XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. szeptember 30., kedd

Szeptember 30.



Jer 2,1-5.31-33a               (A magunk útján járunk, amikor szeretetet keresünk? Vagy milyen utakon?)

Így szólt hozzám az Úr: Menj, és kiáltsd Jeruzsálem fülébe: Ezt mondja az Úr: Még emlékszem ifjúkorod hűségére, és jegyességed idejének szeretetére. Hogy követtél akkor a pusztában, azon a földön, amelyen nem szoktak vetni! Izrael akkor az Úr szent tulajdona volt, az ő aratásának első termése. Azok, akik enni próbáltak belőle, mind megbűnhődtek, bajok szakadtak rájuk - mondja az Úr. Halljátok az Úr szavát, Jákob háza, és Izrael házának minden nemzetsége! Ezt mondja az Úr: Mi kivetnivalót találtak bennem atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem? Üres semmiségnek szegődtek nyomába, így maguk is semmivé lettek. Micsoda nemzetség vagytok! Figyeljetek csak az Úr szavára: hát olyan voltam én Izraelnek, mint a puszta, vagy mint a sötétség földje? Miért mondja hát népem: „A magunk útján járunk, nem térünk többé hozzád vissza”. Vajon elfeledkezhet-e a lány ékszeréről, és övéről a menyasszony? Népem mégis megfeledkezett rólam, már számtalan napja. Milyen jól tudod utadat, amikor szerelmet keresel!

Talán találkoztunk már frissen megtért keresztényekkel. Milyen lelkesek, mennyire lángol a szívük. Nagyon komolyan vesznek részt minden lelki programban. Sokszor azonban egy bizonyos idő után csökken a lelkesedésük, buzgóságuk, úgy, mint egy szerelmespárnál, akikben alig marad valami a nagy szerelemből bizonyos idő után. Miért van ez így? És mindig így kell történnie? Az Izraeli nép történetéhez szintén tartozik ez a szomorú valóság. Jeremiás próféta könyvének második fejezete pont arról szól, hogyan ment tönkre Isten és Izrael kezdeti szeretete. Isten prófétája által emlékezteti Izraelt első lelkesedésére, szeretetére. Még emlékszem ifjúkorod hűségére, és jegyességed idejének szeretetére. Úgy tűnik, mintha Isten maga is meglepődne Izrael későbbi magatartásán. Nem érti meg igazán népe visszautasítást. Mi kivetnivalót találtak bennem atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem? Hát olyan voltam én Izraelnek, mint a puszta, vagy mint a sötétség földje? Miért mondja hát népem: „A magunk útján járunk, nem térünk többé hozzád vissza”. Hogyan feledkezhet el Izrael szabadítójáról, arról, aki a létet adta neki, valamint minden jóról, amit az Úr tett velük? Vajon mit adnak neki a hamis bálványok, más hatalmak, hogy szerelmesként utánuk fut? Mit kap tőlük, amit Isten nem adott volna neki százszorosan? Milyen jól tudod utadat, amikor szerelmet keresel! Szomorú, de igaz, hogy Izrael felcserélte Isten szeretetét más szerelem ajánlataival, saját készítésű bálványokkal, más védő hatalmakkal. Újra meg kell kérdeznünk, hogy miért? Hogyan lehet Isten szeretetét, a szeretet szeretetét, egy ehhez képest jelentéktelen dologgal felcserélni? Hogyan lehet más dolog jobb, mint Isten szeretete? Sajnálatos módon ez a mi életünkben is gyakran megtörténik. Az Istennel való kapcsolatunk minőségétől függ, hogy mennyire élő és hogyan ápoljuk nap mint nap ezt a kapcsolatot. Ha engedjük, hogy kihűljön e kapcsolat, kérdés, hogy mennyire leszünk képesek ellenállni a szerelmi ajánlatoknak, amelyet a világ oly bőven felkínál nekünk. Fontoljuk meg, hogyan ápolhatnánk jobban az Istennel való kapcsolatunkat, hogy sohase aludjon ki iránta való szeretetünk lángolása.
Feladat a mai napra: Azon gondolkodok, hogyan tudnám ma életre kelteni Istennel való kapcsolatomat, hogy számomra élő tapasztalattá váljon szeretete, jósága, gondoskodása.

2014. szeptember 29., hétfő

Szeptember 29.



 Jn 4,10-11.13-19           (Jézus megkínálja minden egyik embernek a szeretet forrását a vele való kapcsolatban)

Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” „Uram - mondta erre az asszony -, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony kérte: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen ide járnom meríteni.” Jézus így válaszolt: „Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!”  „Nincs férjem” - felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál.”  „Uram - válaszolta az asszony -, látom, próféta vagy.

