XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. március 15., vasárnap

Nagyböjti hétköznapi lelkigyakorlat: 4. hét, 1. nap



Napi elmélkedéshez:       Mt 21,1-11

Amikor Jeruzsálemhez közeledve Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldte két tanítványát, ezzel a megbízatással: „Menjetek a szemközti faluba! Találtok ott egy megkötött szamarat a csikajával. Oldjátok el és vezessétek ide! Ha valaki szólna érte, mondjátok, hogy szüksége van rá Urunknak, akkor rögtön elengedi.” Ez azért történt, hogy beteljesedjék a próféta szava: Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, királyod jön hozzád, szerényen, szamárháton, a teherhordó állat csikaján. A tanítványok elmentek, s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és csikaját, ráterítették ruhájukat, ő pedig felült rá. A nép közül sokan eléje terítették ruhájukat az útra, mások ágakat tördeltek a fákról, és az útra szórták. Az előtte járó s az utána tóduló tömeg így kiáltozott: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” Amikor beért Jeruzsálembe, az egész város izgalomba jött. „Ki ez?” – kérdezgették. „Ez Jézus, a próféta, a galileai Názáretből” – felelte a nép.
A mai napon szemlélhetjük Jézust, amint bevonul Jeruzsálembe, mint egy király. De milyen király ő? Kit látok benne? Próbáljuk elmélkedésünkben kialakítani a színteret, elképzelni a tájat, embereket, hangokat. Helyezkedjünk el e jelenetben. Hol a helyem, ki vagyok? Hogyan látom Jézust? Mit beszélnek róla a körülötte lévő emberek? Milyen gondolatokat, érzéseket vált ki bennem az, ahogy Jézus kéri, hogy hozzanak ide neki egy szamarat, majd ráterítik ruhájukat, felül rá, és bevonul nagy ünnepi dicsőítés közepette Jeruzsálembe. Hol megyek e menetben? Közel vagyok Jézushoz, vagy távolabbról követem? Hogyan érint engem ez a menet? Milyennek látom a várost? Gondolataimat, érzéseimet egy baráti beszélgetésben megoszthatom Jézussal.
Jézus nagyon céltudatos, tudja, mit akar. Tudja, hogy ezzel a jelenettel is ellenszenvet vált ki a főpapokból (lásd: következő verseket 12-17), és hamarosan keresztre fogják őt feszíteni. Miért csinálja ezt? Jézus mondta: A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen (Jn 10,10). Jézus nem olyan király, aki gazdagságra, dicsőségre, hatalomra törekedne, mint más királyok, élősködők. Nem akar beállni a gonosz táborába. Ő tudatosan a szeretet útját válassza, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy meg kell halnia érte. Ma gondolkozzunk el azon, hogy kinek a táborához akarok tartozni? A gonosz táborához, aki hatalmat, dicsőséget, gazdagságot, kényelmes életet ígér, de a kárhozat árán? Vagy Jézus táborába, aki az örök életet ígéri nekünk, de az odaadás, a szenvedés árán? Jézus a döntést rám bízza. Kérjük Istentől a kegyelmet, hogy Jézus mellett tudjunk dönteni.
Feladat a mai napra: Ma tudatosan próbálom megélni Jézushoz való tartozásomat.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este: Visszatekintés a napra: Hogyan életem meg a mai napot? Döntöttem-e, hogy kit akarok követni? Hogyan próbáltam életre váltani ezt a döntést? A nap melyik eseményei kívántak meg tőlem konkrét állásfoglalást? Hogyan éltem meg azt? Hol volt jelen Jézus a napi eseményekben? Kérem a kegyelmet, hogy holnap jobban tudjam őt szeretni és követni. Lezárom imámat egy Miatyánkkal.