Kiv 33,7-11 (Az Úr szemtől szemben beszélt Mózessel)
Mózes ekkor fogta a sátrat, felállította az Ő
számára a táboron kívül, bizonyos távolságra a tábortól és elnevezte a
találkozás sátorának. Aki meg akarta kérdezni az Urat, annak ki kellett mennie
a találkozás sátorához, amely a táboron kívül állt. Valahányszor Mózes kiment a
sátorhoz, a nép fölkelt, és mindenki saját sátrának bejáratánál állva,
tekintetével követte Mózest, amíg be nem lépett a sátorba. Mikor belépett a
sátorba, a felhőoszlop leereszkedett, és megállt a sátor bejáratánál, amíg az
Úr Mózessel beszélt. Amikor a nép látta, hogy a felhőoszlop megáll a sátor
bejáratánál, mindenki előjött és leborult saját sátrának ajtajában. Az Úr
szemtől szemben beszélt Mózessel, ahogy az ember a barátjával beszél. Azután
visszatért a táborba, szolgája azonban, az ifjú Józsue, Nun fia, nem hagyta el
a sátort.
Mózes elkészítette
Istennek a kért sátort. Pontosan betartotta Isten utasításait, hogy milyennek
kell lennie a sátornak, amint ezt több fejezeten át olvashatjuk. Mózes a sátort
a táboron kívül állította fel. Külön megszentelt hely volt az, a találkozás
helye, ahova mindenki kimehetett, aki kérdezni akarta az Urat. Fontos volt
ugyanis, hogy az Istennel való találkozásnak külön helye legyen, egy szent
hely, mely segíti az Istenre való teljes odafigyelést. Érdekes, hogy a szent
író kiemeli, hogy amikor Mózes belépett a sátorba, a felhőoszlop leereszkedett, és megállt a sátor bejáratánál, amíg az
Úr Mózessel beszélt. Miért emeli ezt ki? Amikor a nép ment ki a sátorba,
akkor vajon a felhőoszlop nem ereszkedett le? Mit akar ezzel kifejezni? Hogy
jobban megértsük, érdemes visszatekintünk az előtte lévő fejezetekre Kiv 24-33,
mely a szövetség megkötéséről, a szent sátor elkészítéséről, a papi rend
megalapításáról és az istentiszteletről szól. Ott érdekes dolog történik.
Izrael népe számára ez a szövetségkötés történetének talán a legszentebb
pillanata volt. Miután Isten kivezette a népet Egyiptom földjéről, szabaddá
tette, megkötötte velük örök szövetségét, hogy Isten szent népe legyen. A
teokratikus állam megalkotásának pillanata volt ez. De amikor Mózes fölment a
Sínai hegyre, ahol Isten megadta népe számára a törvényt, a tíz parancsolatot,
a nép elkezdett türelmetlenkedni, mert sokáig tartott, és nem tudták
elképzelni, hogy Mózes miért nem jön le a hegyről. Ezért Áront, akit azelőtt
ünnepélyesen felavatták az Úr papjává, kérték, hogy istent készítsen számukra.
Így jött létre az aranyborjú, melyet bálványként kezdtek el imádni. A nép
elfordult Istentől, mert valami kézzelfogható istent akart, úgy, mint a többi
népnek is volt. Azonnal megtörték a szövetséget, még mielőtt az államalkotás
ünnepélyesen lezárult volna. Érezzük, hogy van különbség a nép és Mózes között.
A történetre tekintve láthatjuk, hogy Mózes volt az egyetlen, aki mély és
tiszta kapcsolatban állt Istennel. A felhőoszlop leereszkedése ezt jelezheti.
Különleges pillanat volt, amire az egész tábor felfigyelt, amikor Mózes kiment a
találkozás sátorába imádkozni, mert az Isten úgy beszélgetett Mózessel, mint
barát a barátjával. A felhőoszlop talán arra is akar rámutatni, hogy nem
mindegy, milyen szándékkal közeledünk Isten felé. Mózes nem saját maga miatt,
önző kívánságai miatt ment ki imádkozni, hanem hogy Isten akaratát keresse és
teljesítse, és közbenjárjon a rábízott népért. Jézus ezért mondja: „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják
az Istent.” (Mt 5,8).
Feladat a mai napra: Ma elgondolkozhatom azon, hogy van-e nekem ilyen
szent helyem, ahol Istennel szoktam találkozni? Milyen szándékkal közeledem
felé? Kérjük a Szentlélek segítségét, hogy tiszta szívvel tudjunk az Úr elé
állni, amikor imádságra készülünk, hogy igazán találkozhassunk Vele.