XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. április 30., csütörtök

Április 30.



ApCsel 13,13-25               (Ekkor Pál szólásra emelkedett, kezével csendre intett, és beszélni kezdett)
Pál és kísérői tengerre szálltak, és Páfuszból a pamfíliai Pergébe hajóztak. János elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe. Ők Pergén keresztül eljutottak a pizidiai Antióchiába. Itt egy szombaton bementek a zsinagógába és leültek. A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk ezzel a kéréssel: „Testvérek, férfiak! Ha volna néhány buzdító szavatok a néphez, csak beszéljetek!” Ekkor Pál szólásra emelkedett, kezével csendre intett, és beszélni kezdett: „Izraelita férfiak és ti istenfélők, figyeljetek! Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat, és Egyiptom földjén a száműzetés idején nagy néppé tette őket. Aztán hatalmas karjával kivezette őket onnét, és mintegy negyven éven át táplálta őket a pusztában. Hét népet kiirtott Kánaán földjén, és földjüket nekik adta birtokul. Közben körülbelül négyszázötven év telt el. Aztán bírákat adott egészen Sámuel prófétáig. Ekkor királyt kívántak, és az Isten negyven esztendőre Sault adta nekik, Kis fiát, ezt a Benjamin törzséből származó férfiút. Elvetése után Dávidot támasztotta nekik királyul, akiről így nyilatkozott: Rátaláltam Dávidra, Izáj fiára, a szívem szerinti férfira, aki majd teljesíti minden akaratomat. Ígéretéhez híven az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek megváltóul Jézust. Föllépése előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének. Amikor János teljesítette küldetését, kijelentette: Nem az vagyok, akinek véltek, de már a nyomomban van, akinek arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját megoldjam.

Abban a felgyorsult, agyon hajszolt, és meggyötört világban, amiben kénytelenek vagyunk élni, oly sokszor felborul az egyensúly, talán még a valóságérzetünket is elveszítjük, vagy legalábbis időnként az az érzésünk támadhat, hogy egy olyan világba csöppentünk, amit eddig nem érzékeltünk. Oly mértékben alakulnak körülöttünk a dolgok, hogy képtelenek vagyunk érzékszerveinkkel követni azt a sebességet, amivel a világ változik. Jól hasonlítható ez a helyzet, ahhoz a gyermekek által kedvelt játékhoz, ahol kör közepében állónak bekötik a szemét, jól megforgatják és el kell kapnia valakit a tárasai közül. Az első lépések bizonytalanok, botladozók, amíg az egyensúlya helyre nem áll. Hasonló állapotba kerülhetünk mi magunk is, addig, amíg Isten éltető igéje el nem érkezik a szívünkig, át nem hatja az életünket, és le nem csillapítja a háborgó szívünket. Hasonlóképpen lehetett a mai olvasmányban is, mindaddig, amíg Pál apostol ki nem állt, kezével csendet nem intett, és elkezdett beszélni. Pál apostol az antióchiaik önazonosságát, keresztény identitásukat segített megtalálni, felfedezni. Ahogy ott, annak a közösségnek segítségére volt az írás, úgy lehet ma is segítségünkre az ige, abban, hogy ráébredjünk napról-napra Istenünk nagyságára, és arra, hogy minden pillanatban jelen van az életünkben, hogy milyen gondos atyaként tervezi, formálja éltünk körülményeit. Ha, tudunk naponta megállni, és időt szánni arra, hogy visszatekintsünk a napunk, hetünk egyes szakaszaira, akkor mi is felfedezhetjük életünk alakulásában Isten végtelenül gondoskodó szeretetét, ahogy gondoskodott népéről a pusztai vándorlásban, úgy gondoskodik rólunk is, soha nem feledkezik meg az övéiről.
Feladat a mai napra: A nap végén, vagy ha lehetőségem van rá, nap közben is álljak meg, tekintsek vissza a napomra. Hol és miben látom meg Isten végtelen szeretettel gondoskodó jelenlétét?

2015. április 29., szerda

Április 29.



ApCsel 12,24 - 13,5a       (Egy nap, amikor az istentiszteletet tartották és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szentlélek...)
Az Isten, szava egyre szélesebb körben terjedt. Barnabás és Saul feladatukat elvégezve visszatértek Jeruzsálemből. Jánost, vagy másik nevén Márkot, is magukkal vitték. Az antióchiai egyházban volt több próféta és tanító, mint Barnabás, a Nigernek is nevezett Simon, a cirenei Luciusz, Heródes tejtestvére, Manaén és Saul. Egy nap, amikor az istentiszteletet tartották és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szentlélek: „Rendeljétek nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyet szántam nekik!” Erre böjtöt tartottak, majd rájuk tették kezüket, és útnak bocsátották őket. A Szentlélektől küldetve Szeleukiába mentek, onnét Ciprusba hajóztak. Szalamiszba érve a zsidók zsinagógáiban hirdették az Isten szavát.

