Jn 4,6-14 (Adj innom!)
Ott volt
Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé
járt az idő. Egy szamáriai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította:
„Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek.
A szamáriai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamáriai
asszonytól kérsz inni?” [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamáriaiakkal.]
Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja
neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna
neked.” „Uram – mondta erre az asszony –, hiszen vödröd sincs, a kút pedig
mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki
ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?”
Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik.
De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé,
mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”
A mai szentírási idézet
meghív minket egy találkozásra. Bevon bennünket is egy párbeszédbe, ami Jézus
és a szamariai asszony között történik. Füleljünk bele, hogy ők miről is
beszélnek! A szomjas Jézus megszólítja az asszonyt, hogy adjon neki inni. És az
asszony az, aki vizet adna neki a kútból. De a beszélgetés közben, kiderül,
hogy az igazán szomjas az asszony, és Jézus az, aki felkínál neki olyan élő
vizet, mely nem e kútból fakad, hanem ami egy „örök életre szökellő vízforrás lesz
benne.” Mire is gondol Jézus? János
evangélista látomásában látja, amint ez az örök életre szökellő vízforrás
folyammá válik, mely a szentélyből fakad. „És
megmutatta nekem az élet folyóját, kristályhoz hasonlóan ragyogott, Isten és a
Bárány trónjából fakadt. Az utca közepén és a folyam két partján az élet fái álltak.
Tizenkétszer hoznak gyümölcsöt, vagyis minden hónapban teremnek, a fa levelei
meg a népek gyógyulására szolgálnak.” (Jel 22,1-2; vö. Ez 47,1-12). Ez a
folyam gyönyörű szimbóluma annak, ahogy a Szentlélek Úristen, akit a keresztség
és bérmálás szentségében megkaptunk, összeköt minket Jézussal, és gyümölcsözővé
teszi az életünket. Talán hitünk legnagyobb misztériuma közé tartozik ez.
Sokszor azt gondoljuk, mint a szamariai asszony, hogy nekünk kell valamit
csinálnunk. Jézus feladatot bíz ránk, és vizet kell merítenünk a kútból. És
addig ez igaz is, hogy igen, nekünk is hozzá kell tennünk valamit, hogy e
kapcsolat elmélyüljön. Nekünk is keresnünk kell az Istent, időt kell szánnunk a
Vele való találkozásra. Törekednünk kell arra, hogy egyre jobban elhagyjuk a
bűnt és kibontakozzunk a szeretetben, éljünk az Evangélium szerint. De van egy
pont, amikor Jézus már nem ezt kéri tőlünk, hanem kiveszi kezünkből a kantárt
és kéri, hogy adjuk át magunkat neki, hadd fakassza bennünk az élő vizet.
Pontosan azt a vizet, mely Belőle, a szentélyből, a Bárány trónjából fakad, és
kiáradni akar az emberiségre, táplálékot, gyógyulást akar vinni mindenhova,
ahova elér. Jézus arra vágyik, hogy annyira eggyé váljunk Vele, hogy ő tudjon
jelen lenni bennünk és rajtunk keresztül megnyilvánulni az emberiség számára,
mint az, aki gyógyít, tanít, békét hirdet, örömhírt visz a szegényeknek,
vigasztalást a szomorúaknak… Ez egy másfajta életmód, amiben a legtöbb, amit
tehetünk az, hogy szemléljük Jézust, és engedjük, hogy rajtunk keresztül
szeresse az embereket, mintegy csatornái legyünk szeretetének. A szentek is
elénk élték ezt a misztériumot, pl. Avilai Szt. Teréz, Assisi Szt. Ferenc,
Kalkuttai Boldog Teréz anya, és még nagyon sokan, akár a napjainkban is
körülöttünk élő szentek, akik megengedik, hogy bennük felszökelljen ez a
vízforrás, és kiáradjon rajtuk keresztül az emberek felé. Egy új meghívás ez
Jézus részéről, ő kezdeményezi ezt a továbblépést bennünk. A kérdés az, hogy
készen állunk-e arra, hogy átadjuk magunkat neki, ha megszólít minket? Hogy
tényleg inni tudjunk adni szomjas testvéreinknek, de nem csak a földi „kutak”
vizéből, hanem abból a vízből, amit Jézus fakasztani akar bennünk, a szeretet,
irgalmasság, béke, vigasz forrásából.
Feladat a mai napra: A mai napon engedhetem, hogy Jézus megszólítása
mindig újra megérintsen engem. Mire hív? Milyen válasz kívánkozik ki belőlem?