XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. február 28., szombat

Nagyböjti hétköznapi lelkigyakorlat: 7. nap



Napi elmélkedéshez:       Jn 7,37-39

Az ünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban volt és fennhangon hirdette: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.” Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek.


A mai nap az ismétlés napja. Nem választottunk ki külön szentírási idézetet, hogy teret adjunk arra, hogy azt az idézetet és elmélkedést vehessük elő, ami a leginkább megérintett, vagy ami kimaradt, vagy amihez még egyszer vissza szeretnénk térni.


Imádságunk után pedig szánjunk pár percet arra, hogy reflektáljunk egész hetünkre, így készülve a beszélgetésre.
·        Milyen kép jut most az eszembe, ha visszatekintek a hetemre? Mit éltem meg?
·        Melyik szentírási idézet, vagy történés, találkozás érintett meg leginkább? Milyen módon kapcsolódott az ahhoz, amit élek?
·        Hol és hogyan tapasztaltam Isten jelenlétét, vezetését? Tudtam-e engedni, hogy vezessen?
·        Mi volt számomra nehéz? Mivel birkózom még?
·        Milyen módon tudtam jelen lenni az imában?  Sikerült-e kialakítanom egy imaritmust, gyakorolnom magam a fegyelmezettségben, az imádságban? Hogyan hatott ez a mindennapi életemre?
·        Mit ismertem fel Istenről és önmagamról?
·        Mit kértem és kaptam az Istentől? Mire szeretnék visszatérni?


Feladat a mai napra: Felkészülök a megosztására. Felírom magamnak a számomra legfontosabb felismeréseket, képet, mondanivalót.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este: Visszatekintés a napra: Hálát adok mindazért a kegyelemért, Isten ajándékáért, amiben részesülhettem az első héten. Kérem a Szentlélek segítségét, hogy holnap hűséggel folytatni tudjam a lelkigyakorlat 2. hetét. Ő formáljon, vezessen továbbra tetszése szerint. Lezárom napomat a Miatyánk lassú, tudatos elimádkozásával.

2015. február 27., péntek

Nagyböjti hétköznapi lelkigyakorlat: 6. nap



Napi elmélkedéshez:       Jn 4,6-14

Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő. Egy szamariai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. A szamariai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól kérsz inni?” Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.”  „Uram - mondta erre az asszony -, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?” Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”

A szamariai asszony története életünk egyik legalapvetőbb dinamikájának képe. Mindennapi életünkben gyakran megtapasztaljuk azt, hogy valamiből kifogyunk: lehetnek anyagi vagy lelki dolgok is. Ilyenkor mit csinálunk? Ha kifogytunk a tejből, lemegyünk a boltba és vásárolunk. De ha kifogytunk lelki dolgokból, akkor honnan szerzünk újat? Először embertársainknál szoktunk koldulni: egy mosolyért, egy vigasztaló, elismerő szóért, szeretetért. És ha ő nem tud adni? Sokszor pótlékot keresünk, lehet az ételben, italban, a munkában vagy az internetezésben, vagy sok másban. Mert szívünk végtelenül éhes. Gyakran a frusztráció belső elszigetelődésbe sodor bennünket. Úgy érezzük, hogy meg kell védenünk magunkat a másik ellen. A történetben Jézus odajön a kúthoz, és más vizet kínál az asszonynak: élő vizet, vagyis egy kiapadhatatlan forrást. Beszélgetés közben, ez a forrás kezd benne felszökellni. Ez a forrás a Jézussal való társalgás, amely kihúzza őt elszigeteltségéből, és megnyitja a másik ember iránt. Az asszony rádöbben arra, hogy amit keresett az, amit Jézus neki felkínál: a boldog élet, ami „a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és őszinte hitből fakadó szeretet” (1Tim 1,5). És ezt minden emberrel meg akarja osztani, mert mindenkié. A Jézussal való találkozás válasz a szomjúságra. Egyedül ő képes betölteni a végtelen szomjúságunkat végtelen és mindent átfogó szeretetével, és így szerető és szabad lényekké tenni minket, aki képes másokat feltétel nélkül, odaadón szeretni. „Mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Mai imádságra kérjük a kegyelmet, hogy ihassunk abból a vízből, amit Jézus kínál nekünk.

