Jn 11,45-57 (jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.)
A zsidók
közül, akik fölkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek
benne. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és hírül vitték, amit Jézus
tett. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és megkérdezték:
„Mit tegyünk? Ez az ember nagyon sok csodát tesz. Ha tovább tűrjük, mindnyájan
hinni fognak benne, aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket is,
népünket is.” Egyikük, Kaifás, aki abban az évben a főpap volt, így vélekedett:
„Nem értitek a dolgot! Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a
népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.” De ezt nem magától mondta,
hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, s nemcsak a népért,
hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Ettől a
naptól eltökélt szándékuk volt, hogy megölik. Jézus ezért nem járt többé
nyíltan a zsidók között, hanem visszavonult a puszta szélén fekvő egyik
városba, Efraimba, és ott tartózkodott tanítványaival. Közel volt a zsidók
húsvétja, és a vidékről sokan fölmentek Jeruzsálembe, hogy megtisztuljanak. Keresték
Jézust a templomban, és tanakodtak egymás közt: „Mit gondoltok, eljön az
ünnepre?” A főpapok és a farizeusok ugyanis parancsot adtak, hogy ha valaki
tudomást szerez hollétéről, jelentse, hogy így elfoghassák.
A mai idézetben
láthatjuk, amint a farizeusok és főpapok megfigyelték Jézus minden lépését és
csodáját. Az egyik legmeghatóbb csoda Lázár feltámasztása volt, ami egyben
előjele is annak, hogy Jézus is fel fog támadni a halálból. Megint láthatjuk,
hogy vannak, akik hisznek Jézusban, és vannak, akik elmennek árulkodni. A mai
idézetben szemlélhetjük a farizeusok és főpapok reakcióit. Annyira felháborodnak
ellene, hogy komolyan elhatározzák Jézus halálát és intézkedéseket is tesznek
ennek érdekében: A főpapok és a farizeusok ugyanis parancsot adtak,
hogy ha valaki tudomást szerez hollétéről, jelentse, hogy így elfoghassák. Ez bizonyítja, hogy téves
azt gondolni, hogy a csoda kiváltja a hitet – ahogyan sokan mondják, „ha látom
a csodát, akkor hiszek”. Jézus az egyik példázatban azt mondja: „Ha Mózesre
és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki sem
fognak hinni!” (Lk 16,31). A főpap, Kaifás, beleegyezik a főtanács
gondolkodásába, melyek egyetlen érdeke az állam java volt: Ha tovább
tűrjük, mindnyájan hinni fognak benne, aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják
szentélyünket is, népünket is. Ezért Jézusnak meg kell halnia. Szavával Kaifás
igazából mást akart kifejezni, de akaratlanul is Istennek a szócsője lett: „Nem
értitek a dolgot! Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért,
mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.” Ezzel Isten akaratát közvetíti nekik: Jézus meg
fog halni az emberek megváltásáért. Jézus halála nem csupán az emberek döntése
volt. Nem tehettek volna semmit, ha az Isten nem engedte volna, hogy megtörténjék.
De nem is csak az Atya döntése volt. Erről a svájci teológus Hans Urs von
Balthasar azt mondta, hogy a Szentháromság együtt tanácskozott arról, hogy mit
legyen az emberiséggel a sok bűn miatt. És Jézus önként vállalkozott arra, hogy
lemegy a földre, hogy életével megismertesse az Atyát és halálával magára
vállalja az emberiség bűneit, hogy üdvözítse őket. Jézus nem fél a haláltól.
Bár azt mondja János evangélista: Jézus ezért nem járt többé nyíltan a zsidók
között, hanem visszavonult a puszta szélén fekvő egyik városba, Efraimba, és ott
tartózkodott tanítványaival, ez
mégse menekülés volt, hanem megvárása annak, amikor eljön az órája. És az ő
órája húsvét ünnepe, amikor feláldozzák a szeplőtelen bárányt. Ezért még
kihasználja az időt arra, hogy tanítványait tanítsa és felkészítse halála után
időszakra. Hiszen egyetlen dolog fontos
számára, hogy az Atya művét befejezze és véghezvigye azt, amiért küldték.
Feladat a mai napra: Kérem Istentől, hogy mutassa meg, milyen szándéka
van velem ezen a napon, hogyan lehetek szeretetének eszköze.