Napi elmélkedéshez: Ez 40,1-4; 47,1-9a
Éppen azon a napon
fölöttem volt az Úr keze. Elvitt isteni látomásban Izrael földjére. És lám, ott
volt egy ember, aki mintha ércből lett volna. A férfi megszólított: „Emberfia,
jól nyisd ki a szemedet és a füledet! Nagyon figyelj mindenre, amit majd
mutatok.” … (A férfi) visszavezetett a templom bejáratához, és lám, víz fakadt
a templom küszöbe alatt a keleti oldalon, mert a templom kelet felé nézett. A
víz a templom jobb oldalán folyt le az oltártól dél felé. Kivitt azután az
északi kapun és körülvezetett kívülről egészen a külső kapuig, amely kelet felé
néz, és lám, víz tört elő a jobb oldalon. A férfi, akinek kezében mérőzsinór
volt, kelet felé ment és ezer könyököt mért, majd átvezetett a vízfolyáson, s a
víz bokáig ért. Újra ezret mért és átvezetett a vízfolyáson, s a víz térdig
ért. Megint ezret mért és átvezetett rajta, s a víz a veséig ért. Ismét ezret
mért, s már folyó volt, amin nem tudtam átmenni, mert a víz áradt, mély folyóvá
dagadt, amelyen nem tudtam átmenni. Akkor ezt mondta nekem: Láttad ezt,
emberfia? És elvezetett, majd elvitt a folyó partjához. Amikor visszatértem,
lám, a folyó partján igen sok fa volt mindkét oldalon. Így szólt hozzám: „Ez a
víz a keleti vidék felé indul és lefolyik Arabáig, s eljut a tengerig; amikor
beleömlik, annak vize egészséges lesz. Amerre elér a folyó, minden élőlény,
amely mozog, élni fog.
Ez a mai idézet annak a hatalmas látomásnak egy részlete,
amelyet Ezékiel próféta kapott az újjáépülő jeruzsálemi templomról a babilóniai
száműzetés idején. A látomás során egy mennyei lény („a férfi”) vezette a
prófétát, és ha kellett, magyarázatot is adott a látottakhoz. Ma arra kaptunk
meghívást, hogy ne csupán elolvassuk a szöveget és elcsodálkozzunk Ezékiel
látomásán, hanem a prófétához hasonlóan hagyjuk, hogy a Szentlélek vezessen be
minket a jelenetbe. Ahhoz pedig vegyük igénybe képzelőerőnket. Tehát:
elképzelem, ahogyan a „férfi” a templom körül vezet engem. Hogyan látom ezt a
templomot? Milyenek a falai? Talán közelebb is megyek, megérintem, megtapintom,
hogy jobban lássam. Aztán megfigyelem, hogy hogyan jön ki a víz a templomból és
merre tart. Majd hagyom, hogy „a férfi” átvezessen engem is a vízfolyáson.
Milyen ez a víz? Hogy viszonyulok hozzá? Engedem-e, hogy hozzám érjen? Meddig?
Vagy talán védekezési reakció, bizonytalanság, esetleg félelem van bennem?
Lehet, hogy miközben beleképzelem magam a jelenetbe, elkalandozok a
gondolataimmal, és pl. máris a tengerparton találom magamat, mint ahogy az az
utolsó nyaralásom alkalmával történt. Feljöhet sokféle kép, gondolat, de nagyon
fontos, hogy mindig visszatérjek az eredeti történethez, és ne kezdjem el már a
következő vakációmat tervezni. Akkor is ki kell tartanom a szövegnél, ha az az
első benyomásom, hogy mindez nem mond nekem semmit, idegen a számomra. Mert
csak akkor fog megmutatkozni számunkra a benne elrejtett kincs, ha megmaradok
az adott szöveg mellett. Mivel Ezékiel átadta magát az isteni vezetésnek és nem
hátrált meg, a végén megkapta a látomás igazi jelentését: az a víz, amely a
templomból fakadt, gyógyító, éltető víz. Először tehát az kell, hogy átengedjük
magunkat a folyamatnak, utána pedig Isten megérteti velünk a lényeget. Kérjük
most a Szentlelket, hogy adja meg nekünk azt a kegyelmet, hogy a mai
imádságunkban erre az éltető tapasztalatra juthassunk.
Feladat a mai napra: A vízre figyelek. Hol kerülök kapcsolatba vele? Hogyan használom? Milyen
számomra a víz?
Este: Visszatekintés a napra: Isten
jelenlétében és az Ő szemével visszatekintek arra, ami ma történt. Felfedezem-e,
hogy valamelyik mozzanat a mai imádságból, idézetből végigkísért engem vagy épp
visszatért a nap folyamán? Milyen módon találkoztam a vízzel? Mit jelentett
számomra? Milyen kapcsolatban áll az életemmel, esetleg az Istennel?
Hálaadásomat és az esetleg kapott felfedezéseket belefoglalom az esti imámba.