Mt 17,1-9 (A színeváltozásban megdicsőült Krisztus képe)
Hat nap múlva Jézus maga
mellé vette Pétert, Jakabot és a testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy
magas hegyre. Ott elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig
olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. Egyszerre megjelent nekik Mózes és
Illés, és beszélgettek Jézussal. Péter erre így szólt Jézushoz: Uram, jó itt
nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek,
egyet pedig Illésnek. Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a
felhőből szózat hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, Őt
hallgassátok! Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak és igen megrémültek.
Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: Keljetek föl, ne féljetek!
Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak senkit, csak egyedül Jézust. A
hegyről lefelé jövet Jézus rájuk parancsolt: Ne szóljatok a látomásról
senkinek, amíg az Emberfia föl nem támad a halálból.
„A színeváltozás döntő
pillanat Jézus küldetésében. Kinyilatkoztatás történik ugyanis benne, mely
a tanítványok szívében megszilárdítja a hitet, előkészíti őket a kereszt
tragédiájára, és elővételezi a föltámadás dicsőségét. E misztériumot az Egyház
– az Urával való eszkatologikus találkozás felé zarándokló nép – mindig újra
átéli. Mint a három kiválasztott apostol, úgy szemléli az Egyház Krisztus
megdicsőült arcát, hogy megerősödjék a hitben, s a kereszten elváltozott
arcának gyengeségétől meg ne botránkozzék. Mindkét esetben a menyasszony áll a
vőlegény előtt, részesedik annak misztériumában és körülragyogja fényessége. Ez
a fényesség az Egyház minden fiát és leányát megvilágosítja, akik
valamennyien egyformán arra kaptak meghívást, hogy Krisztust kövessék, azaz
életük végső értelmét benne lássák és elmondhassák az Apostollal: „Nekem az
élet Krisztus!”(Fil 1,21) Sajátosan tapasztalják meg azonban a megtestesült
Igéből kisugárzó fényt azok, akik az Istennek szentelt életre hivatottak.
Az evangéliumi tanácsok vállalása ugyanis arra rendeli őket, hogy jellé és
próféciává váljanak a testvérek és nővérek közössége és a világ számára
egyaránt. Ezért Péter lelkes szavainak: „Uram, jó itt nekünk!” (Mt
17,4) különös visszhangot kell kelteniük bennük. E szavak az egész
keresztény élet Krisztus-központú feszültségét fejezik ki, ugyanakkor sajátos
erővel jelzik azt a teljesség-igényt, amit az Istennek szentelt életre szóló
meghívás mély dinamizmusa jelent: „Jó veled lennünk, odaadni magunkat neked,
hogy életünk kizárólagos központja légy!” Aki megkapta a Krisztussal való eme
különleges szeretetközösség kegyelmét, úgy érzi, elragadta az Úr ragyogása: aki
„ékesebb az emberek fiainál” (Zsolt 45,3), s akinek nincsen párja.”
(Vita Consecrata 15)
Feladat a mai napra: A
színeváltozás idézetével imádkozom, olyan módon, hogy magamat beleképzelem a
jelenetbe. Mi érint meg inkább, mi vonz engem Jézus személyében? Felírom
magamnak és az esti visszatekintésnél visszatérek rá.