XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. november 23., vasárnap

November 23.



Ez 34,11-12.15-17; 1Kor 15,20-26a; Mt 25,31-46

Ezt mondja az Úr, az Isten: „Íme, magam keresem meg juhaimat, és magam ügyelek rájuk. Amint a pásztor szemlét tart nyája fölött, amikor elszéledt juhai között van, én is szemlét tartok juhaim fölött, amelyek azon a napon szétszóródtak. Visszahozom őket mindenünnen, ahová a felhő és a sötétség napján szétszóródtak. Magam terelgetem majd juhaimat, és magam telepítem le őket – mondja az Úr, az Isten. Megkeresem az elveszettet, visszaterelem az elszéledtet, bekötözöm a sérültet, ápolom a beteget, a kövér és egészséges fölött pedig őrködöm. Az igazság szerint legeltetem őket. Ami meg titeket illet, juhaim – mondja az Úr, az Isten –, íme, igazságot teszek a juhok között, a kosok és a bakok között.”
Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt, zöldellő réteken legeltet. A nyugalom vizéhez terel, és felüdíti lelkemet. Az igaz úton vezérel, nevéhez híven. Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad. Számomra asztalt terítettél, ellenségeimnek szeme láttára. Fejemet megkented olajjal, s a poharam színültig töltötted. Kegyelmed és jóságod vezet életemnek minden napján, s az Úr házában lakhatom örök időkön át.
A mai vasárnapon Krisztust ünnepeljük, mint a mindenség Királyát. Ezt a címet hallva lehet, hogy először pompás kastélyokra, vagy egy trónon ülő uralkodóra gondolunk, nagy palásttal, aranykoronával a fején, jogarral a kezében. A mai liturgikus igerészek azonban egészen más képet festenek Krisztus királyságáról. Ő a pásztor, aki maga keresi meg juhait és ügyel rájuk, amint ezt gyönyörűen kifejeződik Ezekiel próféta könyvében. Krisztus királyságának jellegzetessége: a személyes törődés, érzékenység, együttérzés, megbecsülés, könyörületesség, igazságosság. Különbséget tesz jó és rossz között. Igazságot szolgáltat. Fontos felfigyelnünk arra, hogy nem csak a végső időkről van itt szó. Ezekiel próféta jövendölése a babiloni fogság utáni időről beszél. És Jézus Krisztusban látjuk ennek a próféciának beteljesülését. Isten maga eljött Jézus Krisztusban, hogy pásztorként visszaterelje a szétszéledt nyájat, igazságot szolgáltasson a szegényeknek és elnyomottaknak, és hirdesse nekik az örömhírt: Isten törődésének örömhírét. Ezen a héten folytatni szeretnénk elmélkedéseinket az imádságról, amit közösségünkben úgy is nevezünk, hogy a „szeretet kovácsműhelye”. Talán kicsit furcsa, de nagyon kifejező ez a kép. Az imádság, (a vallás) nem „a nép ópiuma”, amint Marx állította, ami elkábítja, álomba ringatja az embert, hanem az a hely, ahol Isten kezében a Szentlélek megpuhítja a szív keménységét, kiformálja bennünk Isten képmását, helyrehozza, kisimítja bennünk mindazt, ami eltorzult. Amint a fémet is meg kell melegíteni a tűzben, hogy formálható legyen, úgy a szívünknek is szüksége van a szeretet bizonyos hőfokára, hogy az önzés által okozott fagyos állapotából, átmelegedjen, megpuhuljon, formálhatóvá váljon. A mai olvasmányok gyönyörű képet adnak a „kovácsról”, aki nem durva ütésekkel, hanem inkább a pásztor gyengéd, szelíd cselekedeteivel bánik velünk. Az imádságban ő kezdeményezi a találkozást, felénk fordul, és jól tudja, kinek mire van szüksége. Nagy óvatossággal melegíti át szívünket szeretetével, míg ellenállásaink fel nem oldódnak, sebeink be nem gyógyulnak, szomorúságunk örömmé és kétségbeesésünk reménységgé nem változik. Az imádság olyan találkozás, mely átalakít, megújít, feléleszt, megerősít. Engedjük meg Istennek, hogy ezen a héten közel léphessen hozzánk szeretetével.
Feladat a mai napra: Időt szánok a szentmisére, és lehetőséget keresek arra, hogy még elidőzzek Isten jelenlétében. Engedem, hogy szeressen.