XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. április 30., csütörtök

Április 30.



ApCsel 13,13-25               (Ekkor Pál szólásra emelkedett, kezével csendre intett, és beszélni kezdett)
Pál és kísérői tengerre szálltak, és Páfuszból a pamfíliai Pergébe hajóztak. János elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe. Ők Pergén keresztül eljutottak a pizidiai Antióchiába. Itt egy szombaton bementek a zsinagógába és leültek. A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk ezzel a kéréssel: „Testvérek, férfiak! Ha volna néhány buzdító szavatok a néphez, csak beszéljetek!” Ekkor Pál szólásra emelkedett, kezével csendre intett, és beszélni kezdett: „Izraelita férfiak és ti istenfélők, figyeljetek! Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat, és Egyiptom földjén a száműzetés idején nagy néppé tette őket. Aztán hatalmas karjával kivezette őket onnét, és mintegy negyven éven át táplálta őket a pusztában. Hét népet kiirtott Kánaán földjén, és földjüket nekik adta birtokul. Közben körülbelül négyszázötven év telt el. Aztán bírákat adott egészen Sámuel prófétáig. Ekkor királyt kívántak, és az Isten negyven esztendőre Sault adta nekik, Kis fiát, ezt a Benjamin törzséből származó férfiút. Elvetése után Dávidot támasztotta nekik királyul, akiről így nyilatkozott: Rátaláltam Dávidra, Izáj fiára, a szívem szerinti férfira, aki majd teljesíti minden akaratomat. Ígéretéhez híven az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek megváltóul Jézust. Föllépése előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének. Amikor János teljesítette küldetését, kijelentette: Nem az vagyok, akinek véltek, de már a nyomomban van, akinek arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját megoldjam.

Abban a felgyorsult, agyon hajszolt, és meggyötört világban, amiben kénytelenek vagyunk élni, oly sokszor felborul az egyensúly, talán még a valóságérzetünket is elveszítjük, vagy legalábbis időnként az az érzésünk támadhat, hogy egy olyan világba csöppentünk, amit eddig nem érzékeltünk. Oly mértékben alakulnak körülöttünk a dolgok, hogy képtelenek vagyunk érzékszerveinkkel követni azt a sebességet, amivel a világ változik. Jól hasonlítható ez a helyzet, ahhoz a gyermekek által kedvelt játékhoz, ahol kör közepében állónak bekötik a szemét, jól megforgatják és el kell kapnia valakit a tárasai közül. Az első lépések bizonytalanok, botladozók, amíg az egyensúlya helyre nem áll. Hasonló állapotba kerülhetünk mi magunk is, addig, amíg Isten éltető igéje el nem érkezik a szívünkig, át nem hatja az életünket, és le nem csillapítja a háborgó szívünket. Hasonlóképpen lehetett a mai olvasmányban is, mindaddig, amíg Pál apostol ki nem állt, kezével csendet nem intett, és elkezdett beszélni. Pál apostol az antióchiaik önazonosságát, keresztény identitásukat segített megtalálni, felfedezni. Ahogy ott, annak a közösségnek segítségére volt az írás, úgy lehet ma is segítségünkre az ige, abban, hogy ráébredjünk napról-napra Istenünk nagyságára, és arra, hogy minden pillanatban jelen van az életünkben, hogy milyen gondos atyaként tervezi, formálja éltünk körülményeit. Ha, tudunk naponta megállni, és időt szánni arra, hogy visszatekintsünk a napunk, hetünk egyes szakaszaira, akkor mi is felfedezhetjük életünk alakulásában Isten végtelenül gondoskodó szeretetét, ahogy gondoskodott népéről a pusztai vándorlásban, úgy gondoskodik rólunk is, soha nem feledkezik meg az övéiről.
Feladat a mai napra: A nap végén, vagy ha lehetőségem van rá, nap közben is álljak meg, tekintsek vissza a napomra. Hol és miben látom meg Isten végtelen szeretettel gondoskodó jelenlétét?