XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. augusztus 31., hétfő

Augusztus 31.



Ef 4,26-27.29-5,2             (bocsássatok meg egymásnak)
Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött. Ne adjatok teret a sátánnak. Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljék hallgatóitoknak. Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként az Istennek.

Tudjuk, hogy a békés, szeretetteljes együttlét akár a szerelmes házaspár között, akár a családokban nem egy állandósult állapot, és a családon belüli kapcsolatok sem mindig harmonikusak. Az egymás közötti pozitív, szerető, megértő kapcsolat nem jön létre automatikusan, magától, hanem feladatot, kihívást jelent, dolgozni kell érte. Kísértéseknek vagyunk kitéve. A házaspári kapcsolat pl. az állandó féltékenykedésnek, a langyosságnak, a megszokásnak; a testvérek közötti kapcsolatok pedig az irigységnek, a vetélkedésnek és még sok másnak vannak kitéve. A mai szentírási szakaszban jó útmutatást találunk arra, hogy mire kell figyelnünk és mit kell tennünk ahhoz, hogy a családban jók legyenek a kapcsolataink. „Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek”. Nem arról van szó, hogy ne tapasztalnánk magunkban negatív érzéseket, egyéb kísértéseket, ezekről nem tehetünk. A mi feladatunk itt az, hogy ne engedjük, hogy eluralkodjanak rajtunk és miattuk vétkezzünk. Mivel azonban nem tudjunk kizárni, hogy mégis hibázunk, egymás előtt elbukunk, a megbocsátás gyakorlása nélkülözhetetlen a családok számára. Szintén a fenti idézetben találjuk meg a felsorolást arra vonatkozóan, hogyan is kell egymással bánnunk: legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” Ha cselekedeteink nem a kölcsönös szeretetnek feleltek meg, meg kell bocsátanunk egymásnak. És ennek a megbocsátásnak maga Krisztus a példája és a forrása.
Feladat a mai napra: Figyelek a belső érzéseimre. Ha valaki ellen egy negatív, rossz indulatom támad, arra törekszem hogy imádságban Jézus megtisztítsa érzéseimet.

2015. augusztus 30., vasárnap

Augusztus 30.



MTörv 4,1-2. 6-8; Jak 1,17-18.21b-22. 27; Mk 7,1-8.14-15.21-23
Ekkor köréje gyülekeztek a farizeusok, és néhány írástudó, aki Jeruzsálemből jött. Ezek azt látva, hogy tanítványai közül egyesek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, morgolódtak. Mert a farizeusok és általában a zsidók, hacsak kezüket gyakran nem mossák, nem esznek, követve a régiek hagyományait. Ha a piacról jönnek, nem esznek, amíg meg nem fürdenek; és sok egyéb dolog van, amit hagyományaik szerint meg kell tartaniuk: a poharak és korsók, a rézedények és ágyak mosását. Megkérdezték tehát őt a farizeusok és írástudók: „Miért nem élnek tanítványaid a régiek hagyománya szerint, miért esznek kenyeret közönséges kézzel?” Ő ezt felelte nekik: „Helyesen jövendölt rólatok Izajás, képmutatók, amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek, ha emberi tudományt és parancsokat tanítanak”. Mert Isten parancsát elhagyva az emberek hagyományait tartjátok, a korsók és poharak mosását, és sok egyéb ezekhez hasonló dolgot cselekedtek.” Ezután ismét magához hívta a tömeget, és azt mondta nekik: „Hallgassatok rám mindnyájan és értsétek meg: Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiság, gonoszság és csalárdság, kicsapongások, irigység, káromkodás, kevélység és esztelenség. Mindez a rossz belülről származik, és beszennyezi az embert.”