Feladat a mai napra: Amikor érzem, hogy kifogyok valamiből, pl. szeretetből, türelemből, kiegyensúlyozottságból, Jézushoz fordulok, és hagyom, hogy a vele való együttlét újra feltöltsön engem.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este: Visszatekintés a napra: Hol oltottam szívem szomját a mai napon? Hogyan vált Jézus számomra „forrássá” a mai napon? Hogyan tapasztaltam, hogy a bennem lévő forrás arra is képesített, hogy adhassak ebből másoknak is? Mit fakadt belülről? A nap végén Isten jóságos kézébe helyezem a napomat, mind azzal, ami volt, és ahogyan volt.

2015. február 26., csütörtök

Nagyböjti hétköznapi lelkigyakorlat: 5. nap




Napi elmélkedéshez:       Jn 5,1-9


Nem sokkal ezután ünnepük volt a zsidóknak, s Jézus fölment Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdő, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák várva, hogy a víz megmozduljon. Az Úr angyala ugyanis leszállt időnként a tóra, és felkavarta a vizet. Aki felkavarása után először lépett a vízbe, az meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is. De volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje szenvedett. Amikor Jézus meglátta, amint ott feküdt, s megtudta, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle: „Meg akarsz gyógyulni?” „Uram - válaszolta a beteg -, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.” Erre Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!” Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát és elindult.



A mai jelenet bevezet minket Jeruzsálembe, a Juh-kapunál lévő Beteszda fürdőbe. Képzeljük magunk elé a helyszínt: az öt oszlopcsarnokot, a fürdőt, a benne található embereket. Milyen lehet a hangulat, milyenek a fények? Világos van-e vagy inkább sötét? Milyen hangokat lehet hallani? Csöndesek a betegek vagy hangosak? Hol vagyok én ebben a jelenetben? Esetleg a betegek közt? Egy valaki vagyok a vakok, sánták és bénák közül? Vagy egy kíváncsi kívülálló, aki arra vár, hogy mi fog ott történni? Megfigyelve a betegeket, ki milyen várakozással, milyen reménységgel tölti ott az idejét. Mindenkinek az a nagy vágya, hogy meggyógyuljon. Abban hisznek, hogy a felkavart víz egyszer csak nekik is meghozza a várva-várt gyógyulást. Ott fekszenek Beteszda tavánál arra várakozva, hogy valamikor majd ők bejuthassanak elsőként a vízbe. Oly kicsi az esély, hogy már szinte lehetetlen. Viszont a közmondás szerint a remény az utolsó, ami meghal. Aki már nem remél, az már meg is halt. Csak addig élünk, amíg remélünk. Az egyik beteg, akiről azt halljuk, hogy már harmincnyolc esztendeje szenvedett, ő sem adta fel a reményt. Még mindig abban reménykedik, hogy valaki majd csak segít rajta, és sorra kerülhet. A történet végét ismerve elmondhatjuk, hogy igen, nem hiába reménykedett a gyógyulásában. Azonban minden másként történt, mint ahogy ő gondolta. Ez emlékeztet az egyik film kicsit hosszú és érdekes címére: „A világ nagy és a megváltás a sarkon túl ólálkodik”. A gyógyulás, a megváltás eléri a beteget. Megérkezik Jézus. Mivel a beteg nem ismeri, nem vár semmit Jézustól. Jézus pedig meglátja, és rögtön felismeri szenvedését. A kezdeményezés mindig az Istené, Ő teszi meg az első lépést. Így Jézus megkérdezi a betegtől: „Meg akarsz gyógyulni?” A béna csak arra tud gondolni, hogy emberi segítséget fog kapni. Másra nem számít. De Jézus azt mondja neki: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!”- vagyis: hogy álljon talpra és vegye kezébe az életét, elfogadva a vele járó nehézségeket is. Isten szava az - mely tele van irántunk való bizalommal - ami bennünket mindig újra és újra talpra állít. Ma kérdezzük meg magunktól, mit várunk, mit remélünk Jézustól. És lépjünk vele párbeszédbe.



Feladat a mai napra: Ma odafigyelek és átgondolom, hogy miben reménykedem, kitől várok segítséget.

Este: Visszatekintés a napra: Isten szeretettel és reménységgel teljes tekintetébe helyezem magam. Ha visszatekintek a napra, hol fedezem fel a napi eseményekben Isten működését? Történtek-e váratlan dolgok? Mi vagy ki adott nekem reményt, erőt?

