XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. március 3., kedd

Nagyböjti hétköznapi lelkigyakorlat: 2. hét, 3. nap



Napi elmélkedéshez:       1Jn 4,7-12.20-21

Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül. Szeretteim, ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást. Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk. Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.
Szt. János evangélista saját szavaival megfogalmazva elénk tárja a fő parancsot, amit Jézus a tanítványaira hagyott: Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. (Jn 15,12-13). Felmerülhet bennünk a gondolat, hogy vajon a szeretetet meg lehet-e parancsolni, vagy nemde inkább belülről kéne, hogy fakadjon? Jézus azért parancsolja meg a szeretetet, mert a lényünkhöz tartozik. Nem tudunk kiteljesedni emberként, ha nem akarunk elsősorban kiteljesedni a szeretetben. Azonban ő is tudja, hogy pont ez talán életünk legnehezebb feladata. János felhívja figyelmünket egy fontos ellentmondásra, ami az életünkben is meghúzódhat: Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. A mai napon elgondolkodhatunk azon, hogyan is állunk a szeretettel. Úgy is kérdezhetnénk: Mi igazából a bűn? Sokszor olyan könnyűnek tűnhet számunkra, hogy szeressük az Istent, amikor minden jól megy, dédelgetve, gondozva, megáldva érezzük magunkat Isten által. A küzdelmesebb pillanatokban már nehezebb. De istenszeretetünknek van egy fokmérője: a testvéri szeretet, sőt önmagunk szeretete is, hiszen Jézus a 2. Parancsban összekapcsolja a kettőt: szeresd felebarátodat, mint önmagadat! (Mt 22,39). Úgy is lehetne megfogalmazni, amit János mond: aki nem szereti testvérét vagy önmagát, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Hányszor haragszunk másvalakire, vagy saját magunkra. Hányszor bosszankodunk valami miatt, ami nem úgy történik, ahogy szeretnénk, és meggyőződésünk, hogy az a testvér vagy az a tulajdonságom, adottságom nem szerethető. De Isten akkor is szereti! A bűn igazából az, amikor azt hiszem, én jobban tudom Istennél, hogy mi szerethető és mi nem, és makacsul megmaradok meggyőződésem mellett. Isten arra hív: Szeresd, amit én szeretek! Engem csak akkor tudsz igazán szeretni, ha megszereted, amit én szeretek!
Feladat a mai napra: Ha valakin, vagy valamin elkezdek bosszankodni, megpróbálok Isten szemével rátekinteni, és meglátni azt, ami megszerethető benne.
Visszatekintés a napra: Újra elolvasom a mai idézetet és feljegyzéseimet. Hogyan tapasztaltam a nap folyamán Isten szeretetét életem fölött? Mi esett ma nehezemre, mi ellen kezdetem háborogni? Hogyan szereti Isten azt, amit én nem tudok szeretni? Kérem Istentől a kegyelmet, hogy meg tudjon győzni engem szeretetével.