Életünk a szeretetért van teremtve. De nem bármilyen szeretetért, hanem végső soron Isten szeretetéért vagyunk teremtve. Ezért teremtő Istenünk, aki így teremtett minket és a legjobban ismeri a szívünket, az első, aki nem nyugszik mindaddig, amíg nem tölti el szívünket az igazi boldogító szeretet. Ezért lett Isten emberré és ebben a megtestesült Isten szeretetében, Jézus Krisztusban, minden egyes embert felkeres és felkínálja az elő vizet, amely örök életre szökellő vízforrás lesz benne. Ahogyan Jézus a mai idézetben fordul a szamariai asszonyhoz, úgy lép kapcsolatba minden emberrel, és kezdeményezi a párbeszédet, ott ahol a mindennapi élethez szükséges vizet keresik. Aztán megérteti velük, hogy más vízre is szomjaznak. Amint a testnek szüksége van a vízre, létfontosságú számára, úgy az ember lelke nem létezhet szeretet nélkül. A szívünk szomjazik, éhezik a szeretetre. „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” Ha igazán ismernénk Isten ajándékát, és Jézust, nem haboznánk mindig újra azt kérni tőle, amit a legszívesebben ad nekünk: a szeretetét. Ha igazán ismernénk Isten ajándékát, már nem mennénk máshová, hogy ott próbáljuk csillapítani szívünk szomjúságát. Ha tényleg ismernénk Istent és nekünk ingyen ajándékozott szeretetét, hagynánk, hogy életünk minden területét betöltse. Sokszor azonban különböző területekre osztjuk életünket, pl. a lelki élet, a munka, a párkapcsolati élet területére. Nem biztos, hogy megengedjük Istennek, hogy ezekbe belépjen és beleszóljon. „Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!” Vajon miért mondja ezt Jézus az asszonynak? Mi köze van ennek a felkínált vízhez? Sok. Jézus tudatosítani akarja az asszonyban, hol akarja igazán csillapítani szíve szomjúságát. Bár mennyire szép és jó az emberi szeretet, soha sem képes teljesen betölteni az emberi szívet. Az asszonynak öt férj sem volt elég, a hatodik szintén nem lesz elegendő. Csak Isten egymaga elég. „Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egymaga elég”, mondott Avilai szent Teréz. Ez pedig igaz minden emberre bár melyik életállapotban, legyen egyedülálló, házas vagy szerzetes. Az igazi betöltő szeretetet csak a szeretet forrásánál találjuk meg. Ezért közeledik ma felénk Jézus, hogy újra felkínálja nekünk az elő vizet és keresse a velünk való őszinte beszélgetést.
Feladat a mai napra: Arra figyelek, kihez, mihez fordulok, amikor érzem szívem nyugtalanságát. A nap folyamán többször ismétlem: Jöjj, Szentlélek, töltsd be szívemet és gyújtsd bennem lángra szereteted tüzét!”

2014. szeptember 28., vasárnap

Szeptember 28.



  Ez 18, 25-28; 1 Fil 2, 1-11; Mt 21, 28-32

„Mi a véleményetek erről? Egy embernek volt két fia. Odament az elsőhöz és szólt neki: Fiam, menj ki a szőlőbe dolgozni. Nem megyek - felelte -, de később meggondolta és kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Megyek - felelte -, de mégsem ment ki. Melyik tett eleget a kettő közül apja kívánságának?” „Az első” - válaszolták. Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, hogy a vámosok és a cédák megelőznek benneteket az Isten országában. Eljött ugyanis hozzátok János, hogy az igazság útjára vezessen benneteket, de nem hittetek neki. A vámosok és a cédák hittek neki. De ti ennek láttára sem tartottatok bűnbánatot és nem hittetek.”