2015. február 25., szerda

Nagyböjti hétköznapi lelkigyakorlat: 4. nap



Napi elmélkedéshez:       Ez 40,1-4; 47,1-9a


Éppen azon a napon fölöttem volt az Úr keze. Elvitt isteni látomásban Izrael földjére. És lám, ott volt egy ember, aki mintha ércből lett volna. A férfi megszólított: „Emberfia, jól nyisd ki a szemedet és a füledet! Nagyon figyelj mindenre, amit majd mutatok.” … (A férfi) visszavezetett a templom bejáratához, és lám, víz fakadt a templom küszöbe alatt a keleti oldalon, mert a templom kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le az oltártól dél felé. Kivitt azután az északi kapun és körülvezetett kívülről egészen a külső kapuig, amely kelet felé néz, és lám, víz tört elő a jobb oldalon. A férfi, akinek kezében mérőzsinór volt, kelet felé ment és ezer könyököt mért, majd átvezetett a vízfolyáson, s a víz bokáig ért. Újra ezret mért és átvezetett a vízfolyáson, s a víz térdig ért. Megint ezret mért és átvezetett rajta, s a víz a veséig ért. Ismét ezret mért, s már folyó volt, amin nem tudtam átmenni, mert a víz áradt, mély folyóvá dagadt, amelyen nem tudtam átmenni. Akkor ezt mondta nekem: Láttad ezt, emberfia? És elvezetett, majd elvitt a folyó partjához. Amikor visszatértem, lám, a folyó partján igen sok fa volt mindkét oldalon. Így szólt hozzám: „Ez a víz a keleti vidék felé indul és lefolyik Arabáig, s eljut a tengerig; amikor beleömlik, annak vize egészséges lesz. Amerre elér a folyó, minden élőlény, amely mozog, élni fog.



Ez a mai idézet annak a hatalmas látomásnak egy részlete, amelyet Ezékiel próféta kapott az újjáépülő jeruzsálemi templomról a babilóniai száműzetés idején. A látomás során egy mennyei lény („a férfi”) vezette a prófétát, és ha kellett, magyarázatot is adott a látottakhoz. Ma arra kaptunk meghívást, hogy ne csupán elolvassuk a szöveget és elcsodálkozzunk Ezékiel látomásán, hanem a prófétához hasonlóan hagyjuk, hogy a Szentlélek vezessen be minket a jelenetbe. Ahhoz pedig vegyük igénybe képzelőerőnket. Tehát: elképzelem, ahogyan a „férfi” a templom körül vezet engem. Hogyan látom ezt a templomot? Milyenek a falai? Talán közelebb is megyek, megérintem, megtapintom, hogy jobban lássam. Aztán megfigyelem, hogy hogyan jön ki a víz a templomból és merre tart. Majd hagyom, hogy „a férfi” átvezessen engem is a vízfolyáson. Milyen ez a víz? Hogy viszonyulok hozzá? Engedem-e, hogy hozzám érjen? Meddig? Vagy talán védekezési reakció, bizonytalanság, esetleg félelem van bennem? Lehet, hogy miközben beleképzelem magam a jelenetbe, elkalandozok a gondolataimmal, és pl. máris a tengerparton találom magamat, mint ahogy az az utolsó nyaralásom alkalmával történt. Feljöhet sokféle kép, gondolat, de nagyon fontos, hogy mindig visszatérjek az eredeti történethez, és ne kezdjem el már a következő vakációmat tervezni. Akkor is ki kell tartanom a szövegnél, ha az az első benyomásom, hogy mindez nem mond nekem semmit, idegen a számomra. Mert csak akkor fog megmutatkozni számunkra a benne elrejtett kincs, ha megmaradok az adott szöveg mellett. Mivel Ezékiel átadta magát az isteni vezetésnek és nem hátrált meg, a végén megkapta a látomás igazi jelentését: az a víz, amely a templomból fakadt, gyógyító, éltető víz. Először tehát az kell, hogy átengedjük magunkat a folyamatnak, utána pedig Isten megérteti velünk a lényeget. Kérjük most a Szentlelket, hogy adja meg nekünk azt a kegyelmet, hogy a mai imádságunkban erre az éltető tapasztalatra juthassunk.



Feladat a mai napra: A vízre figyelek. Hol kerülök kapcsolatba vele? Hogyan használom? Milyen számomra a víz?

Este: Visszatekintés a napra: Isten jelenlétében és az Ő szemével visszatekintek arra, ami ma történt. Felfedezem-e, hogy valamelyik mozzanat a mai imádságból, idézetből végigkísért engem vagy épp visszatért a nap folyamán? Milyen módon találkoztam a vízzel? Mit jelentett számomra? Milyen kapcsolatban áll az életemmel, esetleg az Istennel? Hálaadásomat és az esetleg kapott felfedezéseket belefoglalom az esti imámba.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma