XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. július 31., péntek

Július 31.



Jn 12,49-50                       (engedelmesség)
Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött, az Atya hagyta meg, mit mondjak és mit hirdessek. S tudom, hogy parancsa örök élet. Így amit hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta.”

Ezen a héten láthatjuk, hogy a szentháromságos élet lényegében szeretet, és minden egyes pont, legyen az egység, a kommunikáció, az engedelmesség és majd holnap az odaadás is, ugyanannak a szeretetnek más-más arca, kifejezője. Az első, aki engedelmes maga az Isten, a Mennyei Atya. Hiszen azt keresi, ami a másiknak javára válik. Megteszi, amit kérünk tőle, amennyiben az a javunkra válik. Jézusban pedig láthatjuk az Atya engedelmes fiát. Pál mondja: Jézus megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek (Fil 2,8-9). A zsidó levélben pedig olvashatjuk, hogy földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált. Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki (Zsid 5,7-9). Jézusnak, annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből kellett engedelmességet tanulnia. Mit jelent ez? Jézus mindig engedelmes volt az Atyának. Szent Pál azt mondja: Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez (Fil 2,6-7). Jézus mondhatta volna azt is, hogy a kényelmesebb utat válassza, mert neki Isten Fia lévén nem kellene mindezt végigcsinálnia. De az engedelmességnek ill. a meghallgatásnak fontos aspektusa a másik üdvössége. Jézusnak nem kellett magának üdvösséget szereznie, de az volt a küldetése, hogy nekünk szerezze meg. Ezért nem mentette fel őt az Atya a szenvedéstől. Milyen komoly nehézséget jelent számunkra az engedelmesség! Pedig pont az engedelmesség mutatja ki leginkább, hogy mennyire igaz a másik iránti szeretetem. Nemcsak a gyermek tartozik engedelmességgel a szülő iránt, hanem a szülő a gyermeke iránt is, ill. a házastársak és a testvérek egymás iránt is. Ha nem teszem meg azt, amit a másik kér tőlem, akkor elszomorítom őt. Ha egy gyermek sosem kapja meg, amit kér, megnyomorítom őt. Az engedelmességhez tartozik, hogy a másik javát keresem. Sokszor pont ott kezd problematikussá válni a dolog, ha az a benyomásom, hogy a másik nem az én javamat akarja, hanem csak sajátját. Jelen van bennünk az önzés: vajon hajlandó vagyok-e egy kis szenvedést magamra vállalni a másikért, megalázni önmagamat, visszaszorítani saját érdekeimet? Társadalmunk sokszor inkább a könyökölésre ösztönöz minket, hogy a saját érdekeinkért küzdjünk meg. De üdvösségünk szorosan összefügg az engedelmességgel. Tudunk-e Istennek engedelmeskedni? Felismerjük-e Istent, aki felém lép a családtagjaimban? Kinek a javát szolgálom? Általam szeretve érzik magukat a többiek?
Feladat a mai napra: Ma engedelmességre törekszem.