Préd 3,1-13 (Változások az ember életében)
Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a
maga ideje az ég alatt: Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az
ültetésnek és az ültetvény kiszedésének. Ideje az ölésnek és ideje a
gyógyításnak, ideje a bontásnak és ideje az építésnek. Ideje a sírásnak és
ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak. Ideje a kő
eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének; ideje az ölelkezésnek, és ideje
az öleléstől való tartózkodásnak. Ideje a keresésnek, és ideje az
elveszítésnek; ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. Ideje az
eltépésnek, és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak.
Ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a
békének. Mi haszna van a munkálkodónak abból, hogy fáradozik? Elnéztem a
vesződséget, amit Isten az emberek fiainak ad, hogy bajlódjanak vele. Mindent ő
tesz, a maga idejében. Adott ugyan nekik (némi) fogalmat az idő egész
folyásáról is, de anélkül, hogy az ember elejétől végig fel tudná fogni, amit
az Isten tesz. Ekkor megértettem: nem tehet jobbat az ember, mint hogy örüljön
és élvezze az életét. Mert hiszen az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik,
iszik és kedvét leli a munkájában.
A
mai idézet a Prédikátor könyvéből mély bölcsességet és emberi tapasztalatot ad
tovább. Mindennek megvan a maga ideje. És ez arról is tanúskodik, hogy
változások történnek, és ezek teljesen normálisak. Ha belehallgatunk a környezetünkben
zajló beszélgetésekbe, vagy akár saját gondolkozásunkba, észrevehetünk egy
tendenciát: sokszor panaszkodunk azért, mert valami már nem úgy van, mint
régen; mert valaki nem úgy reagál, mint ahogy azt szeretnénk vagy szokta; mert
új lépéseket követelnek tőlünk, melyek nehezünkre esnek, vagy akár először
felháborodást keltenek bennünk. Mind összefüggésbe állnak azzal, hogy
változásokkal találkozunk akár saját életünkben, családunkban, munkahelyünkön,
vagy környezetünkben, és azok mindig kihívást jelentenek számunkra, vagy akár
szenvedést is okoznak. Vannak normatív változások, melyek az emberi fejlődéssel
járnak. A fogantatásunktól kezdve bizonyos időközönként óriási változásokon
megyünk keresztül, pl. a születés, a beszélni, járni tanulás, a saját akarat
érvényesítése, a közösségbe való integráció (óvódban, iskolában), tanulás,
munkába állás, megmérettetések, testi változások, párkapcsolat, házasság,
gyermekek születése, felnevelése, kirepülése a fészekből, nyugdíj, megöregedés,
halál. Ezek természetes folyamatok, melyek mégis nagyon meg tudnak minket
lepni. Néha egy hosszabb nyugalmi időszak után ránk tör egy változás, mely
felborítja lelki egyensúlyunkat. A változás mindig feszültséget okoz, akár
krízist is válthat ki, de célja és értelme mindig a növekedés, a fejlődés, egy
új lépés megtanulása, elsajátítása. Jálics Ferenc SJ mondja: „ami van, annak
szabad lennie”[1].
Életünk egyik legfontosabb feladata, hogy integráljuk ezeket a változásokat az
életünkbe. Sokszor mi fáradozunk azon, hogy megváltozzunk vagy megváltoztassuk
a környezetünket, a körülöttünk lévő embereket. A prédikátor azonban felhívja
figyelmünket egy nagyon fontos dologra: Mi haszna
van a munkálkodónak abból, hogy fáradozik? Elnéztem a vesződséget, amit Isten
az emberek fiainak ad, hogy bajlódjanak vele. Mindent ő tesz, a maga idejében.
Nyilván nem tétlenségre hívja az embert, hiszen nem fölösleges az ember
fáradozása! De az ember a maga erejéből semmit sem tud csinálni, a lényeges
munkát Isten végzi bennünk, mi pedig engedjük, hogy dolgozzon bennünk, és asszisztálunk
neki azzal, hogy megtesszük azt, amit tőlünk kér. Ez nagyon sok békét adhat
nekünk. A kérdés az, hogyan asszisztáljak jól az Istennek, hogy pozitív legyen
a fejlődés és jó a gyümölcse?
Feladat a mai napra: Milyen változásokat veszek észre mostanában
életemben? Hogyan érintenek ezek engem? Megpróbálok rátekinteni, megfogalmazni
és Istenre tekintve átnyújtani őket neki, és kérni: Uram, tégy engem békéd eszközévé!
[1] Jálics Ferenc SJ. (1996). Szemlélődő lelkigyakorlat.
Bevezető a szemlélődő életmódba és a Jézus-imába. Manréza: Korda.