XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. március 31., kedd

Március 31.: Nagykedd


Iz 49,1-6; Jn 13,21-33.36-38     (igaz ügyem az Úr előtt van)

E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke, s megerősítette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikőtök elárul.” Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről mondta. A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki és kérte: „Kérdezd meg, kiről beszél.” Erre Jézus keblére hajolt és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot, fogta és az áruló Júdásnak nyújtotta, az iskarióti Simon fiának. A falat után rögvest belészállt a sátán. [...] „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha megdicsőül benne az Isten, az Isten is megdicsőíti saját magában, hamarosan megdicsőíti. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova megyek, oda ti nem jöhettek. Simon Péter megkérdezte tőle: „Uram, hová mégy?” „Ahova megyek - válaszolta Jézus -, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter fogadkozott: „Miért ne követhetnélek már most? Életemet adom érted.” Jézus leintette: „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked: Mire megszólal a kakas, háromszor megtagadsz.

A mai napon az evangéliumi szakasz szembesít minket Jézus két tanítványának magatartásával. Milyen lehetett Máriának végigtekinteni Jézus tanítványain, és megfigyelni reakcióikat? Fiával együtt őket is szívébe zárta, mintegy fiainak tekintette őket. A mai olvasmányban a szenvedő szolgáról szóló második éneket olvashatjuk. Elsősorban Jézusról szól, de ma meghívást kapunk arra, hogy Mária szemszögéből elmélkedjük róla: „Halljátok, szigetek, és figyeljetek, távoli népek! Az Úr hívott meg, mielőtt még születtem; anyám méhétől fogva a nevemen szólított. Számat éles kardhoz tette hasonlóvá, s kezének árnyékában rejtegetett. Mint a hegyes nyíl, olyanná tett, és a tegzébe rejtett. S így szólt hozzám: „A szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni!” De én azt gondoltam: „Hiába fáradtam, haszontalanul tékozoltam erőmet.” Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél. Becses vagyok az Úr szemében, és Istenem az erőm. (Iz 49,1). Isten Máriát is meghívta már születése előtt, hogy része legyen az üdvösségtervében, és megdicsőüljön benne. Elgondolkoztató a szolga válasza: „Hiába fáradtam, haszontalanul tékozoltam erőmet.” Lehet, hogy Mária fejében is egy pillanatra megfordultak ezek a gondolatok? Amikor a két tanítványt látja: Júdást, aki teljesen bezárkózott saját világába és csalódottságába, és aztán elárulta Jézust és nem tudott felülkerekedni csődjén; és Pétert, aki nagyban hencegett azzal, hogy a halálba is követni fogja Jézust, de aztán borzalmas kudarcot vallott, mert lelkileg még nagyon erőtlen volt. Mária biztosan próbált rajtuk segíteni. De ezek szerint hiábavaló lett volna minden? Elérkezik egy pont, ahol minden önvádaskodásnak pontot kell tenni. Lehet, hogy nem csináltam jól. De tudom, hogy lelkiismeretem szerint mindent megtettem. Mária is bizalommal hozzáteszi: Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél. Becses vagyok az Úr szemében, és Istenem az erőm. Isten tesz majd igazságot. A zsákutcák beleférnek Isten szolgájának útjába. Nem sima, ránctalan út. De Istené kell, hogy legyen az utolsó szó: „És most ezt mondja az Úr, aki már anyám méhétől fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem: „Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.” (Iz 49,5a-6).
Feladat a mai napra:  Elszámolok Isten előtt kudarc-élményeimmel, és engedem, hogy bennem is a hit és a bizalom győzzön: igaz ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél. Becses vagyok az Úr szemében, és Istenem az erőm.”

2015. március 30., hétfő

Március 30: Nagyhétfő

 Iz 42,1-7; Jn 12,1-11    (Mária megtanulja elengedni Jézust)

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. Ott vacsorát rendeztek neki. Márta felszolgált és Lázár is a vendégek közt volt. Mária vett egy font valódi nárduszból készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát és megtörölte a hajával, a ház betelt az olaj illatával. Az egyik tanítvány, az áruló Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta: „Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények közt?” De nem azért beszélt így, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak. Jézus így szólt: „Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen temetésem napjára teszi. Szegények mindig vannak veletek, de én nem leszek mindig veletek.”

Mit válthatott ki a Szűzanyában a fönti jelenet Márta és Mária házában, Betániában, ahol rendszeresen vendégeskedtek, és feltehetően ő is jelen volt? A légkör igen feszült volt. A főpapoknak és a farizeusoknak „eltökélt szándékuk volt, hogy megölik” Jézust (Jn 11,53), „ugyanis parancsot adtak, hogy ha valaki tudomást szerez hollétéről, jelentse, hogy így elfoghassák.” (Jn 11,57). Mária utolsó szeretetszolgálata, hogy megkeni Jézus lábát illatos olajjal. Jézus ezt a gesztust olyan fontos és értékesnek tartotta, hogy kivédte őt Júdás előtt, hiszen ismerte Júdást, tudta, hogy hamis szándékokat forgatott a szívében. Ez a szeretetgesztus, a fölkenés, Isten kiválasztott szolgájára utal, mintha újra az Atya tenne róla tanúbizonyságot: „Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek....” (Iz 42,1-4). A Szűzanya biztosan figyelmével végigkövette ezt a jelenetet, és szívébe véste Jézus szavait: „temetésem napjára teszi...” Talán megérezte, hogy eljött a búcsúzás ideje. Át kell engedni Fiát az Atya akaratának. Tudja, hogy nem foghatja őt vissza. Talán az egyik legnehezebb lecke egy anyának elengedni szeretteit, különösképpen gyermekeit. De az elengedést sem lehet improvizálni, pici mindennapi gyakorlatokból áll, ahhoz, hogy az ember képes legyen a végső elengedésre, és ne roppanjon bele. – Anya, kérlek, segíts nekünk is szívünkben elengedni azokat, akiket szeretünk, és az Atya kezébe helyezni, hogy az Ő akarata teljesülhessen bennünk és bennük.
Feladat a mai napra: A mai imádságomat különösképpen családomért ajánlom fel.

