Fil 2,5-11 (Krisztus, kinyilatkoztatásában teljesen föltárja az embert az embernek…)
Ugyanazt a lelkületet
ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában
volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez
föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot
öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy
ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért
Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden
névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és
az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus
Krisztus az Úr.
Emlékszem,
amikor Mexikóban voltam, és a misszionáriusokkal egy ötvösművészt
meglátogattunk; ez az ember rézzel dolgozott, és nagyon élvezte a munkáját. Pedig
nem volt könnyű, mert sokszor ütötte a rezet vagy az aranyat kalapáccsal, és
úgy alakított ki mintákat. Láttam, hogy ez a munka nagyon fárasztó, mert egy
nagy, forró tüzet is kellett használnia. Megkérdeztem tőle, hogy szereti-e,
amivel foglalkozik. És Ő azt válaszolta: „Nagyon. Számomra boldogságot jelent,
amikor látom, hogy milyen szép kancsókat vagy tálakat készítettem különféle
díszítésekkel, és azokat kínálni tudom az embereknek, hogy valamit jól alkottam,
amit aztán az emberek élvezhetnek és használhatnak. Tudom, hogy fárasztó, de
utána pihenek és folytatom tovább. Ám a legnagyobb megelégedés az, hogy ez a
kancsó az én kezem munkája, és én abban magamból adhattam egy részt.
Arra
gondoltam, hogy amikor Isten megalkotta az embert, akkor a saját életét és
szeretetét adta nekünk. A szülők nem tudják elégszer elmondani, hogy ez a
gyerek hús a húsomból, vér a véremből, és ezért mindent megtesznek az életéért.
A
szótár ezt mondja a „méltóságról”: A kifejezés a Latin dignitas szóból származik, ami azt jelenti, hogy „értékes,
becsületre méltó, tisztességes”. Az emberi méltóság érték, a személy szent és
sérthetetlen joga, alapvető jog, az ember eredendő értéke, mivel az ember
racionális lény, aki szabadsággal bír, és képes dolgokat létrehozni. Ez azt jelenti,
hogy minden emberi lény képes alakítani, változtatni, és jobbítani az életét a
szabadság gyakorlásán és a döntéshozatalon keresztül. A méltóság alapja a saját
személyem megbecsülése és a mások tisztelete, mert mindannyian tiszteletet
érdemlünk, bármilyenek is vagyunk. Amikor felismerjük a különbséget az egyes emberek
között, és elviseljük ezeket a különbségeket, a személy tiszteletre méltónak és
szabadnak érezheti magát.[1]
De mit mond a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes, az emberi méltóságról: lényeges
része az Istennel való közösségre szóló meghívás. Az ember kezdettől fogva
párbeszédre hivatott Istennel, ugyanis csak azért létezik, mert Isten
szeretetből megteremtette és szeretetből létben tartja, s csak akkor élhet teljesen
az igazság szerint, ha önként elismeri ezt a szeretetet és rábízza magát a
Teremtőjére. (GS 19). Ha életünknek emberileg nagy értéke van, hívőként még
nagyobb az értéke! Mi Isten gyermekei vagyunk, és képesek vagyunk beszélni
Istennel. „Az ember misztériuma csak a megtestesült Ige misztériumában
világosodik meg igazán. Ádám, az első ember ugyanis az eljövendőnek, tudniillik
az Úr Krisztusnak előképe volt. Krisztus, az új Ádám, az Atya és az ő szeretete
misztériumának kinyilatkoztatásában teljesen föltárja az embert az embernek, és
megmutatja magasztos hivatását. Nem csoda tehát, ha ezek az igazságok belőle
fakadnak, és benne érik el csúcspontjukat. Aki "a láthatatlan Isten
képmása", ugyanő tökéletes ember is, aki Ádám fiainak az ősbűn által
elcsúfított istenképségét helyreállította. Mivel Ő az emberi természetet fölvette,
nem elemésztette, természet magától értetődően bennünk is nagy méltóságra
jutott. (GS 22.). Az ember akkor
szerzi meg a legnagyobb méltóságot, amikor találkozik Krisztussal. „Ő Isten formájában volt, és az
Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül
ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló
lett az emberekhez”, hogy részt vegyen mindenben, ami emberi, a
gyengeségekben, a szegénységben, kivéve a bűnt (Fil 2,5-11). Így emelte
méltóságunkat az ő szintjére, hogy olyanok lehessünk, mint Ő: Mi a Fiúban
gyermekek vagyunk. (Ef 1,4-5) Sziénai Szent Katalin ezt így fejezte ki: „ki
vagy mi volt az oka annak, hogy az embert ekkora méltósággal ruháztad fel?
Biztosan csak az a végtelen nagy szereteted, amellyel teremtményedet önmagadban
szemlélted, és ez a szeretet ejtett foglyul téged. Mi a te képmásod vagyunk és te a miénk, hiszen az
emberben te kapcsoltad egybe ezt a kettőt, amikor örök Istenségedet elrejtetted
Ádám testének gyarló leple és anyagi korlátoltsága alá. Miért van így mindez?
Egyedül a te kimondhatatlan szereteted az oka ennek.[2]”.
Mennyi
értéke van az emberi méltóságnak! Hogyan értékeljük a méltóságunkat ma, hogyan
élünk? Hogyan értékeljük a másikat? Jézus mindig nekünk szenteli magát, és
figyel minket, mint ahogy mi is mindig figyeljük őt. Mint a fém az ötvösművész
kezében, mi is hagyjuk, hogy Ő dolgozzon rajtunk; ezért hagyjuk az életünket
Jézus kezében bizalommal, hogy segítségével és vele együttműködve, legyünk
olyanok, mint Ő.
Feladat a mai napra: A mai napon azokban a
pillanatokban, amelyek a leginkább segítségünkre vannak, arra hívlak titeket,
hogy elmélkedjetek Jézus arcáról egy róla készült képet vagy egy keresztet
nézve vagy az áldozáson, és közben kérdezzük meg tőle, hogy mennyit ér neki a mi
életünk? Mennyit kellene, hogy érjen egy másik ember élete a számodra?
Engedjük, hogy megadja nekünk a választ.
[2] Sienai
Szent Katalin szűznek „Az isteni gondviselés" című párbeszédes művéből (4, 13: ed. latina, Ingolstadii 1583, ff. 19v-20)