A fogyasztói társadalomban a böjt, és a lemondás szinte élet-idegennek tűnik, mert teljesen ellentétes mindazzal, amit felénk sugároznak a reklámokban. Mindenütt arra sarkallnak minket, hogy vegyünk, fogyasszunk, még akkor is, ha már a fülünkön jön ki a sok fogyasztás, vásárlás. A lelki élet egyik hathatós, ám sajnos elfeledett eszköze a böjt. Loyolai Szent Ignác egyszer azt mondta, „Kevesen tudják elképzelni, hogy Isten mit hozhatna ki az életükből, ha teljesen átadnák magukat.” Így van ez a böjttel is, kevesen tudják elképzelni, hogy milyen hathatós eszköz lenne a kezükben, ha mernének böjtölni és imádkozni, lemondani dolgokról, amik fontosak, vagy legalábbis annak tűnnek. Mennyi olyan terület van csak a saját életünkben, ahova a böjtöléssel és imádsággal változást, megoldást tudnánk hozni. Miközben nagy hittel és elszántsággal imádkozunk, és kérjük Istent, hogy segítsen adott élethelyzetekben, körülményekben, problémákban, mi magunk pl. nagyobb horderejű, fontosságú dolgokban nem teszünk meg mindent, amit megtehetnénk. Egyszer egy gyermeki lélek úgy fogalmazta meg a nagyböjti lemondását, „ha a szívemben megszületik a vágy, hogy elcsábuljak, akkor csak kacsintok egyet, és azt mondom, hogy Uram, ezt most (pl. hús, édesség, étel esetén) neked teszem félre.” A bibliában több helyen is olvashatunk a böjtről, mint eszközről. Nézzünk körül az életünkben, környezetünkben, és gondoljuk végig, hogy a magunk részéről mennyi mindenben próbálhatnánk meg segíteni, ha egy kicsit félretennénk a kényelmünket, és megpróbálnánk lemondani, böjtöt tartani. Ez nem kötelező elvárás, egy lehetőség részedről, egy eszköz a kezedben. Tudjunk róla, hogy ezzel is élhetünk, érezzük át, hogy Isten milyen eszközt ad a kezünkbe, pusztán szeretetből.
Feladat a mai napra: A mai nap böjtöt tartok, és lemondok valamiről, ami természetesen nem akadályoz a munkám, feladataim, kötelezettségeim elvégzésében.

2015. április 28., kedd

Április 28.



ApCsel 11,19-26            (Derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel)
Akik az István miatt kitört üldözés elől szétszéledtek, eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, az evangéliumot azonban csak a zsidóknak hirdették. De akadt köztük ciprusi és kirenei férfi is, s ezek Antióchiába eljutva a görögökkel is szóba álltak: hirdették nekik az Úr Jézust. Velük volt az Úr segítsége: sokan hívők lettek, és megtértek az Úrhoz. Ennek a híre a jeruzsálemi egyházba is eljutott, ezért elküldték Barnabást Antióchiába. Amikor megérkezett és látta az Isten kegyelmét, boldog volt és mindenkit buzdított, hogy ragaszkodjék az Úrhoz szíve mélyéből. Mert derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagyon sokan az Úrhoz tértek. Barnabás ezért elment Tarzuszba, hogy fölkeresse Sault. Amikor rátalált, magával vitte Antióchiába. Egy egész évig ott maradtak az egyházban, és rengeteg embert tanítottak. Először Antióchiában nevezték el a tanítványokat
keresztényeknek.