2015. március 29., vasárnap

Március 29: Virágvasárnap



 Iz 50,4-7; Fil 2,6-11; Mk 14, 1-15.47; Passió Márk evangéliuma szerint

Abban az időben: Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfage és Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet Olajfák-hegyének hívnak, előreküldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: ,,Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember nem ült még soha. Oldjátok el és vezessétek ide. Ha valaki kérdezné tőletek, hogy miért oldjátok el, mondjátok azt, hogy az Úrnak van rá szüksége.'' A küldöttek elmentek és úgy találtak mindent, ahogy ő megmondta. Amikor eloldották a szamarat, a szamár gazdái megkérdezték tőlük: ,,Miért oldjátok el a szamarat?'' Azt felelték: ,,Szüksége van rá az Úrnak'', és elvezették Jézushoz. Ott köntöseiket rávetették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. Amint haladt, ruháikat az útra terítették előtte. Amikor közeledett az Olajfák-hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész örvendező tömege hangosan áldani kezdte Istent a sok csodáért, amelyet láttak: ,,Áldott a király, aki jön az Úr nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!'' A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: ,,Mester, intsd le tanítványaidat!'' Jézus azt felelte: ,,Mondom nektek: ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni!''

A virágvasárnapi történet, Jézus bevonulása Jeruzsálembe, a nagyhét eseményeinek kezdetét jelzi. Az evangéliumok nem számolnak be arról, hogy a Szűzanya is ott lett volna Jézus kíséretében. De feltehetjük, hogy igen, hiszen húsvétra sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe és végül nagypénteken ott állt a kereszt tövében. Elképzelhető lenne, hogy esetleg másokkal felzarándokolt Jeruzsálembe. De miért tette volna meg? Egy anya szimatolja, hogy ha baj van, ilyenkor el nem hagyná gyermekét. Mária látta a jeleket, amiket Fia végbevitt, hiszen ő is tanítványa volt; szívében visszacsengtek a Messiásról szóló jövendölések, és Gábor angyal szavai, hiszen „Mária mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette.” (Lk 2,19). Ezért tudta, hogy itt nagyon nagy dolgok fognak történni. Jézus nem sokkal korábban harmadszor jövendöli meg a tanítványoknak szenvedését és feltámadását. Tudja, hogy a főpapok keresik őt és a halálát akarják. Jézus vállalja ezt az utat. A bevonulási jelenet egy általa jól megfontolt, szimbolikus cselekmény volt. Tanítványait megkérte ugyanis arra, hogy a szomszéd faluból hozzák el neki a szamárcsikót, amin ülve majd bevonul a Szent Városba. Ezzel jelzi, hogy ő az igazi Messiás. Jézus idejében ugyanis sokan léptek fel messiásként, de valójában politikai kalandorok vagy szabadságharcosok voltak. Jézus ezzel szemben a szelídség és béke királyaként vonul be Isten városába, hogy ott vérét ontsa a népért, és így megváltást szerezzen mindnyájunk számára. A tanítványok útközben azt kiáltják: Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak országa, amely, íme, eljön! Mária, a béke királynője. A bevonulás jelenetét szemlélve megérti, hogy ez a kiáltás nemcsak Jézusnak, hanem neki is és nekünk is szól. Mindenki áldott, aki az Úr nevében jön, aki elősegíti Isten országának, a szeretet és a béke országának eljövetelét. Korunkban a politikai és gazdasági válság idején jó vezetőkre van szükségünk. De még ennél is fontosabb, hogy mi a béke hordozói legyünk, és életünkkel elősegítsük a szeretet, a béke és igazságosság országának létrejöttét. Mária, Jézus életét szemlélve megértette, hogy ez odaadást jelent, komoly árat kell érte fizetni. De megéri! Mert tudjuk, hogy a történet nem Nagypéntekkel fejeződik be, hanem Húsvét vasárnappal. – Mária, kérlek segíts nekünk, hogy merjünk a béke hordozói lenni saját társadalmunkban.
Feladat a hétre: Ahol vagyok, a szeretetet és a békét akarom elősegíteni.

2015. március 28., szombat

Március 28.



Jn 10,11.17.18 és Zsolt 23,2-6        (Jézus meghal a kereszten)

Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.
Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy ismét visszavegyem azt. Senki sem veszi el tőlem: én adom oda magamtól. Hatalmam van odaadni, és hatalmam van újra visszavenni. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.
Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt, zöldellő réteken legeltet. A nyugalom vizéhez terel és felüdíti lelkemet. Az igaz úton vezérel, nevéhez híven. Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad. Számomra asztalt terítettél, ellenségeimnek szeme láttára. Fejemet megkented olajjal, s a poharam színültig töltötted. Kegyelmed és jóságod vezet életemnek minden napján, s az Úr házában lakhatom örök időkön át.

Jézus végig járta a keresztutat, semmit sem spórolt ki magának abból, amin nekünk is át kell mennünk. A halálküzdelmet sem hagyta el. Amikor a kereszten függött nem csak a nap sötétedett el, hanem belsőleg a sötét éjszakát élte át. Az Atyától távol, elhagyatottnak érezte magát. Jézus képes a halállal szembe nézni. Társadalmunkban sokszor nem akarunk a halállal szembesülni. Félünk a végleges semmitől. Jézus azonban tudatosan vállalta a szenvedést és a halált. Szabadon és magától odaadta életét. „Hatalmam van odaadni, és hatalmam van újra visszavenni. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.”Ő mutatja meg a halálon átvezető utat is, csak az az élet igazi Mestere, aki erre képes.” (Spe Salvi 6) Jézus a jó pásztorunk, aki igazi reményt ad életünknek utolsó eseményéhez, a halálunkhoz. „Az igazi pásztor az, aki a halál völgyén át vezető utat is ismeri; aki a végső magány útján, ahol senki sem kísérhet el, velem jön és végigvezet: ő maga végigjárta ezt az utat; leszállt a holtak országába, legyőzte a halált és visszatért, hogy most bennünk kísérjen, és bizonyosságot adjon arról, hogy ha vele vagyunk, végigjárhattuk az utat. Ez a bizonyosság, hogy van valaki, aki a halálban is kísér és „vesszejével és pásztorbotjával oltalmaz engem”, úgyhogy „nem kell félnem semmi rossztól” – ez az új „remény”, amely fölragyog a hívők élete fölött.” (Spe Salvi 6) Mit jelent számomra elfogadni a halált?


7. Stáció: Jézus meghal a kereszten
Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot. – „Jézus mondta: „Beteljesedett! És lehajtván fejét, kiadja lelkét.” Beteljesedett a nagy keresztáldozat, megváltottál, Isten gyermekei és örök boldogság örökösei vagyunk. A halálodon által mi is juthatunk az Atyához.” – (most saját szavainkkal megfogalmazhatjuk Jézus előtt gondolatainkat: mit jelent számunkra elfogadni a halált? Kérjük Jézus segítségét.) Miatyánk,...stb.... . Könyörülj rajtam, Uram, könyörülj rajtam.

Feladat a mai napra: A mai nap nehéz, sötét pillanataiban emlékezzem arra, hogy a jó pásztor velem jár.

2015. március 27., péntek

Március 27.



Jn 19,23-24                   (Jézust megfosztják ruháitól)

A katonák pedig, miután megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, elosztották négy felé, minden katonának egy részt, azután fogták a köntöst is. A köntös varratlan volt, felülről egy darabban szőve. Ezért azt mondták egymásnak: »Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, kié legyen!« Ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás, amely így szól:»Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek« A katonák tehát ezt tették.

„Jézust megfosztják ruháitól.” így nevezik a hagyomány szerint a keresztút tizedik állomását. Az esemény melyebb valóságát fejezi ki. Nem csak simán levetik ruháit, hanem jogtalanul elveszik Jézustól. A ruha az ember meztelenségét takarja be. Nagyon megalázó, ha valaki nem szabadon veti le ruháit, hanem mások vetkőztetik le. Jézus most meztelenül állt ott, újabb megalázást tapasztal. Most sem védekezik, nem lázadozik, s nem követeli be jógát. Szeretetből elfogadja a megaláztatást. Más forrásból él. Az Atya adja neki meg az igazi méltóságot. „Becses, értékes vagyok az Atya szemében és ezt a belső értéket és méltóságot senki sem veheti el tőlem, ettől senki sem foszthat meg engem.” „Az üdvösség ruhájába öltöztetett, s az igaz élet köntösébe burkolt.” (Iz 62,11)
Mi életünk sem mentes megaláztatásoktól. Sokszor tapasztaljuk, hogy megszégyenítnek minket, “levetkőztet” minket egy szó, egy gesztus. De mi is megalázhatunk másokat. Egy kritikus megjegyzéssel, kommentárral könnyen megsérthetek valakit. Jó lenne, ha a nagyböjtben arra figyelnék, hogy hogyan bánok másokkal és igyekszem, hogy szavaim, cselekedeteim mindig méltóságot adjanak másoknak. A megalázásokat úgy élhetem, hogy megpróbálok tovább szeretni. Más lehetőség abban rejlik, hogy fölajánlom őket. A fölajánlására hívja fel Benedek Pápa a figyelmünket: „A mindennapok apró fáradságait, melyek állandóan ismétlődnek, s többé kevésbé tűszúrásként érnek minket, „föl lehet ajánlani”, s ezáltal értelmet nyernek. ... meggyőződve arról, hogy kicsi vesződségeket hozzáadhatják Krisztus nagy együttszenvedéséhez, hogy hozzájárulnak valamilyen formában az együttszenvedés kincstárához, melyre annyira szüksége van az emberiségnek.” (Spe salvi 40)


6. Stáció: Jézust megfosztják ruháitól
Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot. – „A katonák pedig, miután megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, elosztották négy felé, minden katonának egy részt.” – (most saját szavainkkal megfogalmazhatjuk Jézus előtt gondolatainkat: mit jelent számunkra a megszégyenítés, megaláztatás elfogadása, ill. másokért felajánlani szenvedéseinket. Kérjük Jézus segítségét.)
Miatyánk,... Üdvözlégy Mária,... Dicsőség... . Könyörülj rajtam, Uram, könyörülj rajtam.

Feladat a mai napra: Melyik nehézségemet szeretném ma fölajánlani?

2015. március 26., csütörtök

Március 26.



Mk 15,21-22                 (Jézus találkozik Cirenei Simonnal)

Cirenei Simont, Sándor és Rúfusz atyját, aki a mezőről jövet éppen arra járt, arra kényszeríttették, hogy vigye a keresztjét. Elvitték a Golgota nevű helyre, ami azt jelenti, hogy „Koponyahely”.

Jézus a keresztúton sok emberrel találkozik. Az egyik közülük Cirenei Simon. Úgy tűnt, hogy Simon véletlenül került bele a történésbe. Éppen arra járt és rá tették Jézus nehéz keresztjét. Hogyan élte meg Simon ezt a kényszerítést? Vajon gondolta-e: „Mi dolgom vele?” „Szemtelen, hogy pont nekem kell segítenem!” Saját érzéseinkkel beleképzelhetjük magunkat abba a szituációba. Biztos, hogy a Jézussal való találkozás a keresztúton megváltozta Simon életét. Olvashatjuk, hogy két fiai ismerősök az első közösségben. Mély tekintetcsere történhetett Jézus és Simon között. Simon Jézusban egy különleges embert fedezhetett fel. Amikor látta, hogy Jézus már nem képes egyedül vinni a nehéz kereszt teherét, belsőleg igen-t mondott, elfogatta a kereszthordozást Jézusért. Magáévá tette Jézus szenvedését. „Mert elfogadni egy másik embert, aki szenved, azt jelenti, hogy magamévá teszem az ő szenvedését, az övé az én szenvedésem lesz.” (Spe salvi 38)  Feltételezhetjük, hogy Simonnak a kereszt hordozása már nem megterhelést jelentett, vagy szerencsétlen sorsot, hanem a szeretet szolgálatát Jézusért.
Hogyan állok a keresztekkel szemben, amelyeket mások hordoznak? Hogyan bánok a szenvedőkkel? Képes vagyok-e a másik szenvedését elfogadni? XVI. Benedek Pápa írja: „Kegyetlen és embertelen az a társadalom, amely nem tudja elfogadni a szenvedőket, és együtt-szenvedéssel nem képes segíteni őket a szenvedés belső megosztásában és hordozásában.” (Spe Salvi 38) Tőlünk is függ, hogy a mi társadalmunk egy emberséges és szeretetteljes társadalom legyen. Oly mértékben, amint szeretetből együtt tudjuk hordozni és osztozni tudunk mások szenvedésében, társadalmunk emberséges lesz. Gondolhatunk azokra az emberekre, akik környezetünkben szenvednek, a betegekre, az egyedül állókra, a rászorultakra. A másik ember keresztjében, amelyet magamra fölveszek, Jézus keresztét hordozom, Jézust szolgálom szeretetből.


5. Stáció: Jézus találkozik Cirenei Simonnal
Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot. - „Cirenei Simont, Sándor és Rúfusz atyját, aki a mezőről jövet éppen arra járt, arra kényszeríttették, hogy vigye a keresztjét. Elvitték a Golgota nevű helyre, ami azt jelenti, hogy „Koponyahely” – (itt saját szavainkkal megfogalmazhatjuk Jézus előtt gondolatainkat, s hogy mit jelent számunkra saját keresztünk és mások keresztjének hordozása. Kérjük az ő segítségét.)
Miatyánk,... Üdvözlégy Mária,... Dicsőség... . Könyörülj rajtam, Uram, könyörülj rajtam. 

Feladat a mai napra:  Kinek segítenék a mai napon a kereszt hordozásában?

2015. március 25., szerda

Március 25.



Jn 19,17 és Zsolt 118,11-13    (Jézus vállára veszi a keresztet)

Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak.
Minden oldalról szorongattak, de az Úr nevében eltiportam őket. Úgy rontottak rám, mint a méhrajok, úgy lobogtak, mint a tűz a bozót alatt, de az Úr nevében eltiportam őket. Megütöttek, nagyon megütöttek, összeestem, de az Úr segített.

A kereszthordozás az élethez tartozik. Minden ember életútján előbb-utóbb felmerülnek keresztek. Nem kerülhetjük el őket. A döntő kérdés az, hogyan állok velük szemben, elnyomnak engem vagy érlelődök általuk? Az életet csak akkor nyerjük meg, amikor elfogadjuk a kereszteket. Aki felveszi keresztjét mindennap, megmenti életét (vö. Lk 9,23-24). Jézus a saját emberi testében megtapasztalta, mit jelent a keresztet hordozni. Nem mondta el csupán a hogyant, ő maga lett a kereszthordozás mintaképe. Így lehet a keresztút számunkra a remény útja: „ Az embernek Isten szemében oly nagy értéke van, hogy ő maga emberré lett, hogy együtt szenvedhessen az emberrel, nagyon valóságos módon, testben és vérben, ahogy ezt Jézus szenvedéstörténete mutatja. Azóta minden emberi szenvedésben jelen van Valaki, aki együtt szenved, együtt viseli a szenvedést a szenvedő emberrel; ...s ezáltal fölkelt a remény csillaga. (Spe salvi 38).
Jézus szabadon vállalta a keresztet, szeretetből. Tudatában volt annak, hogy a szeretet maga után vonzza a szenvedést: „A szeretetre mondott igen is szenvedés forrása lesz, hiszen a szeretet mindig lemondásokat követel, amennyiben hagyom, hogy korlátozzanak és megsebezzenek, a szeretet nem marad meg önmagam föladása nélkül, bármilyen fájdalmas is; különben tiszta önzéssé válik, s többé már nem lehet szó szeretetről.” (Spe salvi 38) Látjuk, hogyan hordozza Jézus a keresztet, nem mint egy hős, mint ha ez lenne a világ legkönnyebb dolga. Ő is elesik a kereszt súlya alatt, nem egyszer, hanem háromszor, azaz sokszor. Hányszor nem érezzük mi is a mindennapi keresztünk, egy nehéz szituáció teherét? Mi segíthet abban, hogy újra felálljunk és ne adjunk fel? Ha van bennünk  remény és valaki, aki megmutatja az utat: ne add fel, új erőt adok neked! Hadd vigyük együtt!

4. Stáció: Jézus vállára veszi a keresztet, és az esések ellenére is továbbviszi
Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot. – „Megütöttek, nagyon megütöttek, összeestem, de az Úr segített” „Jézus maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak.”  – (most saját szavainkkal megfogalmazhatjuk Jézus előtt gondolatainkat: mit jelent számunkra a mindennapi életben hordozni a keresztet, és megtapasztalni saját gyöngeségünket, elesésünket. Kérjük Jézus segítségét.)
Miatyánk,... Üdvözlégy Mária,... Dicsőség... . Könyörülj rajtam, Uram, könyörülj rajtam.

Feladat a mai napra: Melyik keresztet szeretném ma tudatosan felvenni?

2015. március 24., kedd

Március 24.



Jn 19,12-12                                        (Jézust halálra ítélik)

Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa. A zsidók azonban ordítottak és fenyegetőztek: „Ha elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mert aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak!” E szavak hallatára Pilátus kivezettette Jézust. Elfoglalta a bírói széket a köves udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. Húsvét előkészületi napja volt, a hatodik óra körül járt. Így szólt a zsidókhoz: „Nézzétek, a királyotok!” De újra elkezdtek ordítani: „Halál rá! Halál rá, keresztre vele!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” De a főpapok tiltakoztak: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy feszítsék keresztre.

Jézus életének utolsó szakaszában az egyik legnehezebb pillanat az lehetett, amikor  sok ember ellene fordult, aki előtte követte őt. Kezdve Júdással, aki a saját tanítványa volt és a végén elárulta őt, aztán a tömeg, akik közül biztosan sokan hallgatták őt, talán meg is gyógyultak általa, de akkor a vezetőikre hallgattak, és nem mertek kiállni a saját meggyőződésük mellett, úgy mint Pilátus, aki először azon volt, hogy szabadon bocsássa, mert ártatlannak ítélte Jézust, a nép nyomására azonban kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék. A mi életünkben is nagy szerepet játszik embertársaink véleménye és a saját meggyőződésünk. Állandó akció és reakció teszi ki életünket. Egymásra reagálunk, arra, amit mondanak, ahogyan vélekednek, amit cselekszenek; sokszor megakarjuk magunkat védeni a másik ellen, vagy helyes fénybe állítani magunkat mások előtt. Jézus magatartása rendkívüli és nagyon tanulságos. Megfigyelhetjük, hogy az egész passió alatt nem reagál a vádakra, hamis tanúságokra, de még az igazságtalan ítélet és a kegyetlen bánásmód ellen sem. Engedi, hogy megtörténjék vele. De hogyan engedheti ezt meg? Már feladott volna mindent? Beletörődött volna a sorsába? Jézus belső szabadsággal éli meg mindezt, mert tudja, hogy az ő értéke és méltósága nem a másik ember véleményétől függ, hanem egyedül a Mennyei Atyától. Nem bonyolódik bele az érzelmekbe, hanem visszaveszi magát, és inkább arra tekint, hogy Pilátusnak, a katonáknak, a síró asszonyoknak, a kiáltozó népnek stb. mire volna szüksége. Mélységesen látta azt, hogy nekik nem gyűlölködő, haragos, bosszút álló reakcióra van szükségük, hanem szeretetre, a végtelen, mindent felülmúló szeretet jelére. A szeretet bölcsességével, irgalommal, igazságossággal felel, mert tudja, hogy csak a szeretet győzheti le a gonoszt. A Szentatya így ír: “Éppen ott torkollik ürességbe az emberek élete, ahol a szenvedés elkerülése érdekében igyekeznek magukat megkímélni mindattól, ami szenvedést okozhat, ahol ki akarnak bújni az igazság, a szeretet és a jóság szolgálata által megkívánt, minden fáradság és fájdalom elviselése alól. Nem a szenvedés kiiktatása, nem a szenvedés előli menekülés üdvözítheti az embert, hanem a képesség, hogy a szenvedést elfogadja, benne érlelődjön, és értelmet találjon benne a Krisztussal való egyesülés révén, aki végtelen szeretettel szenvedett.” (Spe Salvi 37) Ma a szelídség mellett akarok dönteni és kérem: “Uram, mutasd meg nekem a te hatalmadat! Jöjj segítségemre és ments meg, hogy gyöngeségemben a te erőd minden nép előtt megnyilvánuljon és megdicsőüljön.” (Spe Salvi 37)


3. Stáció: Jézust halálra ítélik
Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot. – „„Nézzétek, a királyotok!” De újra elkezdtek ordítani: „Halál rá! Halál rá, keresztre vele!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” De a főpapok tiltakoztak: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy feszítsék keresztre.”  – (saját szavainkkal megfogalmazhatjuk Jézus előtt gondolatainkat: mit jelentenek számunkra más emberek véleménye, elítéltnek lenni, azok ellenünk fordulása, akik az előbb még mellettünk álltak. Kérjük Jézus segítségét.)
Miatyánk,... Üdvözlégy Mária,... Dicsőség... . Könyörülj rajtam, Uram, könyörülj rajtam.

Feladat a mai napra:  Ma az emberekkel való kommunikációra figyelek. Hogyan beszélgetek másokkal, hogyan reagálok nehezebb szituációkban? Törekszem a szelídség, az irgalom, a kiengesztelődés gesztusára.

2015. március 23., hétfő

Március 23



Jn 12,24-28                   (Jézus megküzd az Atya akaratáért)

Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre szózat hallatszott az égből: „Megdicsőítettem és ezután is megdicsőítem.”

Jézus, az utolsó vacsora után tanítványaival a Getsemáni kertbe vonult imádkozni. Tudjuk, hogy Jézus nagyon gyötrődött az előtte álló passió miatt, vért is verítékezett, ami borzalmas belső szorongásra utal. De kitudta mondani: Atyám, „ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd” (Lk 22,42). Jézus elénk éli azt, amit korábban tanított: „Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz... Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” (Jn12,24.26) „A másik emberrel együtt szenvedni, másokért szenvedni; szenvedni az igazságért és az igazságosságért; szenvedni szeretetből, s azért, hogy igazán szerető ember lehessek – ezek az emberiesség alapvető elemei, melynek eltüntetése magát az embert semmisítené meg.” – mondja a Szentatya. „De képesek vagyunk mi erre? Elég fontos a másik ember ahhoz, hogy miatta én magam szenvedő emberré váljak? Elég fontos számomra az igazság, hogy érdemes legyen érte szenvednem? És van olyan nagy a szeretet ígérete, hogy igazolja önmagam elajándékozását? Az igazságért való szenvedés képessége az emberiesség mértéke. De a szenvedőképesség a remény módjától és mértékétől függ, melyet magunkban hordozunk és amelyre építünk.” (Spe Salvi 39) Mit jelent saját életemben elfogadni az Atya akaratát? Milyen szenvedéssel kell szembesülnöm? Jézus példájából erőt meríthetünk arra, hogy tudatosan döntsünk az Atya akarata – a szeretet – mellett.

2. Stáció: Jézus megküzd a Getsemáni kertben az Atya akaratáért.
Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot. - „Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz... Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” – (itt saját szavainkkal megfogalmazhatjuk Jézus előtt gondolatainkat, s hogy mit jelent számunkra konkrét élethelyzetünkben kimondani azt, hogy „Atyám, legyen meg a te akaratod!” Kérjük az ő segítségét.)
Miatyánk,... Üdvözlégy Mária,... Dicsőség... . Könyörülj rajtam, Uram, könyörülj rajtam.

Feladat a mai napra:  Amikor egy nehezebb helyzeten megyek keresztül, megkérdezem magamtól: miért is jöttem ebbe a helyzetbe? És van-e olyan nagy a szeretet ígérete, hogy igazolja önmagam elajándékozását? Atyám, szeretni akarok! Legyen meg a te akaratod!

2015. március 22., vasárnap

Március 22. A keresztút mint a remény útja

-  A keresztút mint a remény útja  -



Bevezető:

               Ezen a héten Jézus keresztútján szeretnénk elmélkedni. Mit is jelenthet számunkra az ő keresztútja? Különösen Nagyböjtben szoktunk a közösségeinkben, otthonainkban, vagy személyesen keresztutat imádkozni. Szép hagyomány, amellyel készülni szeretnénk húsvét szent titkának mélyebb átélésére. Néha azonban nehéz átélnünk egy másik ember szenvedését, idegennek, távolnak érezhetjük saját valóságunktól. Jézus 2000 évvel ezelőtt élt egy számukra teljesen más kultúrában és világban. Milyen közöm lehet nekem mai emberként az ő keresztútjához?
               A különféle stációkra tekintve észrevehetjük azt, hogy egy ívet rajzol, amely átfogja a mi életünket is. Hiszen mi is megélünk olyan szituációkat, amikor döntenünk kell a szeretet mellett, meg kell küzdenünk Isten akaratának elfogadásáért, fáj mások ítélkezése, magunkon érezzük a kereszt súlyát, sőt többször el is esünk alatta. És azt is átéljük, hogy időnként „meg kell halnunk” saját elképzeléseinknek, akaratunknak, hogy Isten akarata teljesülhessen. Az élet gyakran a nehezebb oldaláról mutatkozik meg nekünk. „Az emberi élethez a szenvedés éppúgy hozzátartozik, mint a tevékenység” mondta XVI. Benedek pápa a Spe Salvi kezdetű enciklikában. „Természetesen mindent meg kell tenni a szenvedés csökkentése érdekében: meg kell akadályozni az ártatlanok szenvedését, a fájdalmat csillapítani kell, segíteni kell a lelki szenvedések legyőzését. Mindez az igazságosságnak éppúgy kötelessége, mint a szeretetnek, melynek a keresztény élet és minden igazán emberi élet alapvető követelményéhez tartoznak. ... De teljesen nem tudjuk kiiktatni a világból, egyszerűen amiatt, hogy végességünket nem tudjuk megszüntetni s mert senki sincs abban a helyzetben, hogy a gonosz és a bűn hatalmát kitörölje a világból, amely – amint látjuk – állandó szenvedések forrása. Ezt csak Isten tehetné meg: az az Isten, aki belép a történelembe, emberré lesz és szenved. Mi tudjuk, hogy ez az Isten létezik, s ezért a világban jelen van az a hatalom, amely „elveszi a világ bűnét” (Jn 1,29). A hittel együtt, hogy ez a hatalom van, megjelent a történelemben a világ meggyógyításának a reménye is. De ez még csak remény és nem beteljesedés; remény, amely megadja a bátorságot, hogy a jó oldalára álljunk akkor is, ha a dolog reménytelennek látszik.” (Spe Salvi 36) Jézus a jó oldalára állt egészen a végig. Ő legyőzte a bűnt és a halált, és elnyerte nekünk az élet, a feltámadás koronáját. Ezért lehet számunkra keresztútja a remény útja.
Ezen a héten lehetőségünk van minden nap egy-egy stáción elmélkedni, és felfedezni benne saját keresztutunkat mint a remény útját. Este lezárjuk a napot egy stáció elimádkozásával, ahol Jézus keresztútjával azonosulhatunk és saját szavainkkal megfogalmazhatjuk imádságunkat. A keresztút rövidített, stációit az elmélkedések tematikája szerint állítottuk össze, ezért két stáció eltér a hagyományos keresztúttól. Ajánljuk, hogy amennyiben megoldható, egyszer a héten egy teljes keresztutat is imádkozzunk el.


Jn 13,1 és Róm 8,36-39           (Jézus elfogadja a szenvedést)

Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.

Amint meg van írva: Minket minden időben teérted irtanak, s vágójuhok módjára tartanak. De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket. Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.

„Nem a tudomány váltja meg az embert. Az embert csak a szeretet váltja meg.” (Spe Salvi 26) Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, hogy megadja számunkra szeretetének végleges jelét, és odaadja életét áldozatul a világ megváltásáért. Elfogadta a megváltás útjával járó szenvedést, életét az Atya kezébe helyezte, hogy bizonyítékként szolgáljon a világ előtt, hogy nem a gyűlölet, a gonoszság, hanem a szeretet nyeri el a végleges győzelmet. A szenvedés saját életünknek része is. Másokkal való beszélgetésben, vagy saját életünkben mindig újból meglátjuk azt, hogy mennyi gyötrődésen kell mindenkinek átmennie. Talán néha mi is úgy érzzük magunkat mint vágójuhok, akivel mindenki úgy bánik, ahogyan akar, akit tetszés szerint leírhatnak, megalázhatnak, félrelökhetnek, szavakkal, gesztusokkal leszúrhatnak. Miért vállalnám ezt az életet? Mi adhat nekem okot arra, hogy folytassam? Az egyetlen igazi motivációnk a szeretet: mert végtelenül szeretve vagyok, és tudom, hogy ez a szeretet győzni fog. Így írja a Szentatya: „Az embernek szüksége van a feltétel nélküli szeretetre. Szüksége van arra a bizonyosságra, melynek alapján elmondhatja, sem halál, sem élet, ... sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van. Ha ez a feltétel nélküli szeretet a feltétlen bizonyosságával adva van, akkor – és csak akkor – az ember „meg van váltva” bármi is történjék vele ezután.” (Spe Salvi 26) Uram, te arra hívtál engem, hogy én is a végsőkig szeressek: szeressem hivatásomat, családomat, munkámat, életemet,... Ezért ma én is a szeretet mellett akarok dönteni, bármi történjék is, szeretni akarok.



1. Stáció: Jézus elfogadja a szenvedést, hogy szeretetének végső jelét adja

Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot. - Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette őket. – (itt saját szavainkkal megfogalmazzuk Jézus előtt gondolatainkat, s hogy mit jelent számunkra konkrét helyzetekben dönteni a szeretet mellett. Kérjük az ő segítségét.)

Miatyánk,... Üdvözlégy Mária,... Dicsőség.... Könyörülj rajtam, Uram, könyörülj rajtam.



Feladat a mai napra: Mert tudom, hogy szeretve vagyok. Én is egy gesztussal akarom embertársaim iránt kifejezni konkrét szeretetemet.
 

2015. március 21., szombat

Nagyböjti hétköznapi lelkigyakorlat: 4. hét, 7. nap



Napi elmélkedéshez:      


A mai imádságunkban tekintsünk vissza az elmúlt hétre és az egész lelkigyakorlatra. Visszaolvashatjuk, amit feljegyeztünk magunknak. Kérjük a Szentlélek segítségét, hogy megláthassam az összefüggéseket, az ívet, amit bejárhattam, az utat, amit az Isten megtett velem. Melyek voltak számomra ennek az útnak sarkalatos pontjai, eseményei? Kérjük a Szentlélek kegyelmét, hogy vegyen minket maga mellé, és megláthassuk azt is, hogy Isten számára mik voltak ennek az útnak a sarkalatos pontjai és eseményei.
Írjunk magunknak egy összegzést a lelkigyakorlatról. A következő kérdések segíthetnek benne:
·        Melyik szentírási idézet, vagy történés, találkozás érintett meg leginkább? Milyen módon kapcsolódott az ahhoz, amit élek?
·        Hogyan vezetett engem az Isten? Mi volt fontos számára? Látom-e lelkigyakorlatom aranyfonalát?
·        Van-e olyan kép, ami összefoglalja számomra, amit megéltem? Milyen kép ez? Esetleg hogyan köszön vissza a kép, amit a lelkigyakorlat kezdetén választottam magamnak?
·        Hol és hogyan tapasztaltam Isten jelenlétét, vezetését? Tudtam-e engedni, hogy vezessen?
·        Mi volt számomra nehéz? Mivel birkóztam a legtöbbet? Mire szeretnék majd jobban odafigyelni életemben?
·        Mit ismertem fel Istenről és önmagamról? Melyik lett számomra a legfontosabb tapasztalat Istenről?
·        Milyen kegyelmet kértem és kaptam az Istentől? És most, a lelkigyakorlat végén milyen kegyelmet szeretnék kérni a következő időszakra?


Feladat a mai napra: Felkészülök a megosztásra. Felírom magamnak a számomra legfontosabb felismeréseket, képet, mondanivalót.

--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---

Visszatekintés a napra: Saját szavaimmal hálát adok Istennek mindazért a kegyelemért, ajándékért, amiben részesülhettem a lelkigyakorlat ideje alatt. Kérem a Szentlélek segítségét, hogy hűségesen folytatni tudjam Jézus követését mindennapjaimban, különösen most, az ünnepek közeledtével. Ő formáljon, vezessen továbbra tetszése szerint. Lezárom napomat a Miatyánk lassú, tudatos elimádkozásával.

2015. március 20., péntek

Nagyböjti hétköznapi lelkigyakorlat: 4. hét, 6. nap



Napi elmélkedéshez:       Mt 14,22-33

Ezután nyomban szólt a tanítványoknak, szálljanak bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, addig ő hazaküldi a népet. Miután hazaküldte, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben besötétedett, s ő ott volt egymagában. A bárka már jó pár stádiumnyira járt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka, a negyedik őrváltás idején a víz tükrén elindult feléjük. Amikor a tanítványok észrevették, hogy a vízen jár, megrémültek. „Kísértet!” – mondták, s félelmükben kiabáltak: Jézus azonban megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” Erre Péter így szólt: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!” „Gyere!” – felelte. Péter kilépett a bárkából és elindult Jézus felé a vízen. Az erős szél láttára azonban megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!” Jézus kinyújtotta a kezét és megfogta. „Te kishitű – vonta kérdőre –, miért kételkedtél?” Amikor beszállt a bárkába, a szél nyomban elült. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és megvallották: „Valóban Isten Fia vagy!”
Ma újra Jézusra szeretnénk tekinteni. Próbáljuk most is imádságunkban kialakítani lelki szemeink előtt a színteret: a galileai hegyvidéket, és tavat. Jézus éppen hazaküldi a tömeget, miután hosszú ideig tanította őket, majd a kenyérszaporítás csodájával jóllakatta őket. Szemlélhetjük őt, amint elbúcsúzik az emberektől, és előre küldi tanítványait a bárkában, hogy evezzenek át a túlsó partra. Aztán egyedül felmegy a hegyre imádkozni. Csönd lett körülötte. Mi lehet most Jézusban? Máté evangélium 14. fejezete Keresztelő János halálával kezdődik. A hír hallatára Jézus elhajózott onnan egy elhagyatott helyre, hogy egyedül legyen. De a nép tudomást szerzett róla, és gyalogszerrel utánament a városokból. (Mt 14,13). Jézus most egyedül van. Most végre ideje van egyedül lennie az Atyával, elbeszélgetni vele Keresztelő János haláláról, valamint saját küldetéséről és sorsáról, mindarról, ami mélyen foglalkoztatja őt. Voltak ugyanis farizeusok, akik figyelmeztették őt, hogy Heródes meg akarja őt ölni. De Jézus azt üzente neki: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Lám, ma és holnap ördögöket űzök, és gyógyítok, csak harmadnap fejezem be. Mégis, ma, holnap és holnapután folytatnom kell utamat, mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el. (Lk 13,32-33). Jézus az imából tisztánlátást nyert és bátorságot. Teljesen az Atyára bízta magát, olyannyira, hogy természetfölötti dolgokra is képes lett, pl. a vízen járni és így utolérni a tanítványokat. Engedjük, hogy most maga mellé vegyen minket a hegyen, és megtanítson minket imádkozni, úgy ahogy ő imádkozik az Atyával. Bennünket is arra hív, hogy az imádság legyen életünk alappillérje. Belőle erőt és bátorságot nyerhetünk, hogy szembe tudjunk nézni életünk kihívásaival, és Jézust tudjuk követni. Engedjük, hogy megtanítson a „vízen járni”, hogy természetfeletti módon tudjunk bízni Istenben és szeretni azokat, akiket ránk bíz.
Feladat a mai napra: Ma egy olyan feladatot igyekszek elvégezni, amitől félek, és amit már régóta halogatok. Kérem Jézus segítségét, hogy így a „vízen tudjak járni”.
Este: Visszatekintés a napra: Hogyan éltem meg a mai napot? Milyen kihívással néztem szembe? Sikerült-e Jézussal megoldanom és megtapasztalnom, milyen a „vízen járni”? Mi volt nehéz? Imádságomat lezárom hálaadással és egy Miatyánkkal.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma