XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. június 16., hétfő

Június 16.



Ter 18,1-10                        (Isten találkozni akar az emberrel)

Az Úr megjelent neki Mamre terebintjénél, amikor a meleg napszakban sátra bejáratánál ült. Fölemelte szemét és íme, három férfi állt előtte. Mihelyt meglátta őket, sátra bejáratától eléjük sietett, földig meghajolt és így szólt: „Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat. Hoznak vizet, mossátok meg lábatokat és telepedjetek le a fa alatt. Közben én hozok egy falat kenyeret, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek. Hiszen ezért ejtettétek útba szolgátokat.” Azok így válaszoltak: „Tedd, amit mondtál.” Ábrahám besietett sátrába Sárához, és így szólt: „Végy gyorsan három adag lisztet, keleszd meg, és süss lepényt.” Azután kiment Ábrahám az állatokhoz, kiválasztott egy fiatal és erős borjút, s odaadta a szolgának, hogy sietve készítse el. Majd tejet és vajat hozott és meghozta az elkészített borjút is, és eléjük tette. Míg ettek, ott állt előttük a fa alatt. Azok megkérdezték: „Hol van a feleséged, Sára?” Ezt válaszolta: „Itt a sátorban.” Az folytatta: „A jövő évben ez idő tájt visszajövök, akkorra Sárának már fia lesz.”

Az ember kiváltságos lény a teremtmények közül. Hiszen nem csak fizikai életet kapott, mely szerint megszületik, él, táplálkozik, szaporodik, majd meghal, hanem lelki életet is. Képességet kapott arra, hogy Teremtő Istenével kapcsolatba lépjen és megértse önmagát kinyilatkoztató Istenének neki szóló üzenetét. A növény- és állatvilág azzal dicsőíti meg az Istent, hogy él, mint egy program szerint létrejön, kisarjad, szárba szökken, virágot bont, majd új magokat szór, elhervad, és elporlad. Az ember azonban képességet kapott arra, hogy nem csak egy meghatározott program szerint éljen, hanem megnyíljon a transzcendens világra, értelmet keressen és adjon a dolgoknak, döntéseket hozzon, és saját elhatározásból átadja önmagát a szeretetnek. A mai szentírási idézet gyönyörűen rávilágít arra, amint Isten meglátogatja Ábrahámot és Sárát, felkeresi az embert, és párbeszédre lép vele. Az Úr rátekintett Ábrahámra, fontos neki az ő sorsa, belép az életébe, és jövőt ad neki. Nemcsak Ábrahám volt ilyen kiváltságos helyzetben, hogy Isten meglátogatta őt, hanem szimbolikusan értendő, hogy az Isten számára fontos minden egyes ember, személyesen ellátogat hozzá, kapcsolatba akar lépni vele és jövőt akar neki adni. Miből tudta Ábrahám, hogy Isten látogatott el hozzá? Hiszen három férfi állt előtte. Ábrahám megérezte, hogy ez egy rendkívüli találkozás. Ugyanígy mi is megérezzük, ha olyan emberrel találkozunk, akiben Isten jelen van. Arra késztet minket, hogy szolgáljuk őt, mindent megtegyünk azért, hogy jól érezze magát nálunk.
Feladat a mai napra: Legyünk a mai napon éberek. Kiben látogat el hozzánk az Isten? Megpróbálok mindent megtenni, hogy nyitott szívvel fogadjam, és szolgáljam őt.