ApCsel 17,22-28 (Mi is az ő nemzetségéből valók vagyunk.)
Pál
az Areopágusz közepére állt és elkezdett beszélni: "Athéni férfiak! Látom,
hogy minden szempontból igen vallásosak vagytok. Amint szétnéztem és
megtekintettem szentélyeiteket, ráakadtam egy oltárra, amelyen az a felírás
állt: Az ismeretlen istennek. Nos, én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül
tiszteltek. A világot s a benne találhatókat teremtő Isten nem lakik emberi kéz
emelte templomokban, hiszen ő az ég és föld Ura. Nem kívánja emberi kéz
gondoskodását, mintha szüksége volna valamire, hisz ő ad mindennek életet,
levegőt és mindent. Ő telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az
egész földet. Ő határozta meg itt lakásuk idejét és határát. S mindezt azért,
hogy keressék az Istent, hogy szinte kitapogassák és megtalálják, hiszen nincs
messze egyikünktől sem. Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk, ahogy költőitek
is mondják: "Mi is az ő nemzetségéből valók vagyunk."
Minden embernek, akár hívő
akár nem, vágyakozik a transzcendens után. Félünk haláltól, az öregségtől, nyomot akarunk hagyni, akarjuk, hogy
ne felejtsenek el minket. „Egy
ember, ha megnézi az életét és tudatosan teszi azt, rádöbben, hogy nem
egyszerűsítheti le az életét csak a munkára, dolgokra és célokra, amiket el
akarunk érni (hírnév, pénz, stb.) Valami nagyobb iránt vágyakozunk, ahogy egyre
jobban telik az idő és öregszünk, úgy kerülünk egyre közelebb ahhoz, hogy mi is
meg fogunk halni és ez frusztrációt kelt bennünk. Elmegy, hogy megkeresse a
forrást, mely csillapítani tudja az örökkévalóság utáni szomjúságát.”[1] Vonzódunk a
transzcendenciához, az Istenhez, aki az örök élet magját vetette el szívünkben:
„S mindezt azért, hogy keressék az
Istent, hogy szinte kitapogassák és megtalálják…”. Sőt a mélyen vallásos emberek szívünkben egy kis
oltárt építenek, mert vágynak találkozni azzal, aki nagyobb náluk. Szent Pál
azt mondta, hogy ez a valaki Nagyobb maga az Isten, aki nem csak a szívünkbe
helyezte ezt a vágyakozást, hanem aki, mint Szent Pál mondja: „nincs messze egyikünktől sem. Mert benne
élünk, mozgunk és vagyunk, ahogy költőitek is mondják: "Mi is az ő
nemzetségéből valók vagyunk." Nagyon mélységes
tudni, hogy Isten családja vagyunk, Istentől vagyunk, aki
örök. Mi nem csak polgárai vagyunk ennek a földnek, hanem a mennynek is. (Fil 3,20). Ennek ellenére, a kis
oltárunkon néha hiányzik az Isten vagy felcseréljük
más bálványokkal. Néha könnyelműen megbízunk a horoszkópban, ezoterikus
filozófiákban, energiákban. De ha a menny polgárai is vagyunk, akkor már úgy
éljük most itt a földön, hogy Istenbe vetjük bizalmunkat, mivel benne élünk,
mozgunk és vagyunk. Szeressük Istent és váltsuk tettekre a szeretetet,
igazságosságot, a szolidaritást és az élet kultúráját világunkban.
Feladat a mai napra: A munkahelyemen, otthon
megpróbálok ma úgy élni, mint a mennyország polgára.