Amikor valaki az utcáról vagy piacról jön, nemde számunkra is egyértelmű, hogy először kezet kell mosnia, mielőtt asztalhoz ül? Tudván, hogy mennyi bacit/vírust fogdosunk össze akárcsak egy bevásárlókosárral vagy villamoson a fogódzóval, már a betegségek elkerülése végett is szükségesnek tartjuk a kézmosást. Érthető számunkra a farizeusok felháborodása. Jézus azonban a mai evangéliumban egy fontos dologra akarja felhívni hallgatóságának figyelmét. És mint ahogy a prófétáknál sokszor megfigyelhető, gondoljunk akár csak Jeremiás vagy Ezekiel prófétára, szimbolikus cselekményekkel akarják felhívni az emberek figyelmét Isten tanítására. Így értelmezhetjük a tanítványok viselkedését is, akik (tudatosan) nem mostak kezet mielőtt asztalhoz ültek volna. Jézus valami nagyon fontos dologra akarta felhívni a figyelmüket. A zsidóknak rengeteg törvényük volt, amivel szabályozták a mindennapi élet minden egyes apró mozzanatát. Sokszor a külsőségeknél ragadtak le és szem előtt veszítették a törvények mélyebb értelmét. Így történt ez a tisztátalansággal is. Azt gondolták ugyanis, hogy csak az szennyezheti be az embert, ami külsőleg rá tapad. A tisztátalanság kizárta a zsidót a közösségből mindaddig, amíg újra tiszta nem lett ill. tisztává nem nyilvánították. Ennek elkerülésére óvva igyekezték betartani a tisztálkodási törvényeket, hiszen a közösségből való kizárás egyenlő a kitaszítottsággal, megvetettséggel, és nehéz volt újra visszakerülni a közösségbe. (Gondoljunk csak a leprásokra.) De Isten nem az ember külsejét nézi, hanem a szívét. Vajon mennyire hasonlít Teremtőjére? Vagyis mi az, ami beszennyezi képét? Ezért Jézus ismét magához szólította a népet, és így szólt: ,,Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.” Gyönyörű üzenet rejlik e tanítás mögött: hogy Isten képmására vagyunk teremtve. Igazi szépségünk az, ha Teremtőnkre hasonlítunk. És ezt nem kell nagyon keresnünk, hiszen már ott van bennünk. Csak arra kell törekednünk, hogy ne szennyezzük be képét fölösleges bűnökkel, önzéssel, rossz magatartással. Jézus arra vágyik, hogy felcsillanni lássa a Mennyei Atya arcát minden egyes ember életében.
Feladat a mai napra: Átgondolom, hogy mennyire hasonlíthatok az Istenre, ill. Jézus felsorolásából mennyi mindent találok magamban? Átgondolom és komoly lépéseket tűzök ki magamnak, hogy lépésről lépésre megtisztítsam lelkemet, hogy Isten újra gyönyörködhessen bennem.

2015. augusztus 29., szombat

Augusztus 29.



Mt 13,44-46                       (A mennyek országa hasonlít a szántóföldben elrejtett kincshez)
„A mennyek országa hasonlít a szántóföldben elrejtett kincshez. Amikor egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet. A mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz is, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette.

A mennyek országáról szóló példabeszédek egyik legszebbje a szántóföldben elrejtett kincsről és a kereskedőről szól. Amikor egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet. Mindig érdekes volt számomra, hogy miért nem veszi ki a kincset a szántóföldből, és miért nem viszi haza? Miért ad el mindent, amije csak van, hogy megvegye a szántóföldet? Ha az aranyfonalunkat itt is alkalmazzuk, akkor rádöbbenünk ennek sokkal mélyebb mondanivalójára: a kincs maga Jézus. A szántóföld pedig az élet, az istengyermeki, Istennek szentelt élet. Az az ember, aki a szántóföldben megtalálja az elrejtett kincset megérti, hogy az elrejtett kincs és a szántóföld egy egységet alkot: tehát Jézust akarja és az életet, amelyben ő jelen van. Ezért rejtette el újra a kincset, adott el mindent örömében, amije csak volt, hogy megvegye a szántóföldet. Ez az ember döntött: Krisztusé akarok lenni, Krisztusnak és Krisztussal akarok élni. Olyan életet akarok folytatni, ahol ő bennem jelen van. Hasonló mégis ezzel ellenkező a kereskedőről szóló példabeszéd, aki igazgyöngyöt keresett. Itt nagyon érdekes, hogy a mennyek országa a kereskedőhöz hasonlít, tehát Jézus a kereskedőhöz hasonlít, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette. Jézus életében látjuk ennek a dinamizmusát, amint ő tanítványokat, követőket keresett magának, igaz embereket, akikkel meg tudja osztani kincsét (a mennyei Atya közösségét), akik képesek vele élni. Nem a „legjobbakat” keresik ki, hanem megelégszik azzal, hogy egy nagyon értékeset talált, és az elég volt neki arra, hogy fogja magát, eladja  mindenét, amije csak volt és megvegye azt. Jézusról tudjuk, hogy amikor emberré lett, kiüresítette önmagát (Fil 2,7), és a kereszten odaadta az életét értünk, az övéiért, hogy megváltsa, kiváltsa őket. A legdrágább árat fizette értünk, mindegyikünkért, mert nagyon értékesek vagyunk számára; és mert azt akarja, hogy miénk legyen a mennyek országa. Tehát a mennyek országára jellemző mindkét irányból történő keresés, az ember részéről és az Isten részéről, és akkor válik teljessé, amikor egymásra találnak. Isten mellettünk döntött, és ezt a keresztségben kifejezésre jutatta nekünk: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” (Lk 3,22). Találjuk mi is meg Istent az életünkben, döntsünk mellette, és legyen számunkra olyan értékes a jelenléte, hogy mindent odaadunk érte, csak hogy megszerezzük őt és megszerezzük ill. elsajátítsuk azt az életmódot, amiben ő jelen van. Akkor ki fog teljesedni bennünk az a boldogság, amit Jézus ígért nekünk. „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,3)
Feladat a mai napra: Ma a családunkban időt akarunk szánni a közös hálaadásra, hogy Jézuséi lehetünk. Elbeszélgethetünk az elmélkedésről és együtt imádkozhatunk a 16 Zsoltár szavaival: Uram, örökrészem és kelyhem, te tartod kezedben sorsomat. Mérőláncom kedves földre esett, s kedvem telik örökségemben.

2015. augusztus 28., péntek

Augusztus 28.



Lk 18,15-17                       (Ilyeneké az Isten országa...)
Gyerekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét. Amikor a tanítványok észrevették, elutasították őket. Jézus azonban odahívta őket. „Hagyjátok - mondta -, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, hogy aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda.”
Jézus minden szituációt felhasznál arra, hogy tanítson minket. Kik juthatnak be az Isten országába? Jézus a gyerekekre utalva mondja: ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, hogy aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda. Mit jelent az Isten országát úgy fogadni mint egy gyermek? Isten országa nem valami, hanem valaki, maga Jézus személye, aki eljön hozzánk, az ajtónkon kopog és lakást akar bennünk venni. A barátunk akar lenni, még közelebb akar állni hozzánk, mint a legkedvesebb családtagunk. A gyermek nyitottsággal és bizalommal van a szülei iránt. Bennük biztonságot talál, és teljesen megbízik bennük, mert tudja, hogy jót akarnak neki. Elfogadja az utasításokat, szíven teszi meg, amit mondanak neki, mert szereti őket. Jézus erre a lelkületre utal. Úgy fogadni Isten országát, mint egy gyermek, annyit tesz, mint teljes bizalommal lenni Jézus iránt, hallgatni rá, és tanítása szerint élni, mert tudjuk, hogy jót akar nekünk. Korunkban nagyon elterjedt a bizalmatlanság. Sokszor már az iskolásoktól lehet hallani, hogy azt mondják, a tanár „szivatja” őket, azaz, nehéz feladatokat ad, örülne annak, hogy a diákoknak sokat dolgozniuk, küzdeniük kell. Hányszor van nekünk is az a benyomásunk kollégáinkról, családtagjainkról, szüleinkről, hogy csak „szivatnak” minket? Ebben kifejeződik egy mély bizalmatlanság, és annak a feltételezése, hogy a másik végeredményben a káromat akarja, rosszat akar nekem. Nem nyílunk meg egymás előtt, nem osszuk meg gondolatainkat, nehogy ellenünk felhasználják. (Ez még a kommunizmusnak a hagyatéka, ami még mindig nagyon mélyen bennünk van). Evvel csak az a probléma, hogy – akaratlanul  – Jézus is belekerül ebbe a kategóriába. Mivel nem jól ismerjük őt, idegen számunkra, félünk tőle, fenntartással vagyunk iránta, biztonságtávolságot tartunk, nehogy ártson nekünk. Állandó védekezésben állunk, és nem tudunk kibontakozni a hitben, nem tudunk közelebb kerülni, és igazán megélni az Isten országát. De ha valakiben teljesen meg lehet bízni, akkor az az Isten, aki maga a jó, a szeretet, a hűség, az igazság. Ő soha nem fog bennünket „szivatni”, ő az, aki tényleg a javunkat akarja. Ezért mondja Jézus, hogy aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda. S ezek a szavak mögött kifejeződik mély vágya: bárcsak megbíznál bennem! Bárcsak te is felismernéd legalább ezen a napon, ami békességedre volna! (Lk 19,42).
Feladat a mai napra: Kiírom magamnak Jézusnak a számomra legszebb biztatását, és naponta többször elolvasom, vagy oda helyezem el, ahol gyakran rápillanthatok.

2015. augusztus 27., csütörtök

Augusztus 27.



Mt 13,24-30                       (A mennyek országa hasonlít a magvetőhöz)
„A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe. Amikor szolgái aludtak, jött az ellensége, és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. A vetés szárba szökött és kalászt hányt, de a konkoly is felütötte a fejét. A szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték: Uram, ugye jó magot vetettél földedbe? Honnét került hát bele a konkoly? Az így válaszolt: Ellenséges ember műve. A szolgák tovább kérdezték: Akarod, hogy elmenjünk és kigyomláljuk? Nem - válaszolta -, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek! Hagyjatok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig! Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!”

Talán meglepő ez a példabeszéd a konkolyról és a búzáról. Az aranyfonalat folytatva ez azt jelenti, hogy nemcsak Jézus van jelen bennünk, hanem a gonosz is? Isten jó magot vetett a földbe. A Mennyei Atyától Jézust kaptuk meg. De amikor szolgái aludtak, jött az ellensége, és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. Az ellenség bennünk is elvetette a gonoszság magvait. És talán mi is ábrándozva kérdezzük: Uram, ugye jó magot vetettél földedbe? Honnét került hát bele a konkoly? Jézus tisztán válaszol: Ellenséges ember műve. Minden emberben ott van a jó és a rossz, az emberek jóra tudják egymást serkenteni, de a rosszra is. Milyen érdekes megoldást ad Jézus a kérdésre: Akarod, hogy elmenjünk és kigyomláljuk? Nem - válaszolta -, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek! Hagyjatok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig! Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!” Mennyi erőfeszítést teszünk annak érdekében, hogy kiirtsuk magunkból a konkolyt! A böjtölés, az önmegtartóztatás különféle módjaival megpróbáljuk leküzdeni. De lehetséges, hogy mindez fölösleges? Jézus a hegyi beszédben arra tanít minket, hogy ne szálljunk szembe a gonosszal (vö. Mt 5, 38), a szeretetre törekedjünk, úgy szeressünk, amint ő szeretett minket (vö. Jn 13,34), hogy fölvegyük keresztünket, és kövessük őt (vö. Mt 16,24), hogy odaadjuk életünket barátainkért (vö. Jn 15,13), hogy bocsássunk meg egymásnak (Mt 18,21-22)... Az ellenségnek akkor adunk hatalmat és a rossz akkor tud elburjánozni bennünk, amikor túl sok figyelmet kap, túl sokat foglalkozunk annak kiirtásával. De akkor mi lesz vele? Ez a példabeszéd az utolsó ítéletről is beszél. Itt kerül a képbe a tisztító helynek az értelme. Úgy is lehet értelmezni, hogy akiben csupa búza terem, az azonnal a mennyországba kerül, akiben mind a kettő található, az a tisztítótűzben megtisztulhat a konkolytól, akiben azonban csupán csak konkoly található, az elkárhozik. Hiszen a konkoly az Isten ellen fordulást jelenti, ami a bűnben teljesedik ki. Mindannyian meghívást és lehetőséget kaptunk arra, hogy életünkben a jóra törekedjünk. Döntsünk hát újra Jézus és a szeretet útjai mellett, és serkentsük egymást is arra, hogy minél több „búzát” növeljünk az életünkben.
Feladat a mai napra:  Kiválasztom azt a pontot a fönt említett Jézus tanításából (szeretet, odaadás, megbocsátás, fölvenni keresztemet), amit ma leginkább gyakorolni akarok.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma