XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. április 16., szerda

Április 16.



Iz 50,4-9a                           (Az Úr szolgájáról szóló harmadik ének)
Isten, az Úr megadta a nyelvet, a tanítványok nyelvét. Hogy megfelelhessek a fáradtaknak, maga adja ajkamra a szót. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok. Isten, az Úr nyitotta meg a fülemet. S én nem álltam ellen, és nem hátráltam meg. Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek. Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem. Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki szállhat velem perbe? Álljunk ki együtt! Ki az ellenfelem? Jöjjön ide hozzám! Isten, az Úr siet segítségemre. Ki ítélhet el? Lám, mindnyájan elenyésznek, mint a ruha, amelyet a moly emésztett meg.

Az imádságban úgy kell viselkedni Istennel szemben, mint egy tanítvány. A tanítvány tudja, hogy szüksége van az igazi mesterre, Istenre, akitől megtanulhatja a helyes magatartást és az igehirdetést. Ilyen tanítványnak érti magát az Isten szolgája, aki a mai idézetben, a róla szóló harmadik énekben, megint az első személyben beszél. A mindennapi reggeli imádság nagyon komoly Istenre való hallgatást jelent számára. Felmutatja, mennyire aktívan segít neki Isten az imádságban, hogy meghalljuk őt: „Isten, az Úr nyitotta meg a fülemet. S én nem álltam ellen.” Az imádkozó részéről nyitottságot és elfogadást kíván. Ezt a magatartást láthatjuk az itt beszélő Isten szolgájában. Szavai teljes mértekben Jézus szavaivá váltak. Igaz, hogy Jézus Isten fia volt, mint ember viszont neki is nap mint nap „kellett” imádkoznia, hogy kapcsolatban éljen az Atyával. Magáról azt mondta: „Semmit nem teszek magamtól, hanem azt hirdetem, amire Atyám tanított.” (Jn 8,28) Isten nem spórolta meg Fiának a tanulás: „Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult”. (Zsid 5,8) Passziójában tanulta és tanúsította a tökéletes engedelmességet az Atya iránt, és ezzel tette jóvá az emberek engedetlenségét. Mennyire vagyunk hajlandóak mindvégig Isten szavára hallgatni? A mai olvasmány felkelheti vagy felerősítheti bennünk a félelmet: „Ha ez lesz a végem, ha Istenre hallgatok, hogy rosszul járok, hogy majd gyaláznak és leköpdösnek, akkor jobb, ha nem hallgatok rá!” Jézus azonban tudta, hogy a szenvedés, a kiszolgáltatottság nem a vége, hanem az útnak egy szakasza, amit az emberiség üdvösségért vállalnia kell. „Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent.” Kérjük mi is ezt a kegyelmet, hogy bizalommal fogadhassuk el Isten minden szavat, amit hozzánk intéz, még akkor is, ha nehézséggel jár. 
Feladat a mai napra: Ha valaki a mai napon rossz indulattal közeledik hozzám, igyekszem szeretettel reagálni.