Mindig csodálatra méltó, ha egy-egy szent életére, szolgálataira tekintünk, függetlenül attól, hogy kortársunkról, napjaink szentjeiről, szent életű embereiről vagy akár több száz évvel ezelőtt élt, tevékenykedő keresztényről van szó. Talán a legkönnyebb felidéznünk kortársainkat, napjaink hitvallóit. Nem kell sokat keresgélni, hogy felsorakoztassunk néhány nagy alakot; pl. II. János Pál, Teréz anya, Roger testvér, Salkaházi Sára, Batthyány - Stratmann László, akiknek az életét ismerjük, némelyikükkel talán még találkozhattunk is. Kivétel nélkül egyszerű és tiszta lelkű emberek, akik szerényen és csendben élték a kereszténységüket, azt, amire teremtőjüktől hivatást kaptak. Nem vonultak az utcára transzparensekkel, nem hívták fel semmi látványossággal magukra a népek figyelmét, és mégis vonzották az emberek tekinteteit, lebilincselőek voltak. A szív és a lélek egyszerűségében éltek, és szolgáltak, ebben az egyszerűségben, amelyben a végletekig elkötelezettek voltak, találták meg a békéjüket, és azt a boldogságot, amelyet az egész világ keres és kutat eszeveszetten, csak sajnos rossz helyen. Ők azok, akik legjobban hasonlítanak azokra akiket Antióchiában elsőként keresztényeknek neveztek. Ez a mi utunk és hivatásunk, hogy hozzájuk hasonlóan az egyszerű és tiszta életben megleljük a hivatásunkat, felfedezzük azt a különleges feladatot, amelyet Isten csak és kizárólag nekünk álmodott meg. Merjünk bátrak és nagylelkűek lenni, legyenek számunkra példák az előttünk járók. Legyen számunkra példa Barnabás is, aki szíve mélyéből ragaszkodott az Úrhoz, aki derék ember volt, telve lélekkel.
Feladat a mai napra: Ma, azokra a szentekre tekintek, akiknek az életük, szolgálatuk közel állnak hozzám, és erőt merítek az életükből. Megvalósítok valamit abból, ami az Ő szolgálatukból megérinti a szívem.

2015. április 27., hétfő

Április 27.



ApCsel 11,1-18                 (A Lélek felszólított, hogy menjek el velük)
Az apostolok és a júdeai testvérek megtudták, hogy a pogányok is elfogadták az Isten szavát. Amikor Péter visszatért Jeruzsálembe, a zsidók közül némelyek szemrehányást tettek neki:  „Körülmetéletlen emberek házában jártál, és ettél velük.” Péter hozzáfogott, és sorjában elbeszélte nekik a történteket: „Joppe városában voltam és imádkoztam, közben látomásom volt. Valami lepedőféle ereszkedett le egészen elém az égből, a négy csücskénél fogva. Amikor jól szemügyre vettem, szárazföldi négylábúakat, vadakat, csúszómászókat és égi madarakat láttam benne. És hangot is hallottam. Így szólított meg: Nos, Péter, öld meg és edd meg! Én szabadkoztam: Szó sem lehet róla, Uram, hisz nekem soha semmi közönséges és tisztátalan nem volt még a számban. Másodszor is megszólított az égi hang: Amit az Isten tisztává tett, azt te ne tartsd közönségesnek. Ez háromszor megismétlődött, aztán az egész fölemelkedett újra az égbe. Ebben a pillanatban három ember ért a házhoz, ahol laktam. Cezáreából küldték őket hozzám. A Lélek felszólított, hogy habozás nélkül menjek el velük. Velem tartott ez a hat testvér is, és az illető férfi házába értünk. Elmondta, hogy angyal jelent meg házában és felszólította: Küldj Joppéba, hívasd el Simont, más néven Pétert! Ő majd elmondja, ami neked és egész házad népének üdvösséget szerez. Alighogy beszélni kezdtem, leszállt rájuk a Szentlélek, éppen úgy, ahogy miránk a kezdet kezdetén. Eszembe jutottak az Úr szavai, amikor mondta: János csak vízzel keresztelt, de ti a Szentlélekben fogtok megkeresztelkedni. Ha tehát az Isten ugyanazt az ajándékot adta nekik is, mint nekünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban, ki vagyok én, hogy akadályt gördítsek az Isten útjába?” Miután ezeket hallották, elhallgattak, és dicsőítették az Isten: „Így hát a pogányoknak is megadta az Isten az életre vezető bűnbánatot.”

Ezen a héten az olvasmányokban többször is olvashatunk a Szentlélek kiáradásáról, működéséről. A Szentlélek az, aki vezet minket, Ő van a segítségünkre, bátorít, vígasztal minket. Az egyházi esztendőben még bőven a húsvéti időben vagyunk, még nincs messze a nagyböjt, ahol a bűnbánati időben elvégeztük a gyónást, éltünk a kiengesztelődés szentségével. A Mennyei Atya nem csak a pogányoknak, hanem mindenkinek megadta az éltre vezető bűnbánatot. Fontos, hogy hogyan élünk ezzel a lehetőséggel. Letudjuk a kötelező rendelkezéseket, és csak akkor térünk vissza a gyóntatószék félhomályába, ha már nagyon muszáj, vagy életünk megújító forrásának tekintjük a lelki atyánkkal való találkozást? Egyszer valaki, aki már hosszú ideje nem élt a kiengesztelődés szentségével, azt mondta, hogy amikor a gyóntató szoba előtt vezettet el az útja, úgy érezte, hogy most csak neki van kinyitva az ajtó, Őt várja az Úr. Milyen csodálatos az, amikor valaki ráeszmél Isten szeretetére és végtelen türelmére. Minden kereszténynek hivatása van arra, hogy segítse, tanítsa, - de nem oktassa! – testvéreit. Minden közösségben vannak olyanok, akik különböző okok miatt, életállapotuk miatt távol maradnak a szentségektől. Legyenek Ők most a mi szívügyeink, ne kirekesztően tekintsünk rájuk, vegyük körül őket szeretettel, elfogadással. Érezzék meg, hogy helyük van a közösségben, otthon vannak, testvérek között vannak, az ítéletet pedig hagyjuk meg Istennek. Legyünk irgalmasak, hogy egykor, nekünk is irgalmazzanak.
Feladat a mai napra: Imádkozom a Szentlélek vezetéséért, és azokért, akik nem tudnak élni a bűnbánat szentségével, kérem az Ő megtérésüket.

2015. április 26., vasárnap

Április 26.



ApCsel 4,8-12; 1Jn 3,1-2; Jn 10,11-18
Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, amikor látja, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat és elfut - a farkas pedig elragadja és szétszéleszti azokat -, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor: ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem, amint engem ismer az Atya, és én is ismerem az Atyát; és én életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Azokat is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy akol lesz, és egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy ismét visszavegyem azt. Senki sem veszi el tőlem: én adom oda magamtól. Hatalmam van odaadni, és hatalmam van újra visszavenni. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.

Hányszor és hányféleképpen hallottuk már ezt a szentírási részt a jó pásztorról, és hányszor és hányféleképpen érintette meg Isten ezen az igén keresztül a szívünket? Számtalan élethelyzetben találkozhattunk ezzel a bibliai történettel, talán megszámlálhatatlan módon ábrázolták már ezt a szép képet a különböző művészetekben. De, a lényeg, a legfontosabb az én életem szempontjából, nem más, mint, hogy én hogyan tudom elfogadni és megköszönni azt, hogy az én pásztorom utánam ered, amikor elkóborolok. Fontos kérdés az életem szempontjából, hogy erre a történetre, mint irodalmi műre tekintve, beismerően bólogatok, hogy valóban, mennyire igaz szép ez a történet, vagy Isten előtt leborulva, szívemben végtelen hálával köszönöm meg a JÓ PÁSZTOR figyelmét, gondoskodó szeretetét, önfeláldozását, és azt, hogy bármerre kalandozok el, Ő türelmesen a nyomomba ered, megkeres, és visszavezet a helyes útra? Gondoljuk végig életünk görbe útjait, amikor elhagytuk a nyájat, talán azzal a szent meggyőződéssel a szívünkben, hogy nekem a döntésem szerint lesz a legjobb, pont erre van szükségem. Mennyi keserűség, szomorúság, magány, talán kirekesztettség volt az ára a rossz és büszke döntésünknek. Mekkora boldogság az a pillanat, amikor felismerjük, és megérezzünk, hogy a Jó Pásztor mindenen keresztül utánunk ment, szelíden megszólított, kézen fogott és haza vezetett minket. „Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor.”(Jn 10,16). Talán, sokszor azt gondoljuk, hogy képesek vagyunk minden vezetés nélkül a saját utunkon előre haladni, nem lehet olyan helyzet az életünkben, amit mi magunk segítség nélkül meg ne oldanánk. Amikor egy ilyen gondolat megszületik a szívünk mélyén, már akkor, abban a pillanatban el is kóboroltunk. Ma, nagyon sok keresztény talán büszkeségből, talán félelemből nem igényli a vezetést, az idegenvezetést a lelki élet útvesztőiben. Gondoljunk bele, hogy mennyire nagy veszélynek van az kitéve, aki mondjuk kísérő és helyismeret nélkül nekivág a dzsungelnek, gondol egy merészet, és irány a kaland, a veszély. Aki így akar neki indulni egy útnak, az biztos, hogy ott halálra van ítélve. Így vagyunk ezzel az életben is, sokszor jön a kísértés, elkap minket a hév, hirtelen nagy bátorságunk és erőnk lesz,- legalábbis úgy érezzük- és szépen lassan, de biztosan rohanunk a vesztünkbe. Rohannánk, ha nem jönne utánunk a mi jó pásztorunk, és nem ragadná meg a grabancunk, és vezetne vissza a közösséghez, ami a biztonságos otthonunk, lelki gyarapodásunk áldott színtere. Legyen mindig a szívünkben az, hogy a mi jó pásztorunk addig elment, hogy az életét adta értünk, hogy a mi hűtlenségeikben, kóborlásainkban ne mi magunk kelljen áldozattá válnunk. Hanem életünk legyen, örök életünk és boldogságunk.
Feladat a hétre: Ha, még nincs lelkivezetőm, ezen a héten felkeresek egy lelkiatyát, lelkivezetőt, aki kíséri, segíti a lelki életem. Figyelek minden utamra, és próbálom észrevenni, ha letérek a keskeny útról.