Napi elmélkedéshez: 1Jn 4,7-12.20-21
Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet
Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem
szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban
nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy
általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő
szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül. Szeretteim, ha
Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást. Istent soha
senki nem látta. Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten, és a szeretete
tökéletes lesz bennünk. Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de
testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem
szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent
szereti, szeresse testvérét is.
Szt. János evangélista saját
szavaival megfogalmazva elénk tárja a fő parancsot, amit Jézus a tanítványaira
hagyott: Az az én parancsom, hogy
szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban,
mint az, aki életét adja barátaiért. (Jn 15,12-13). Felmerülhet bennünk a
gondolat, hogy vajon a szeretetet meg lehet-e parancsolni, vagy nemde inkább
belülről kéne, hogy fakadjon? Jézus azért parancsolja meg a szeretetet, mert a
lényünkhöz tartozik. Nem tudunk kiteljesedni emberként, ha nem akarunk
elsősorban kiteljesedni a szeretetben. Azonban ő is tudja, hogy pont ez talán
életünk legnehezebb feladata. János felhívja figyelmünket egy fontos
ellentmondásra, ami az életünkben is meghúzódhat: Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az
hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem,
akit nem lát. A mai napon elgondolkodhatunk azon, hogyan is állunk a
szeretettel. Úgy is kérdezhetnénk: Mi igazából a bűn? Sokszor olyan könnyűnek
tűnhet számunkra, hogy szeressük az Istent, amikor minden jól megy, dédelgetve,
gondozva, megáldva érezzük magunkat Isten által. A küzdelmesebb pillanatokban
már nehezebb. De istenszeretetünknek van egy fokmérője: a testvéri szeretet,
sőt önmagunk szeretete is, hiszen Jézus a 2. Parancsban összekapcsolja a
kettőt: szeresd felebarátodat, mint
önmagadat! (Mt 22,39). Úgy is lehetne megfogalmazni, amit János mond: aki nem szereti testvérét vagy önmagát, akit
lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Hányszor haragszunk
másvalakire, vagy saját magunkra. Hányszor bosszankodunk valami miatt, ami nem
úgy történik, ahogy szeretnénk, és meggyőződésünk, hogy az a testvér vagy az a
tulajdonságom, adottságom nem szerethető. De Isten akkor is szereti! A bűn
igazából az, amikor azt hiszem, én jobban tudom Istennél, hogy mi szerethető és
mi nem, és makacsul megmaradok meggyőződésem mellett. Isten arra hív: Szeresd, amit én szeretek! Engem csak akkor
tudsz igazán szeretni, ha megszereted, amit én szeretek!
Feladat a mai napra: Ha valakin, vagy valamin elkezdek bosszankodni,
megpróbálok Isten szemével rátekinteni, és meglátni azt, ami megszerethető
benne.
Visszatekintés a napra: Újra
elolvasom a mai idézetet és feljegyzéseimet. Hogyan tapasztaltam a nap folyamán
Isten szeretetét életem fölött? Mi esett ma nehezemre, mi ellen kezdetem
háborogni? Hogyan szereti Isten azt, amit én nem tudok szeretni? Kérem Istentől
a kegyelmet, hogy meg tudjon győzni engem szeretetével.