XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. április 11., péntek

Április 11



Jn 10,31-42                       (Melyik jótettemért akartok megkövezni?)

A zsidók újra köveket ragadtak, s meg akarták kövezni. Jézus megkérdezte tőlük: „Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből. Melyik jótettemért akartok megkövezni?” „Nem jótettedért kövezünk meg - felelték a zsidók -, hanem a káromlásért, azért hogy ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus folytatta: „Hát nincs megírva törvényetekben: Én mondtam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondta, akikhez az Isten szólt, és az Írás nem veszítheti érvényét, akkor hogy vádolhatjátok káromlással azt, akit az Atya megszentelt és a világba küldött, azért mert azt mondtam: Isten Fia vagyok? Ha nem Atyám tetteit viszem végbe, ne higgyetek nekem. De ha azokat viszem végbe, akkor ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek: az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.” Erre ismét el akarták fogni, de kiszabadult kezük közül. Ezután Jézus ismét átment a Jordánon túlra, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan fölkeresték, mert így gondolkodtak: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit mondott róla (Jézusról), az mind igaznak bizonyult.” És sokan hittek benne.

Láthatjuk, amint egyre nagyobb és élesebb ellenállás alakul ki a zsidókban. És talán mi is érezhetünk egy feszültséget vagy szomorúságot hitetlenkedésük miatt, amikor ezeket olvassuk. De ne hagyjuk, hogy a figyelmünket lekösse a vita, vagy az erőszakos indulat, mert ez csak a kísértőnek a taktikája, aki el akarja terelni figyelmünket Jézus mondanivalójának a lényegről. Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből...  Jézus mindig újra felszólít minket arra, hogy lássunk, lássuk Isten-emberi valóságát és higgyünk benne. Jézus tettei igazolják, hogy az Atya vele van. Nem lehet elkülöníteni az ember azonosságát a tetteitől. Minden ember lényegét fel lehet ismerni tettei alapján. „Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, sem rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. A fát a gyümölcséről lehet megismerni.” (Lk 6,43-44) Érdekes Jézus kijelentése: Hát nincs megírva törvényetekben: Én mondtam: istenek vagytok? Mit ért Jézus ez alatt? Szorosan összefügg a következő mondattal: „Ha nem Atyám tetteit viszem végbe, ne higgyetek nekem. De ha azokat viszem végbe, akkor ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek: az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.” Isten az embert saját képmására teremtette, olyan képességeket adott neki, melyeket semmilyen más teremtménynek nem adott: a képességet Istennel kapcsolatban lenni, és hasonlóvá válni hozzá. Ezért mondja Jézus később tanítványainak a búcsúbeszédében: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek”.  (Jn 14,12) Igen, mi is ugyanazt a képességet kaptuk, hogy az Atyában legyünk és Ő mibennünk, hogy mások számára jó pásztorok legyünk, és ugyanazokat a tetteket vigyük végbe, mint Jézus. Hogy szeretettel viseljük a ránk bízottak gondját, és akár életünket is odaadjuk értük, hogy megismerjék az igazságot és Jézussal egyesülve mondjuk: Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen. Milyen gyönyörű, hogy bármennyien próbálnak is Jézus életére törni, mégis vannak, akik elindulnak azon az úton, amire Jézus hívja őket: hogy lássanak és higgyenek. Többen fölkeresték, mert így gondolkodtak: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit mondott róla (Jézusról), az mind igaznak bizonyult.” És sokan hittek benne. És én, fölkeresem-e Jézust, tudok-e hozzá vonzódni annyira, hogy mindent otthagyok érte? Keresem-e az imádságot, még akkor is, ha ellankadtam, belefáradtam? Jézus elment Jeruzsálemből, visszahúzódott egy időre a Jordánon túlra, mert jóllehet szükségét érezte annak, hogy egyedül legyen az Atyával, és pihentesse a fölgerjedt kedélyeket. Elképzelhetjük Jézust, amint az Atyával beszélgetett, amint elmesélte neki, hogy mi történt. És közben megvalósul, amit Jézus korábban mondott: A juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem. Sokan utána mentek, mert meghallották benne a Jó Pásztor hangját, és inkább Jézust akarták követni, mint a farizeusokat és az írástudókat, mert érezték, hogy Jézusban van az élet. Micsoda vonzereje van Jézusnak! De az is igaz, amit máskor mondott: „Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza.” (Jn 6,44) Kérjük az Atyát, hogy szítsa fel bennünk újra a Jézus iránti szeretetet, és szeretet kötelékeivel vonzzon minket is magához, hogy újra megtapasztalhassuk benne az élet ajándékát.
Feladat a mai napra: Ma időt szánok arra, hogy Jézus jelenlétében elidőzzek, akár szentségimádásban, akár a szentírás olvasásában.