XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. szeptember 6., vasárnap

Szeptember 6.



Iz 35,4-7a; Jak 2,1-5; Mk 7,31-37
Ezután ismét eltávozott Tírusz vidékéről. Szidonon át a Galileai tengerhez ment, a Tízváros határába. Ott odavittek hozzá egy siketnémát, és kérték őt, hogy tegye rá a kezét. Félrevitte őt külön a tömegtől, a füleibe dugta ujjait, köpött, megérintette a nyelvét, majd föltekintve az égre, fohászkodott, és azt mondta neki: Effeta!”, azaz Nyílj meg!” Erre azonnal megnyíltak a fülei, megoldódott nyelvének köteléke, és rendesen beszélt. Ekkor megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta nekik, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak és mondták: Mindent jól cselekedett; a süketeknek visszaadta hallásukat, és szóra bírta a némákat!”

Milyen nehéz együtt élni olyan családtaggal, aki nagyot vagy semmit sem hall! Szánalmas szegénynek a helyzete, hiszen nemcsak a rossz dolgokat nem hallja meg, hanem a szépeket sem, mint például egy madár fütyörészését vagy egy szép zenét, vagy akár a kedvesének fülébe suttogó szerelemvallomását. Mennyire fontos számunkra, a jó kommunikáció, hogy érthetően ki tudjuk fejezni magunkat. Gondoljunk csak arra, hogy milyen nehéz az éppen beszélni tanuló kisgyermeket megérteni, és micsoda szenvedést okoz neki, ha nem értjük meg őt. Bár tudjuk, hogy a gyerek általában kinövi azt és jól megtanul beszélni. De ha a felnőtt ember dadog, és nem tudja magát kifejezni, akkor már igazán bonyolult lesz saját és környezetének élete. A mai vasárnap tanúi lehetünk annak, amint Jézushoz odavittek egy dadogó, süket embert, hogy gyógyítsa meg őt. Fontos volt társainak, rokonainak, hogy meggyógyuljon. Jézus megértette a helyzet súlyosságát, megérintette őt, „és így szólt: „Effata, azaz: Nyílj meg!” Azon nyomban megnyílt a füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt.” Milyen csodálatos az, amikor tanúi lehetünk Isten csodatevő hatalmának. Istennél semmi sem lehetetlen. És ezért mi is mindig újból bátorkodhatunk arra, hogy Jézushoz vigyük megoldhatatlan helyzeteinket. Még egy érdekes dolgot láthatunk a történetben: Amikor az emberek látták ezt a csodát, mindenhol azt hangoztatták: „Csupa jót tett: A siketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!” Van még egy másfajta „némaság”: amikor nem tudunk sem Istenről, sem embertársainkról jót mondani. Hiszen nemcsak az a fontos, hogy kommunikálni tudjunk, hanem az is, hogy mit kommunikálunk. Jézus őket is meggyógyította ebből a fajta némaságból és akaratlanul is (hiszen megtiltotta nekik, hogy beszéljenek róla) a legszebb beszédre ösztönözte őket: az Isten dicséretére. A világban sok mindenről beszélünk, de nem minden beszéd épít. Az egyik legépítőbb beszéd az Isten és egymás dicsérete. Milyen szép, amikor személyes vallomást tudunk tenni arról, aki jót tett velünk, hogy mások is oda találjanak hozzá, és épüljenek rajta. Hitünk továbbadása talán nekünk is először csak dadogva megy. De ha engedjük, hogy Jézus megérintse nyelvünket, mi is képesek leszünk beszélni Róla. Mert az, aki személyesen találkozott már Jézussal és általa megtapasztalta a gyógyulást és megújulást, nem tud mást, minthogy mindenhol híresztelni: Isten csupa jót tett! Ha nem tudnánk jót mondani Istenről ill. egymásnak és egymásról sem, kérjük bizalommal Jézustól, hogy bennünket is meggyógyítson némaságunkból!
Feladat a mai napra: Engedem, hogy Jézus megérintsen, és megnyissa nyelvemet Isten dicséretére.