Napi elmélkedéshez: Lk 1,42; Lk 11,27-28
Erzsébet hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között, és
áldott a te méhed gyümölcse!
Amikor ezt mondta, a
sokaságból egy asszony hangosan így szólt hozzá: Boldog az anyaméh, amely téged
hordozott, és boldog az emlő, amely téged táplált! Erre ő így felelt: De még
boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.
Amikor Erzsébet Máriával találkozik hangos dicsőítésbe
fakadt: Áldott vagy… és áldott a te méhed
gyümölcse! Összerímel ez a dicsőítés azzal az asszonnyal, aki Jézus
beszédét hallva egyszer csak hangosan megszólal: Boldog az anyaméh, amely téged hordozott, és boldog az emlő, amely téged
táplált! De mégis miért boldog, és miért áldott? Minden
találkozásban valamit érzékelünk a másikból. Nem csak szavakkal vagy
gesztusokkal kommunikálunk egymással, hanem egész lényünk is kommunikál. Van
egy hetedik érzékünk, melyet nem lehet megcsalni: ha a „hogy vagy” kérdésünkre
valaki azt válaszolja, hogy „jól”, de arca szomorú, teste meghajlott, kicsit
összeesett benyomást kelt, akkor azonnal érezzük, hogy nem mondott igazat.
Nincs jól. És lehet, hogy csak azért mondja azt, hogy „jól”, hogy azzal azt
mondja: „ne kérdezz tovább”. Érzéseink kiülnek arcunkon, testtartásunkon.
Milyen benyomást kelthetett Mária, amikor Erzsébet meglátta őt? Még egy szót
sem szólt arról, hogy mi történt vele, egész lény már kommunikálta: belépett
életembe az Úr. Ezt nem lehet improvizálni. Csak annak életében érződik, hogy
jelen van az Isten, aki valóban nap mint nap találkozik vele, aki meghallotta
az Úr szavát, és aszerint él. Ezért válaszolta Jézus az asszonynak: De még boldogabbak azok, akik hallgatják az
Isten beszédét, és megtartják. Ez Mária igazi boldogsága, áldottsága. Ha tehát
utat akarunk készíteni az Úrnak, amikor másokkal találkozunk, akkor az nem
csupán magában a találkozás pillanatában kezdődik, hanem abban a pillanatban,
amikor Istent valóban, végérvényesen beengedjük életünkbe. Amikor minden
napunkat azzal kezdjük, hogy Isten jelenlétébe helyezzük magunkat, és engedjük,
hogy szava hatással legyen ránk. Akkor Isten jelenléte beszéddé válik,
megnyilvánul mások számára is érzékelhető módon, és ugyanazt a hatást kelti
bennük: áldott vagy! Mert: „Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki
engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem. (Mt
10,40).
Feladat a mai napra: Időt keresek arra, hogy még valameddig azzal az
igerésszel maradjak, ami nagyon megszólított engem. Hagyom, hogy megérintsen,
érzékelem Isten jelenlétét, amint ezen keresztül megnyilvánul számomra.
Napközben többször is felidézem magamban Isten közelségét, ami e részen
keresztül megtapasztalhattam.
Este: Visszatekintés a napra: Áttekintem
a napomat. Milyen találkozások adódtak? Hogyan érintett meg engem az Isten,
hogyan lépett felém? Miben éreztem jelenlétét? Éreztem-e egy találkozásban azt,
hogy áldott vagyok vagy a másik áldott? Volt-e olyan találkozás, ami nem
sikerült jól? Mi történt? Mit szeretnék holnap jobban csinálni? Kérem a
Szentlélek megvilágosító kegyelmét. Lezárom napomat hálaadással.