XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. július 31., csütörtök

Július 31.



Zsolt 139,15-18                (Terveid, Uram, felfoghatatlanok)

Lelkem ismered a legmélyéig, létem soha nem volt rejtve előtted. Amikor a homályban keletkeztem, és a föld mélyén elindult életem, szemed már látta tetteimet, s könyvedben mind felírta őket. Meghatároztad napjaimat, mielőtt még egy is megjelent belőlük.
Terveid, Uram, felfoghatatlanok, s milyen tömérdek a számuk!
Ha megszámlálnám: több, mint a homokszem, s ha végére érnék, az csak kezdet volna.

Amikor a zsoltáros megfogalmazta imádságát, olyan, a mítoszokból származó elképzelések léteztek, amelyek szerint a földanya szülte az embert. Erre céloz itt ezekkel a szavakkal: a föld mélyén elindult életem. Ezt a születést azonban Istenre vezeti vissza. Isten az, aki a földből formálta az embert (vö. Ter 2,7) és ismeri őt léte legmélyéig. Életünk napjait Isten már előre eltervezte: „Meghatároztad napjaimat, mielőtt még egy is megjelent belőlük”. Egy modern ember számára ez talán predesztinációnak hangzik, és azonnal fölteszi magában a kérdést: és akkor hol marad az ember szabadsága? Miről határozhat, dönthet maga az ember? Isten meghagyja az ember szabadságát, azt hogy hogyan, mivel tölti napjait. De az élet maga Isten ajándéka és így, e szerint tekint a zsoltáros is az életére, életének napjaira: mint Istentől kapott drága ajándékra. Istent pedig úgy fogja fel, mint aki „időtlen”, nincs kötve időparaméterekhez, éppen ezért máshogy is látja az ember életét. Ami számunkra még meg sem történt, azt Isten már előre tudja: „Szemed már látta tetteimet, s könyvedben mind felírta őket.” Ha megpróbálunk ebben az irányban tovább gondolkodni, nehezünkre eshet, ahogyan ezt a zsoltáros is megtapasztalja: hiszen felülmúlja képzelőerőnket. „Milyen tiszteletreméltók előttem gondolataid, Istenem!” Gondolataink Istennél kezdődnek és nála is végződnek. Kérjük őt, hogy tárja fel nekünk gondolatainkat.
Feladat a mai napra: Drága kincsként tekintek a mai nap ajándékára. Kifejezem Istennek a hálámat érte és kérem segítségét, hogy jól tudjam megélni.

2014. július 30., szerda

Július 30.



Zsolt 139,13-14                (csodálatosan megalkottál)

Te alkottad veséimet, anyám méhében te szőtted a testem.
Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál, és amiért csodálatos minden műved.

„Te formáltad bensőm. Dicsőítlek téged, mert olyan csodálatosan alkottál!” - milyen jó lenne, ha a zsoltárosnak ezeket a szavait mi és kortársaink is szívből elmondhatnák. Hiszen a biológia, a tudományos magyarázat az ember létrejöttéről még nem elegendő. Két sejt összeolvadása és fejlődése nem magyaráz meg mindent. A hit szemszögéből nézve tudjuk, hogy Isten az ember alkotója. Isten hozott létre minden emberi lényt, akarta és kísérte formálódását az első pillanattól kezdve. Ez a valóság a zsoltáros számára nem csupán valami teoretikus tudás, hanem élő tapasztalata. Szinte belehelyezkedik abba, ahogyan Isten formálta őt anyja méhében. Isten alkotásával, amely nem más, mint ő maga, egészen meg van elégedve: Csodálatosan megalkottál. Vajon bennünk is megvan-e ez a csodálat saját lényünkkel, testünkkel és lelkünkkel szemben? Tudnánk ezt mi is teljes szívünkből mondani, vagy vannak dolgok, amelyeket nem találunk elég szépnek, jól sikerültnek önmagunkon? Biztos mindenkinek eszébe jut valami, ami nem annyira tetszik önmagán. És itt felmerül a kérdés, kivel, mivel hasonlítjuk össze magunkat, azzal a képpel-e, amely szerint Isten alkotott minket, vagy inkább a világ elképzeléseivel, a mai kor szépségideáljával. Éppen ez utóbbi miatt, hány kortársunk szenved, hányan vetik alá magukat fájdalmas procedúráknak, különböző szépségműtéteknek. Pedig a valódi problémára nem ezek jelentenek megoldást. Isten szeretetének a megtapasztalása tud csak igazi választ adni: úgy, ahogy vagyok, szeretve vagyok, Isten így akart engem, ilyennek szeret engem. Saját magunk elfogadása – tudatában lenni annak, hogy csodálatosak vagyunk - az egyetlen út az igazi szabadsághoz. A mai imádságunkban fedezzük fel újra saját szépségünket csakúgy, mint a másik ember szépségét, mert Isten minden alkotása csodálatos: ”csodálatos minden műved”.
Feladat a mai napra: Engedem, hogy Isten megmutassa számomra azoknak az embereknek a szépségét, akikkel a mai napon személyesen találkozom.

