabály, hogy mindvégig tartsunk ki döntésünk mellett, még ha nehezünkre is esik. Ne változtassunk semmit, hanem mindig újra erősítsük meg elhatározásunkat, hogy komolyan akarjuk venni a lelkigyakorlatot. Isten csak úgy tud bennünk dolgozni, ha mindvégig kitartunk mellette és küzdelmeinket felajánljuk a Szentléleknek. Térjünk mindig újra vissza az Istennel való találkozás iránti vágyunkhoz, kérjünk az Isten kegyelmét, akkor egyszer csak ki fog sütni a nap. Szívünk megtisztul, és meglátjuk az Istent, maga mellé vesz és megízlelhetjük boldogító társaságát.

1. Napi elmélkedéshez:  Zsolt 63,2-9
Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld. Téged keres tekintetem a szent sátorban, hogy erődet és dicsőségedet megláthassam. Mert kegyelmed többet ér, mint az élet, ajkam dicséretet zeng neked. Magasztallak egész életemen át, s nevedben emelem imára kezem. Lelkem eltelik veled, mint zsírral és velővel, s a szám ujjongó örömmel mond dicséretet. Fekhelyemen rólad elmélkedem, éjjel virrasztva feléd száll a lelkem. Valóban, te lettél gyámolom, szárnyad oltalmában vigadzom. Lelkem hozzád ragaszkodik, jobbod szilárdan tart engem.

Lelkigyakorlatunk első napján szánjunk figyelmet arra, hogyan is imádkozzunk. Szent Ignác különféle imamódokat javasol, és ma azt javasolom, hogy próbáljunk a ritmikus imamódjával elmélkedni a 63. zsoltárral. Ahhoz, hogy rá tudjuk hangolódni az imádságra, keressük meg annak megfelelő helyét, ahol most fél órát zavartalanul el tudok tölteni csendben. Érdemes ilyenkor kikapcsolni vagy lehalkítani mobilunkat. Hiszen Isten hív minket, de sosem telefonon! Ezért, ha valaki telefonál, akkor inkább az imádságukat fogja megszakítani. Fontos, hogy Istennek most teljesen oda tudjuk szánni ezt az időt, fegyelmezetten jelen tudjunk lenni. Teremtsük meg az imádságunk helyét, esetleg egy kereszt, vagy Krisztus ikon/kép, egy mécses meggyújtása segíthet. Most elolvasom a fönt megadott zsoltárt. Elolvasom 2-3szor, figyelve, hogy melyik szó, mondat, kép érint meg engem. Kiválasztom belőle egy-kettőt, amit alá is húzhatok, és ezzel kapcsolatban megfogalmazom, milyen kegyelmet kérnék most Istentől, amit csak ő ajándékozhat nekem.
Helyezzük magunkat Isten jelenlétébe. Ezt tehetem azzal, hogy odafigyelek testtartásomra, megérkezek önmagamhoz és az Istenhez, aki jelen van bennem. Gyönyörű az imádság, amit Loyolai Szent Ignác ajánl egy-egy ima elején: „Uram, add, hogy ezt az időt egészen Neked tudjam adni mindazzal, amim van, és ami vagyok. Legyen ez a Te dicsőségedre, tiszteletedre és szolgálatodra.” Ezután elmondom Istennek a fönt megfogalmazott kérésemet. Majd figyelmemet újra azokra a szavakra, képekre irányítom, amelyek megérintettek, ismételgetem magamban, lélegzetem ritmusában, és engedem, hogy Isten szava hasson rám. Elidőzök abban, ami megérintett és baráti beszélgetésre hívom a Szentháromság valamelyik személyét, aki most legközelebb áll hozzám. Elbeszélgetek vele arról, ami megérintett. Amikor letelt a fél óra, elköszönök Istentől és lezárom a beszélgetés egy Miatyánkkal vagy Dicsőséggel. Az ima után feljegyzem magamnak, ami fontos lett számomra.

Feladat a mai napra: Napközben újra meg újra emlékezetembe idézem azokat a mondatokat, azt a képet, ami az imában megérintett. Engedem, hogy táplálja a szívemet.

Este: Visszatekintés a napra: Szeretetteljesen visszatekintek a napomra. Újra Isten jelenlétébe helyezem magam és kérem tőle, hogy világosítsa meg napomat, hogy az Ő szemével láthassam mindazt, ami történt. Milyen kegyelmet kértem az Istentől? Mit kaptam tőle napközben? Hol sikerült Isten lelkülete szerint élni, milyen módon hatotta át napomat a mai zsoltár? Mi esett nehezemre? Miért? Újra elolvasom a zsoltárt, és kérem a Szentlélektől azt a kegyelmet, hogy készítse elő szívemet a holnapi napra, tanítson meg imádkozni, Benne élni.