Jer 2,1-5.31-33a (A magunk útján járunk, amikor szeretetet keresünk? Vagy milyen utakon?)
Így szólt hozzám az Úr:
Menj, és kiáltsd Jeruzsálem fülébe: Ezt mondja az Úr: Még emlékszem ifjúkorod
hűségére, és jegyességed idejének szeretetére. Hogy követtél akkor a pusztában,
azon a földön, amelyen nem szoktak vetni! Izrael akkor az Úr szent tulajdona
volt, az ő aratásának első termése. Azok, akik enni próbáltak belőle, mind
megbűnhődtek, bajok szakadtak rájuk - mondja az Úr. Halljátok az Úr szavát,
Jákob háza, és Izrael házának minden nemzetsége! Ezt mondja az Úr: Mi
kivetnivalót találtak bennem atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem? Üres
semmiségnek szegődtek nyomába, így maguk is semmivé lettek. Micsoda nemzetség
vagytok! Figyeljetek csak az Úr szavára: hát olyan voltam én Izraelnek, mint a
puszta, vagy mint a sötétség földje? Miért mondja hát népem: „A magunk útján
járunk, nem térünk többé hozzád vissza”. Vajon elfeledkezhet-e a lány
ékszeréről, és övéről a menyasszony? Népem mégis megfeledkezett rólam, már
számtalan napja. Milyen jól tudod utadat, amikor szerelmet keresel!
Talán találkoztunk már frissen
megtért keresztényekkel. Milyen lelkesek, mennyire lángol a szívük. Nagyon
komolyan vesznek részt minden lelki programban. Sokszor azonban egy bizonyos
idő után csökken a lelkesedésük, buzgóságuk, úgy,
mint egy szerelmespárnál, akikben alig marad valami a
nagy szerelemből bizonyos idő után. Miért van ez
így? És mindig így kell történnie? Az Izraeli nép történetéhez szintén
tartozik ez a szomorú valóság. Jeremiás próféta könyvének második
fejezete pont arról szól, hogyan ment tönkre Isten és Izrael kezdeti
szeretete. Isten prófétája által emlékezteti Izraelt
első lelkesedésére, szeretetére. Még emlékszem
ifjúkorod hűségére, és jegyességed idejének szeretetére. Úgy tűnik,
mintha Isten maga is meglepődne Izrael
későbbi magatartásán. Nem érti meg igazán
népe visszautasítást. Mi
kivetnivalót találtak bennem atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem? Hát olyan voltam én Izraelnek, mint a puszta,
vagy mint a sötétség földje? Miért mondja hát népem: „A magunk útján járunk,
nem térünk többé hozzád vissza”. Hogyan
feledkezhet el Izrael szabadítójáról, arról,
aki a létet adta neki, valamint minden jóról, amit az
Úr tett velük? Vajon mit adnak neki a hamis bálványok, más
hatalmak, hogy szerelmesként utánuk fut? Mit kap tőlük, amit Isten nem adott
volna neki százszorosan? Milyen jól tudod utadat, amikor szerelmet keresel! Szomorú, de
igaz, hogy Izrael felcserélte Isten szeretetét más szerelem ajánlataival, saját
készítésű bálványokkal, más védő hatalmakkal. Újra meg
kell kérdeznünk, hogy miért? Hogyan lehet
Isten szeretetét, a szeretet szeretetét, egy ehhez képest
jelentéktelen dologgal felcserélni? Hogyan lehet más
dolog jobb, mint Isten
szeretete? Sajnálatos módon ez a mi életünkben is
gyakran megtörténik. Az Istennel való kapcsolatunk minőségétől függ, hogy mennyire élő és hogyan
ápoljuk nap mint nap ezt a kapcsolatot. Ha engedjük, hogy kihűljön e
kapcsolat, kérdés, hogy mennyire leszünk képesek ellenállni a szerelmi
ajánlatoknak, amelyet a világ oly bőven felkínál nekünk. Fontoljuk
meg, hogyan ápolhatnánk jobban az Istennel való
kapcsolatunkat, hogy sohase aludjon ki
iránta való szeretetünk lángolása.
Feladat a mai napra: Azon gondolkodok, hogyan tudnám ma életre kelteni
Istennel való kapcsolatomat, hogy számomra élő tapasztalattá váljon szeretete,
jósága, gondoskodása.