2014. július 29., kedd

Július 29.



Zsolt 139,7-12                   (Hová menekülhetnék színed elől?)

Hová futhatnék lelked elől? Hová menekülhetnék színed elől?
Ha felszállnék az égig, ott vagy. Ha az alvilágban tanyáznék, ott is jelen vagy.
Ha felölteném a hajnal szárnyait, és a legtávolibb partokon szállnék le,
ott is a te kezed vezetne, és a te jobbod tartana.
Ha azt mondanám: Borítson el a sötétség, és az éj úgy vegyen körül, mint máskor a fény:
neked maga a sötétség sem homályos, s az éj világos neked, mint a nappal.

A mai zsoltárversek szavai az a bizonyosságot fejezik ki, hogy Isten mindenütt jelen van, még a legtávolabbi, legsötétebb helyeken is. Ezért kérdezi: Hová menekülhetnék színed elől? Felvetődik bennünk a kérdés, vajon, miért akar ő vagy bárki más elmenekülni Isten elől, miért akar bárki elbújni előle? Vagy talán már mi is menekültünk az Úr elől? Mindennapi életünkből ismerünk olyan helyzeteket, amikor megpróbáltunk elmenekülni egy kellemetlen szituáció vagy egy számunkra félelmetes személy elől, De vajon Isten ilyen félelmet keltő, kellemetlen személy lenne, aki elől menekülnünk kellene? Vagy talán félelmetesnek találjuk, hogy nincs olyan hely, ahol Isten ne lenne jelen és ne látna bennünket? Ha így van, biztosak lehetünk abban, hogy istenképünk nem helyes, ami végül istentagadáshoz vezethet, mintegy önvédelemként: ha félelmetes, nem létezhet (nem akarom, hogy létezzen!)! Ezzel szemben a zsoltár egy teljesen más istenképet, tapasztalatot tár itt fel: éppen fordítva gondolja, nem kell félnünk, hiszen Isten mindenhol jelen van. Nem kell félnünk sem a sötétségtől, sem az alvilágtól, sem a kellemetlen helyzetektől, mert Isten ott is jelen van. „Ott is a te kezed vezetne, és a te jobbod tartana.” Ott, ahol mi csupán sötétséget látunk, Isten mást is lát. És a hitben élő emberek, a szentek úgyszintén, mást is látnak; ők a sötét éjszakában, lelkük sötétségében is tudtak hinni Istenben, tudták, hogy velük van az Úr, akkor is, mikor azt nem érezték. „Tudom, hogy forrás fakad titkosan. Bár éjszaka van.“ Akár a sötét szobában, csak akkor látjuk az ott lévő tárgyakat, amikor beragyogja azt a fény, ugyanúgy csak akkor vesszük észre Isten jelenlétét, amikor betölt minket fényével. Mai imádságunkban szemléljük Isten jelenlétét megtestesülése által, amely így a zsoltár szavainak egy mélyebb jelentését adja meg: Krisztus megtestesülése által Isten minden emberi helyzetben jelen van, sőt Krisztus még az alvilágba is leszállt.
Feladat a mai napra: Ha a mai nap folyamán valamikor sötétséggel találkozom, elimádkozom a zsoltár szavaival: „neked maga a sötétség sem homályos, s az éj világos neked, mint a nappal.”

