Kiv 34,4b.5.28-35 (Imádság és aszkézis)
Mózes másnap korán reggel
elindult a Sínai-hegyre, ahogy az Úr megparancsolta, és vitte magával a
kőtáblát. Az Úr leereszkedett a felhőben, ő pedig eléje járult. Negyven nap és
negyven éjjel időzött ott az Úrnál, közben semmit sem evett és semmit sem
ivott. Felírta a kőtáblákra a szövetség szavait, a tíz kijelentést. Amikor
Mózes lejött a Sínai-hegyről – a tanúság két kőtáblája Mózes kezében volt,
amikor lejött –, Mózes nem tudta, hogy arcának bőre ragyogott, mivel vele
beszélt. Amikor Áron és Izrael fiai látták, hogy Mózes arca ragyog, féltek a
közelébe menni. De Mózes odahívta őket. Áron és a közösség elöljárói mind
odamentek hozzá és Mózes beszélt velük. Ezután a többi izraelita is odament, és
Mózes közölte velük mindazt, amit az Úr a hegyen neki mondott. Mikor aztán
Mózes befejezte a hozzájuk intézett beszédet, befödte az arcát. Valahányszor
Mózes az Úr elé lépett, hogy vele beszéljen, levette a leplet mindaddig, amíg
ki nem jött. Amikor kijött, közölte Izrael fiaival mindazt, amit Isten mondott
neki. Izrael fiai pedig látták, hogy Mózes arca sugárzik. De Mózes újra befödte
arcát, amíg csak ismét be nem ment, hogy az Úrral beszéljen.
„Az életszentségre
szólító hívás csak az imádás csöndjében fogható föl, és csak Isten
végtelen transzcendenciája tudja kibontakoztatni: „Meg kell vallanunk, hogy
mindannyiunknak szüksége van erre az imádott jelenléttel telített csöndre: a
teológiának, hogy értékelni tudja a maga bölcsességi és lelkiségi jellegét; az
imádságnak, hogy soha el ne felejtse: Istent látni azt jelenti, hogy az ember
olyan ragyogó arccal jön le a hegyről, hogy el kell takarnia fátyollal (vö.
Kiv 34,33)...; az elkötelezettségnek, hogy elkerülje a szeretetet és
megbocsátást nem ismerő harcba bonyolódás veszedelmét... Mindegyikünknek,
hívőknek és nem hívőknek egyaránt meg kell tanulnunk a hallgatást, mely
lehetővé teszi a másik megszólalását, amikor és ahol akarja, és lehetővé teszi,
hogy a kimondott szót megértsük.” Ez konkréten nagy hűséget jelent a liturgikus
és személyes imádsághoz, a belső imára és az elmélkedésre fordított időhöz, a
szentségimádáshoz, a havi rekollekcióhoz és a lelkigyakorlatokhoz.
Föl kell fedezni újra az
Egyház spirituális hagyományában és az egyes intézményekben általános aszketikus
eszközöket is, melyek az életszentségre vezető igaz út hatékony eszközei
voltak s maradnak ma is. Mivel az aszkézis segít a bűntől megsebesített emberi
természet hajlamai fölötti uralkodásban és azok nemesítésében, az Istennek
szentelt személyek számára az aszkézis valóban nélkülözhetetlen ahhoz, hogy
hűségesek maradhassanak hivatásukhoz és követni tudják Jézust a keresztúton. (Vita Consegrata 38a)
Feladat a mai napra: Elgondolkozom az imaéletemen: Hűségesen betartom-e
a magamnak szabott imaidőket? Hogyan tudok mostanában elcsöndesedni és Isten
előtt jelen lenni? Hogyan hat az imádság az életemre? Felfedezek valamilyen
belső megmozdulást, változást, átalakulást? Mire hív Isten a vele való
kapcsolatban?