1Jn 2,22-28; Jn 1,19-28 (Aki Krisztusra mutat)
János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá
Jeruzsálemből, s megkérdeztették: „Ki vagy?” Erre megvallotta, nem tagadta,
hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát
akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” – Erre is
nemmel válaszolt. Így tovább faggatták: „Akkor ki vagy? Választ kell vinnünk
azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” Ezt felelte: „A pusztában kiáltó
szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A
küldöttek a farizeusoktól jöttek, tovább kérdezgették: „Akkor miért
keresztelsz, ha nem vagy sem a Messiás, sem Illés, sem a próféta?” János így
válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek,
aki a nyomomba lép, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez
Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.
Isten
ki akarta nyilatkoztatni önmagát. De nem, mint szellem, vagy egy égi jel, vagy
valamilyen földöntúli lény, amely a földre száll, hanem magában az emberben,
akit a saját képmására alkotott. A mai evangélium újra Keresztelő János
személyét állítja elénk, akinek az volt a küldetése, hogy a pusztában kiáltó
hang legyen, ami egyengeti az Úr útját, és aki rámutat arra, aki utána jön, aki
hatalmasabb nála: az Isten Fiára. Szemléljük Keresztelő János szerepét, amint
tanúságot tesz a zsidók előtt a világosságról. Micsoda alázattal mutat rá
Jézusra. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Ez az alázat maga a Mennyei Atya alázata is, aki
Jézusra mutatott. Ez az én szeretett
fiam, őt hallgassátok! (Mk 9,7).
Feladat a mai napra: Készen állok arra, hogy Krisztusra mutassak rá.