3. Hét: Irgalmas és megértő testvérünk,
Jézus forrásából merítve irgalmassá válhatunk
Bevezető:
A húsvét felé vezető úton tovább haladunk. A múlt héten
megtett út, amikor szembenéztünk a bűn valóságával életünkben, világunkban, de
ugyanakkor Jézus Krisztus által nekünk szerzett üdvösség ajándékával, arra is
akart vezetni, hogy a húsvéti vigíliában majd szívből jövő örömmel tudjuk
énekelni az Exultet éneket. És különösképpen az „O, felix culpa”-t, az „Ó
szerencsés vétek”-et, szívből mondjuk, mivel annak mondanivalója saját
tapasztalatunkká vált: „Ó boldog bűnünk”. Miért nevezhetjük boldogoknak a
bűneinket? Mert „ilyen hatalmas és fölséges Megváltót kívánt és érdemelt!” Mert
a bűn okot adott Istennek arra, hogy olyan Megváltót küldjön, aki mindent jóra
fordít, még a bűneinket is. Mert ahol elhatalmasodott a bűn, ott túláradt a
kegyelem. Mi annak a következménye? Örömmel elfogadni az emberi természetünket:
hogy gyöngék vagyunk, hogy hibázunk, hogy bűnös természetünk van. Bár sokszor
inkább ez lenne a kívánságunk, hogy már szeretnénk túl lenni bűneinken, és nem
kellene még egyszer ugyanezt a vétket megbánnunk a szentgyónásban. Mivel nem
vagyunk bűntelenek és magunktól sem garantálhatjuk, hogy újra soha sem fogunk
bűnt elkövetni, igazi alázatra vezet minket. Az igazi alázat nem más, mint
ahogyan Avilai Szent Teréz mondja, a valóságunkban élni. A szentek arra
tanítanak minket életükkel, hogyan lehetünk bűnös természetünkkel is szentek. A
művészet nem abban áll, hogy ne esünk el, hanem hogy és hogyan kelünk fel. „Mert az igaz fölkel, ha hétszer esik is, de
a gonosztevők esése végzetes,” fogalmazza a Példabeszédek könyve (Péld
24,16). A szent az alázatos szívű, aki esésekor engedi, hogy a jó pásztor újra megtalálja,
felemelje, átölelje. Kis Szent Teréz egyik versében írja: „Mint cserépedény,
mely őrzi drága kincsét, Olyan az életem, ha így szeretek, Jézusom, nagy az én
gyöngeségem, Angyalként élni lehetetlen nekem. Ha elbuknék is minden egyes
órán, Odasietsz, és újra felemelsz. Kegyelmed mindig árad énrám: Szeretetből,
szeretetből élek.”
Igen,
Isten kegyelméből élünk. Azért a hétköznapok lelkigyakorlatota harmadik hetén
arra hív Jézus minket, hogy még jobban merítsünk a kegyelem forrásából, és
tanuljunk tőle, mit jelent irgalmasnak lenni (vö. Mt 9,13: „Menjetek és tanuljátok
meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot”). Mert ahol elhatalmasodott
a bűn, nem csak túláradt a kegyelem, hanem ott jelent meg Isten végtelen irgalma
is. Jézusban megmutatkozott Isten jóságos, irgalmas, ember szeretető szíve.
Jézus mindegyik találkozásban felkínálta az Atya irgalmasságát. Jézus maga lett
kiváltképpen a bűnösök számára az irgalmasság forrása. Engedjük meg, hogy ezen
a héten nap mint nap mi is találkozzunk Jézussal, aki irgalmas és
könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban (Zsolt 103,8), és „aki
megértő tud lenni a tudatlanok és a tévelygők iránt, hiszen őrá is gyöngeség
nehezedik” (Zsid 5,2). Adja meg, hogy a vele való találkozás úgy
formálja át szívünket, hogy mi is egyre irgalmasabb és megértőbb testvéreink
lehetünk a körülöttünk élő emberek számára.