XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. január 27., kedd

Január 27.



Fil 3,7-10                         (Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez…)

Ám amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam.
De kicsoda Jézus, aki kinyilatkoztatta magát, és úgy mutatta meg, ki vagyok én? Talán rögtön eszünkbe jutnak a Jézust ábrázoló képek, amelyeken hosszú haja van, fehér ruhát visel, békés ember, nagyon imádságos, de szeret az emberekkel is lenni, főleg a szegényekkel, és mindig szeretettel szolgálja Isten gyermekeit, gyógyít, beszélget az emberekkel, stb. Sok mindent lehet tudni róla, de kicsoda Jézus számomra, számunkra? Amikor beszélünk vele és Ő beszél velünk az imádságban, akkor ismerhetjük meg Jézust sokkal jobban. Sokszor, amikor olvasom az evangéliumot és imádkozom, Ő csendesen jelen van a lelkemben és a szívemben. Így mélyebben megismerhetem Őt, most is, hiszen nemcsak azoknak nyilatkoztatta ki magát, akik kétszáz évvel ezelőtt éltek, hanem nekem is kinyilatkoztatja magát ma, és minden embernek. Érezhetem, hogyan törődik velem és minden emberrel, békességet ad, vagy mély szeretetet, bizalmat, vagy éppen szembeállítja életemet az övével, és forradalmasítja az életemet, amikor hagyom, hogy Ő beszéljen velem az evangélium által vagy a szemlélődés által. Minden embernek, aki találkozik, Jézussal megváltozik az élete, mivel Őbenne van meg az életünk lényeges és alapvető terve.
Feladat a mai napra: Mi segít neked leginkább abban, hogy megismerd Jézust? Milyen gyümölcsöket kaptál az életedben azáltal, hogy megismerted Jézust, és azonosultál vele?