2014. július 28., hétfő

Július 28.



Zsolt 139,1-6                     (te ismersz engem)

Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem, tudod, hogy ülök-e vagy állok.
Gondolataimat látod messziről, látsz, ha megyek vagy pihenek.
Minden utam világos előtted.
A szó még nincs nyelvemen, s lám, az Úr már tud mindent.
Elölről és hátulról közrefogsz, s a kezed fölöttem tartod.
Csodálatos ezt tudnom, olyan magas, hogy meg sem értem.

A 139. zsoltár, amellyel ezen a héten imádkozni fogunk, talán a legismertebb és legkedveltebb zsoltárok közé tartozik. A zsoltáros szavai mély istenkapcsolatról tesznek tanúságot. Az imádkozó, az Istennel folytatott párbeszédben fejezi ki, hogy számára Ő a mindentudó és a mindenütt jelenlévő. Nem egy általános elmélkedésről van itt szó, hanem közvetlenül Istenhez fordul és hozzá beszél a zsoltáros: Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem,..” Szavai mögött egy pozitív istenkép áll. Az a tény, hogy Isten megvizsgálja és ismeri őt, számára nem valami megfélemlítő dolog, hanem sokkal inkább megnyugtató és biztonságot nyújtó. A „megvizsgál” szónak itt semmi köze nincs orvosi vizsgálathoz vagy akár iskolai, egyetemi vizsgához, amikor is az ember állapotát vagy tudását értékelik „jónak, vagy rossznak”. Itt inkább Isten elkötelezett, érzelmi odafordulásáról van szó. Szeretettel fordul az emberhez, éppen ezért nem kell félnünk, hogy „vizsgálata” után azt mondaná nekünk:„te rossz vagy!”. Saját istenképünktől függ, hogy a zsoltárosnak ezek a szavai számunkra is ilyen pozitívan hangzanak-e. Vajon számunkra is éppen ilyen szép és megnyugtató, hogy Isten ismer minket életünk minden dimenziójában? Hogy Isten ismeri külső tetteinket, cselekvéseinket, hogy ülök-e vagy állok, ismeri gondolatainkat, belső mozdulatainkat, érzéseinket? Sőt jobban ismer minket, mint mi magunkat: A szó még nincs nyelvemen, s lám, az Úr már tud mindent. Az imádkozó csodálatosnak érzi ezt a tudást és tisztában van azzal, hogy Isten mindig túlhaladja azt, amit az ember megérteni képes. „Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok,” mondja Szent Pál első levélben a korintusiaknak (1 Kor 13,12). Legyünk hálásak mi is a mai napon mindazért, amit már megtapasztalhattunk abból, ahogyan Isten ismer minket, és ahogyan Ő jelen van az életünkben.
Feladat a mai napra: A mai nap folyamán többször odafordulok Istenhez mondván: „Uram, te tudod, mit csinálok éppen, „tudod, hogy ...”

2014. július 27., vasárnap

Július 27



1Kir 3,5.7-12; Róm 8,28-30; Mt 13,44-52

A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet. A mennyek országa olyan, mint amikor egy kereskedő igazgyöngyöt keresett. Talált egy nagyon értékeset, erre elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvásárolta azt. Végül: a mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás.