Bár a mai vasárnapi evangéliumi részlet Máte evangéliumából nem azonnal következik a múlt vasárnap elhangzott példabeszéd után, ahol Jézus Isten országát hasonlította „a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe”, azonban szoros belső összefüggés van a kettő között. A mai példabeszédben ugyancsak két fiúnak szól a személyes felszólítás, hogy „menj ki a szőlőbe dolgozni”. E példabeszéd kulcskérdése pedig az: „Melyik tett eleget a kettő közül apja kívánságának?” Jézus a történet által válaszra szólít fel, de meghagyja, hogy hallgatói szabadon azonosuljak az egyik vagy a másik szereplővel. Jézus hallgatói – itt inkább az írástudók és a nép vénei (vö. 21,23) számára - egyértelmű, hogy az első fiú az, aki eleget tett apja kívánságának. Ha tehát tudják, hogy ez a helyes válasz, kérdezzék meg önmagukat is, miért nem cselekedtek e szerint. Ma minket is hasonló önvizsgálatra akar elvezetni Jézus. Hogyan válaszolunk az Atya kívánságára, hogy menjünk ki a szőlőjébe dolgozni? Tesszük-e azt, amit mondunk, ígérünk neki? Csak a tettekben mutatkozik meg az Atya iránt való szeretet, szeretetünk. A tett fontosabb, mint a kimondott szó. Akiről példát kell vennünk, az, aki megteszi, amit az atya kér tőle. Aztán maga Jézus az igazi példa számunkra. Jézus az Atya akaratára mindig igent mondott, szeretetből. „A világ így tudja meg, hogy szeretem az Atyát, és végbeviszem, amivel az Atya megbízott.” (Jn 14,31) „Aki küldött, velem van, nem hagyott magamra, mert mindig azt teszem, ami tetszésére van.” (Jn 8,29) Kérjük Jézust, hogy tanuljuk tőle ezt a magatartását, és így egyesüljünk vele. Jézussal egyesülve keressük azt, amit ő keres, szeressük azt, amit ő szeret. Lényegében nem keresünk mást, mint az Atya dicsőségét: „hogy felséges kegyelmének magasztalására” (Ef 1,6) élünk és cselekszünk. Ha teljesen és állhatatosan oda akarjuk adni magunkat, akkor minden más motiváción túlra kell eljutnunk. Ez a lényegi, legmélyebb, legnagyobb mozgatóerő, minden más végső oka és értelme. Az Atya dicsőségéről van szó, amit Jézus egész életében keresett. Ő az örökké boldog Fiú, aki „az Atya ölén van” (Jn 1,18).” (Ferenc pápa, Evangelii Gaudium 267).
Köszönöm, Jézus, hogy mindig azt tetted, amit az Atya mondott neked. Te tudod azt is, mikor esik ez leginkább nehezemre, vagy mikor módosítom oly könnyen elhatározásaimat, vagy inkább azt felelem: majd „meglátjuk”, ha összejön, stb. Segíts beismernem kifogásaimat, ingadozásomat és mindig megtartanom szavamat, ígéretemet.
Feladat a mai napra: Elgondolkozom azon, mi jelent konkrétan az Atya szőlőjébe mennem, és az ottani munka által az Atyát dicsőségét keresni. Milyen tetteim által tudja meg a világ – a körülöttem lévő emberek –, hogy szeretem az Atyát?

2014. szeptember 27., szombat

Szeptember 27.



Zsolt 16, 2-11                    (Csak Isten tudja kielégíteni a szívünket)

Ti így beszéltek az Úrhoz: „Uram, te vagy boldogságom, téged semmi nem szárnyal túl!” A „szentekhez” pedig, kik a földön élnek: „Ti kiválóak, minden kedvem tibennetek telik!” Bálványaik számosak, azok nyomában járnak. De én nem hozok nekik véráldozatot, és nevüket nem veszem ajkamra. Uram, örökrészem és kelyhem, te tartod kezedben sorsomat. Mérőláncom kedves földre esett, s kedvem telik örökségemben. Dicsőítem az Urat, mert értelmet adott nekem, s mert szívem még éjjel is figyelmeztet. Mindig szemem előtt lebeg az Úr, ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak. Ezért örül a szívem és ujjong a lelkem s testem is békében fog majd nyugodni. Nem adod lelkemet a holtak országának, s nem hagyod, hogy szented meglássa a sírt. Az élet útjára tanítasz engem. Színed előtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké.

