XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. április 24., csütörtök

Április 24



Lk 24,35-48                       (Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni)

Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket: "Békesség nektek!" Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: "Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van." Ezután megmutatta nekik kezét és lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: "Van itt valami ennivalótok?" Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: "Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak." Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta: "Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt."

Mennyi bizonyítékra van szükségük a tanítványoknak, hogy elhiggyék, hogy valóban a feltámadt Jézussal találkoznak. Nem képzelet, nem szellem áll előttük, hanem húsból és csontból álló, megtapogatható, valóságos ember, - de feltámadt ember. Megvannak még a sebhelyei, de azok már nem fájnak. Mit jelent a mindennapi életben feltámadt emberként élni? A keresztségben, Szent Pál szavai szerint, Krisztussal együtt minket is keresztre feszítettek. Már nem mi élünk, hanem Krisztus él mibennünk (vö. Gal 2,19-20), Krisztus szeretete és ereje. „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott.” (2Kor 5,17-18). A keresztség által erőt kaptunk arra, hogy mi is kiengesztelt emberekként éljünk: hogy kiengesztelődjünk elsősorban önmagunkkal, aztán testvéreinkkel és Istennel. Hány sebet hordozunk magunkban, mert nem tudjuk vagy nem akarjuk elfogadni gyöngeségeinket, hibáinkat, mások hibáit vagy a sors által nekünk juttatott nehézségeket. Hányszor szabunk határt a megbocsátásnak! Krisztusban és Máriában láthatjuk, hogy a megbocsátásnak nincsen határa. Ha ők meg tudnak bocsátani nekünk, akkor mi is képesek vagyunk ugyanerre. Az egymásnak vagy saját magunknak okozott sebhelyei megmaradnak, de már nem fájnak, hanem irgalommá, szeretetetté és elfogadássá változnak át. Ezért, mondja Szent Pál, „vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig.” (Kol 3,9-10). „Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy eljuthassak a halálból való feltámadásra.” (Fil 3,10-11)
Feladat a mai napra:  Ma feltámadt emberként akarok élni. Ehhez kérek kegyelmet.