Az utóbbi vasárnapokon mindig a mennyek országáról szóló példabeszédeket hallhattuk az evangéliumban. Talán úgy lehet mondani, hogy a mennyek országáról szóló példabeszédek Jézus tanításának a szívét teszik ki. Isten országa tulajdonképpen Isten uralmát fejezi ki, ami már Jézus Krisztusban eljött közénk. Mindenféle módon és oldalról közelíti meg Jézus ezt a valóságot, ami igazából Róla szól, és a Vele való viszonyunkról. Ilyen szemszögből nézhetjük, mit is nyilatkoztat ki magáról. Az első példabeszédben a mennyek országát a földbe rejtett kincshez hasonlítja: az ember, aki megtalálja, elrejti újra, eladja mindenét és megvásárolja a földet. Aki Jézusra rátalál, felismeri benne a végtelen értékes kincset, élete Megváltóját és Üdvözítőjét, és ezért mindenét eladja, hogy birtokolhassa. Ez egy fokozatos kiüresedést és önátadást jelent. Aki Jézus mellett dönt, egyre inkább észreveszi, hogy hozzá képest minden más értéktelenné válik számára, amint Szent Pál mondja: „Amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam.” (Fil 3,7-8) Eleinte a dolgainkat adjuk el Jézusért, de majd lépésről lépésre átadjuk akaratunkat, életcéljainkat, testünket, míg nem teljes önmagunkat, hogy egészen Jézuséi lehessünk, és Jézus egészen jelenvalóvá válhasson mibennünk, amint Szent Pál mondja: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal 2,20). Ezt nem azért tesszük, mert kell, hanem mert a Jézus iránti szeretetünk egyre jobban arra vonzz minket, hogy eggyé váljunk azzal, akit szeret a lelkünk. A második példabeszédben Jézus a mennyek országát a kereskedőhöz hasonlítja, aki igazgyöngyöt keresett. Talált egy nagyon értékeset, erre elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvásárolta azt. Itt most Jézus a kereskedő, aki útnak indul, hogy követőket keressen magának, igazgyöngyöket, akik hajlandók Istennek élni. Mindenét odaadja ezekért a gyöngyökért. És tudjuk, hogy Jézus nem kímélte önmagát, hanem „önmagát adta értünk, hogy minden gonoszságtól megváltson, megtisztítson, és jótettekben buzgólkodó, választott népévé tegyen.” (Tit 2,14). Megrendítő, hogy mennyire értékesek vagyunk Jézus számára, hogy mindent felvállal értünk, annak dacára, hogy mi mindig újra inkább a bűn, az engedetlenség, az önzés útjait választjuk. De Benne is csak egy a vágy: „Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17,21). A harmadik példabeszéd pedig a világ végéről beszél. A mennyek országa olyan, mint a halászok, akik tengerbe vetik a hálót, és majd kiszelektálják a halakat, a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. A hegyi beszédben mondta Jézus: „Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7,21). Fontos, hogy mindig újra megszívleljük Jézusnak ezt a kijelentését. Vajon tényleg akarom-e teljesíteni mennyei Atyám akaratát, vagy inkább csak a magamét? El tudok-e engedni mindent, hogy Jézus legyen életem egyetlen kincse? Vagy van, ami fontosabb nála? Mi foglalja el gondolataimban, érzésvilágomban az első helyet? Sokszor azt gondolhatjuk, hogy Jézus és a világ, amiben élünk, ellentétben állnak egymással, mintha konkurensei lennének egymásnak: ha Jézus mellett döntök, akkor mindenről le kell mondanom. De ez nem így van! Ha Jézust igazán megismerem, felfedezem, amint jelen van az emberekben, a világban, és Benne visszanyerek egészen új módon mindent. Hiszen minden, ami Istené, az enyém is, „hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém”, mondja Jézus. (Jn 17,10). „Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége.” (Mt 19,29). „Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32). Merjük átadni Jézusnak félelmeinket, kételyeinket, és felfedezni Benne életünk igazi kincsét!
Feladat a mai napra: Időt szánok a mai vasárnapon arra, hogy átgondoljam Jézussal való kapcsolatomat. Kérem a Szentlélektől azt a kegyelmet, hogy jobban megismerhessem, szerethessem és követhessem őt.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma