Lk 24,35-48 (Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni)
Erre ők is beszámoltak az úton
történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor. Míg
ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket:
"Békesség nektek!"
Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: "Miért ijedtetek meg, s
miért támad kétely szívetekben?
Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A
szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van." Ezután megmutatta nekik kezét és lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni és
csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: "Van itt valami ennivalótok?" Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán
így szólt hozzájuk: "Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam,
hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban
és a zsoltárokban írtak."
Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta: "Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell,
és harmadnap fel kell támadnia a halálból.
Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől
kezdve. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a
városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt."
Mennyi bizonyítékra van szükségük a tanítványoknak, hogy
elhiggyék, hogy valóban a feltámadt Jézussal találkoznak. Nem képzelet, nem
szellem áll előttük, hanem húsból és csontból álló, megtapogatható, valóságos
ember, - de feltámadt ember. Megvannak még a sebhelyei, de azok már nem fájnak.
Mit jelent a mindennapi életben feltámadt emberként élni? A keresztségben,
Szent Pál szavai szerint, Krisztussal együtt minket is keresztre feszítettek.
Már nem mi élünk, hanem Krisztus él mibennünk (vö. Gal 2,19-20), Krisztus
szeretete és ereje. „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi
megszűnt, valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus
kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával
megbízott.” (2Kor 5,17-18). A keresztség által erőt kaptunk arra, hogy mi
is kiengesztelt emberekként éljünk: hogy kiengesztelődjünk elsősorban
önmagunkkal, aztán testvéreinkkel és Istennel. Hány sebet hordozunk magunkban,
mert nem tudjuk vagy nem akarjuk elfogadni gyöngeségeinket, hibáinkat, mások
hibáit vagy a sors által nekünk juttatott nehézségeket. Hányszor szabunk határt
a megbocsátásnak! Krisztusban és Máriában láthatjuk, hogy a megbocsátásnak
nincsen határa. Ha ők meg tudnak bocsátani nekünk, akkor mi is képesek vagyunk
ugyanerre. Az egymásnak vagy saját magunknak okozott sebhelyei megmaradnak, de
már nem fájnak, hanem irgalommá, szeretetetté és elfogadássá változnak át.
Ezért, mondja Szent Pál, „vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és
öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes
megismerésig.” (Kol 3,9-10). „Krisztust akarom megismerni, és
feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a
halálban, hogy eljuthassak a halálból való feltámadásra.” (Fil 3,10-11)
Feladat a mai napra: Ma
feltámadt emberként akarok élni. Ehhez kérek kegyelmet.