A szentek tanúságot tesznek életükkel arról a boldogságról, amit csak Istenben lehet megtalálni, gondoljunk akár egy Szent Ágotára, Assisi Szt. Ferencre vagy Szent Edit Steinre. Életükben megtapasztalták és tanúságot tesznek róla, hogy Isten az egyetlen, aki teljesen ki tudja elégíteni az ember szívében élő vágyat a boldogság után. Szt. Ágota számára Jézus közelsége, a Vele való egység édessége, semmilyen földi dologhoz sem hasonlítható. Még az a kiváltságos helyzet, amit a császár udvarán élvezhetett, sem mérhető ahhoz a boldogsághoz, ami csak Jézusban van: Uram, örökrészem és kelyhem, te tartod kezedben sorsomat. Benne nyerte el azt a belső erőt, hogy elviselje akár a legkegyetlenebb kínzásokat is, sőt abban a bizonyosságban tudta odaadni életét Jézusért, hogy nem adod lelkemet a holtak országának, s nem hagyod, hogy szented meglássa a sírt. Színed előtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké. Vértanú halála ezt az erőt árasztotta az emberekre, akik azóta is folytonosan segítségül hívják őt. Szent Ferenc élete elénk tárja azt a gazdagságot, amit akkor élt meg teljességében, amikor visszautasította a világ által nyújtott gazdagságot, és teljesen szegénnyé lett. Uram, örökrészem és kelyhem… mérőláncom kedves földre esett, s kedvem telik örökségemben. Ferenc percről percre itta az Úr édességét, mely képessé tette arra, hogy mindenben felismerje Isten jelenlétének, gondviselésének szépségét, s akár a számára legundorítóbb leprást is megcsókolja. Szt. Edit Stein pedig fáradhatatlanul kereste az igazságot, mígnem egy éjszakán Avila Szt. Teréz könyvét olvasva rátalált Jézusra: Ez az, amit kerestem! A nagybetűvel írt Igazság megtalálása képessé tette arra, hogy Auschwitzban feláldozza életét népéért. A szentek mindent egy lapra tettek, mert megtalálták életükben A boldogságot. A boldogság, a belső béke, a szelíd öröm, a szeretet lángoló tüze, mely a lélek hátterében folytonosan jelen van, még a legnagyobb nehézségek közepette is, és amit senki és semmi el nem vehet tőlünk, biztos jele annak, hogy valóban megismertük Jézust. Aki ezt az alapot nem érzi életében vagy csak töredékesen, még nem ismeri eléggé Jézust. Jézus ezt a boldogságot minden embernek meg akarja adni. Ne hagyjuk alább keresést, ne adjuk fel túl hamar. Keresésünk biztos válaszra fog találni! Ennek az idejét Isten szabja meg. Nem lehet kierőszakolni. Leginkább akkor jön el, amikor elengedjük, és bizalommal várakozunk arra, hogy Isten megajándékoz minket, miközben hűségesen megteszünk mindent azért, hogy Őt mindennél jobban megismerjük, szeressük és szolgáljuk.
Feladat a mai napra: Felidézem legboldogítóbb Istenélményeimet, és hálát adok.

2014. szeptember 26., péntek

Szeptember 26.



Mt 5, 3.5.8                          (Isten egymaga elég)

„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.
Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.”

Jézus tanításának talán legszebb, de legnehezebb része a nyolc boldogság. Szeretjük, mert választ ad legmélyebb vágyunkra, hogy boldogok legyünk. Jézus boldognak mond minket. Ugyanakkor pontosabb odafigyelésnél ellentmondásosnak tűnik. Hogyan lehet boldog a nincstelen? Hogyan lehet boldog, akit eltaposnak? Hogyan lehet boldog, aki sír, vagy akit üldöznek? Ha a közép keleten üldözött, lemészárolt keresztény testvéreinkre tekintünk, egyáltalán nem mondanánk őket boldognak. Nem akarnánk velük helyet cserélni. Mégis akkor miről beszél Jézus? Csak úgy lehet megérteni tanítását, amikor magát Jézust szemléljük, ill. Jézusban a Szentháromság szeretetét. Mélységes egységben élt az Atyával és a Szentlélekkel. Egész lénye az Atyára irányult. Ő a szegény, aki nem kereste a maga javát, hanem akinek lelke abban elégült ki, hogy mindent az Atyától várjon, az Ő akaratát teljesítse: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott.” (Jn 4,34). Jézus egész élete az súgja nekünk: Isten egymaga elég! Jézus a szelíd, aki nem beszélt vissza, akinek nem kellett állandóan bizonyítania igazát, hanem aki szilárd volt az igazságban, még ha az életébe került is. És Ő a tiszta szívű, aki nem fordult el az Atyától, aki le tudta küzdeni a kísértéseket, elviselni a szenvedést, és ezért folytonosan látta az Atyát. Jézus példát ad nekünk életével, és azt tudatja velünk: Te is képes vagy erre! Boldog lehetsz, amint én boldog vagyok! Ennek az útja Jézus útja: az önkiüresedés útja. Lépésről lépésre, ahogy Keresztelő Szt. János mondta: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.” (Jn 3,30). Az képes megízlelni a boldogságot, amiről Jézus beszél, aki hisz Jézusban, akibe növekedik a Jézus iránti feltétlen bizalom, és teljesen át meri adni magát Istennek.
Feladat a mai napra: Valamelyik boldogság mélyebb megélése érdekében lemondást gyakorlok valamiről, ami azt gátolhatja.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma