Iz 49,1-6; Jn 13,21-33.36-38 (igaz ügyem az Úr előtt van)
E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a
lelke, s megerősítette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikőtök elárul.” Erre
a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről mondta. A
tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült.
Simon Péter intett neki és kérte: „Kérdezd meg, kiről beszél.” Erre Jézus
keblére hajolt és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a
bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot, fogta és az áruló Júdásnak
nyújtotta, az iskarióti Simon fiának. A falat után rögvest belészállt a sátán.
[...] „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha
megdicsőül benne az Isten, az Isten is megdicsőíti saját magában, hamarosan
megdicsőíti. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok, de
amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova megyek, oda ti nem
jöhettek. Simon Péter megkérdezte tőle: „Uram, hová mégy?” „Ahova megyek -
válaszolta Jézus -, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter
fogadkozott: „Miért ne követhetnélek már most? Életemet adom érted.” Jézus
leintette: „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked: Mire megszólal a
kakas, háromszor megtagadsz.
A
mai napon az evangéliumi szakasz szembesít minket Jézus két tanítványának
magatartásával. Milyen lehetett Máriának végigtekinteni Jézus tanítványain, és
megfigyelni reakcióikat? Fiával együtt őket is szívébe zárta, mintegy fiainak
tekintette őket. A mai olvasmányban a szenvedő szolgáról szóló második éneket
olvashatjuk. Elsősorban Jézusról szól, de ma meghívást kapunk arra, hogy Mária
szemszögéből elmélkedjük róla: „Halljátok,
szigetek, és figyeljetek, távoli népek! Az Úr hívott meg, mielőtt még
születtem; anyám méhétől fogva a nevemen szólított. Számat éles kardhoz tette
hasonlóvá, s kezének árnyékában rejtegetett. Mint a hegyes nyíl, olyanná tett,
és a tegzébe rejtett. S így szólt hozzám: „A szolgám vagy, Izrael, benned fogok
megdicsőülni!” De én azt gondoltam: „Hiába fáradtam, haszontalanul tékozoltam
erőmet.” Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél. Becses vagyok
az Úr szemében, és Istenem az erőm. (Iz 49,1). Isten
Máriát is meghívta már születése előtt, hogy része legyen az üdvösségtervében,
és megdicsőüljön benne. Elgondolkoztató a szolga válasza: „Hiába fáradtam, haszontalanul tékozoltam erőmet.” Lehet, hogy Mária fejében is egy pillanatra megfordultak ezek a
gondolatok? Amikor a két tanítványt látja: Júdást, aki teljesen bezárkózott
saját világába és csalódottságába, és aztán elárulta Jézust és nem tudott
felülkerekedni csődjén; és Pétert, aki nagyban hencegett azzal, hogy a halálba
is követni fogja Jézust, de aztán borzalmas kudarcot vallott, mert lelkileg még
nagyon erőtlen volt. Mária biztosan próbált rajtuk segíteni. De ezek szerint
hiábavaló lett volna minden? Elérkezik egy pont, ahol minden önvádaskodásnak
pontot kell tenni. Lehet, hogy nem csináltam jól. De tudom, hogy lelkiismeretem
szerint mindent megtettem. Mária is bizalommal hozzáteszi: Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és jutalmam
Istenemnél. Becses vagyok az Úr szemében, és Istenem az erőm. Isten tesz majd igazságot. A zsákutcák beleférnek Isten szolgájának
útjába. Nem sima, ránctalan út. De Istené kell, hogy legyen az utolsó szó: „És most ezt mondja az Úr, aki már anyám méhétől
fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje
gyűjtsem: „Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és
visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, hogy
üdvösségem eljusson a föld határáig.” (Iz
49,5a-6).
Feladat a mai napra: Elszámolok Isten előtt kudarc-élményeimmel, és
engedem, hogy bennem is a hit és a bizalom győzzön: „igaz
ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél. Becses vagyok az Úr szemében, és
Istenem az erőm.”