Jn 12,49-50 (engedelmesség)
Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött, az
Atya hagyta meg, mit mondjak és mit hirdessek. S tudom, hogy parancsa örök
élet. Így amit hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta.”
Ezen a héten láthatjuk, hogy a szentháromságos élet lényegében
szeretet, és minden egyes pont, legyen az egység, a kommunikáció, az
engedelmesség és majd holnap az odaadás is, ugyanannak a szeretetnek más-más
arca, kifejezője. Az első, aki engedelmes maga az Isten, a Mennyei Atya. Hiszen
azt keresi, ami a másiknak javára válik. Megteszi, amit kérünk tőle, amennyiben
az a javunkra válik. Jézusban pedig láthatjuk az Atya engedelmes fiát. Pál
mondja: Jézus megalázta magát és
engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten
felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek (Fil 2,8-9). A zsidó
levélben pedig olvashatjuk, hogy földi
életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, s könyörgött ahhoz, aki
meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált. Annak
ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult. Műve
befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki (Zsid 5,7-9).
Jézusnak, annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből kellett
engedelmességet tanulnia. Mit jelent ez? Jézus mindig engedelmes volt az
Atyának. Szent Pál azt mondja: Ő Isten formájában volt, és az Istennel való
egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia
kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az
emberekhez (Fil 2,6-7). Jézus mondhatta volna azt is, hogy a kényelmesebb utat
válassza, mert neki Isten Fia lévén nem kellene mindezt végigcsinálnia. De az
engedelmességnek ill. a meghallgatásnak fontos aspektusa a másik üdvössége.
Jézusnak nem kellett magának üdvösséget szereznie, de az volt a küldetése, hogy
nekünk szerezze meg. Ezért nem mentette fel őt az Atya a szenvedéstől. Milyen
komoly nehézséget jelent számunkra az engedelmesség! Pedig pont az
engedelmesség mutatja ki leginkább, hogy mennyire igaz a másik iránti
szeretetem. Nemcsak a gyermek tartozik engedelmességgel a szülő iránt, hanem a
szülő a gyermeke iránt is, ill. a házastársak és a testvérek egymás iránt is.
Ha nem teszem meg azt, amit a másik kér tőlem, akkor elszomorítom őt. Ha egy
gyermek sosem kapja meg, amit kér, megnyomorítom őt. Az engedelmességhez tartozik,
hogy a másik javát keresem. Sokszor pont ott kezd problematikussá válni a
dolog, ha az a benyomásom, hogy a másik nem az én javamat akarja, hanem csak
sajátját. Jelen van bennünk az önzés: vajon hajlandó vagyok-e egy kis
szenvedést magamra vállalni a másikért, megalázni önmagamat, visszaszorítani
saját érdekeimet? Társadalmunk sokszor inkább a könyökölésre ösztönöz minket,
hogy a saját érdekeinkért küzdjünk meg. De üdvösségünk szorosan összefügg az
engedelmességgel. Tudunk-e Istennek engedelmeskedni? Felismerjük-e Istent, aki
felém lép a családtagjaimban? Kinek a javát szolgálom? Általam szeretve érzik
magukat a többiek?
Feladat a mai napra: Ma
engedelmességre törekszem.