XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. december 31., csütörtök

December 31.



Jn 1,1-18                           (Kezdetben volt az irgalom)

1Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, 2ő volt kezdetben Istennél. 3Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. 4Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. 5A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. 6Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. 7Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. 8Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. 9(Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. 10A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. 11A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. 12Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, 13akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. 14S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. 15János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.” 16Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. 17Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. 18Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.

Ma, az év utolsó napján, a János evangélium prológusát hallhatjuk a hálaadó évzáró szentmisén. Ez a prológus összefoglalóan elénk tárja az üdvösség történet lényegét, Isten irgalmas szívének cselekvését. Megtehetjük, hogy az „Igét” behelyettesítjük az „irgalommal”, hiszen egy és ugyanaz. Magáról az Istenről van szó. Akkor így hangzik: Kezdetben volt az irgalom, az irgalom Istennél volt, és Isten volt az irgalom, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. Minden irgalomból lett, benne az élet van, az irgalom az emberek világossága, mely a sötétségben világít. De a sötétség nem fogta fel. A görög κατέλαβεν szónak értelme: megragad, befogad, felfog, mely arra akar utalni, hogy a világosságnak olyan ereje van, hogy a sötétség nem ragadhatta meg, nem nyelhette el, de még felfogni sem tudja. Isten irgalma is ilyen. A sötétség nem tudja sem felfogni, sem megragadni, de még befogadni sem. A gyűlölet, kiábrándultság, irigység nem képes felfogni az irgalmat. 12Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, 13akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Aki csak egy picit is nyitottá válik és közel engedi szívéhez Isten irgalmát, aki elhiszi, hogy Isten tényleg irgalmas hozzá, annak a szívét szépen lassan átváltoztatja, hasonlóvá teszi isteni szívéhez, az irgalom gyermekévé válik, magáévá teszi az irgalom logikáját, más módon kezdi nézni az embereket, és érezni irántuk. Jézus ezért jött, hogy kinyilatkoztassa nekünk Isten irgalmát. Ő az Atya irgalmasságának az arca, mondja Ferenc pápa (vö. MV 1). A kérdés az, hogy akarok-e teret adni neki? Akarok-e vele együtt, az ő irgalmas tekintetével és szívével ránézni életem azok területeire, amelyek még sötétek, nehezek, elviselhetetlenek, melyek haragra gerjesztenek, melyektől mindig újra kiábrándulok? És elhiszem-e, hogy ha csak picit is megnyílok az irgalom iránt, akkor bennem is képes lesz megváltoztatni olyan kapcsolatokat, amelyekről én már lemondtam?
Feladat a mai napra: Visszatekintek az elmúlt évemre, összegezem emlékeimet, sikereimet, kudarcaimat, a szép és nehéz találkozásokat. Aztán kérem Istent, hogy még egyszer az ő irgalmas tekintetével is rátekinthessek, és ő mondhassa ki az utolsó szót mindarra, ami velem és körülöttem történt.

2015. december 30., szerda

December 30.



Lk 2,36-40                         (Isten a mindennapi próféták által beszél)

36Volt egy Áser törzséből való, Anna nevű prófétaasszony, Fánuel leánya, aki már igen öreg volt. Hét évig élt férjével lánysága után, 37aztán özvegyen maradt. Már nyolcvannégy esztendős volt. Nem hagyta el a templomot soha, éjjel-nappal böjtben és imádságban szolgált. 38Ebben az órában is odajött, dicsőítette az Istent, és beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálem megváltását. 39Miután így eleget tettek az Úr törvényének, lementek galileai városukba, Názáretbe. 40A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta.

Mennyire fontosak a próféták! Ma is szükségünk van prófétákra, akik elő kapcsolatban vannak Istennel, dicsőítik őt és elmondják a remény örömhírét, hogy van megváltás. Anna élete erről tanúskodik. Pedig neki is épp elég oka lehetett volna arra, hogy elkeseredjen sorsán, miután hét éves házasság után férje meghalt, és egyedül maradt. Magáról kellett gondoskodnia. Nem volt gyermeke, aki a gondját viselte volna, és mint özvegy a társadalom peremére került. Az Istenbe vetett hite volt számára az élet és öröm forrása. És Isten úgy akarta, hogy pont rá legyen szüksége, hogy megnyissa az emberek fülét az örömhírre, Isten érkezésére. Ahogy Jézus mondta: Boldog a szem, amely látja amit ti láttok. Sok ember akarta volna látni, és nem látta… (Mt 11,26-28). Néha azt gondoljuk, hogy a Szentírásban szereplők és próféták különleges emberek voltak, akik valamilyen kiváltságos kegyelemben részesültek ahhoz, hogy ilyen közel lehetnek Istenhez. Isten azonban nem a különlegeseket, hanem a kicsinyeket és egyszerűeket választotta ki, azokat, akik közel tudják engedni magukhoz Istent, hogy meglássák őt, és tanúságot tegyenek róla. E kicsinyek öröme Szűz Mária öröme, akik vele együtt dicsőítik az Istent: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben, tekintetre méltatta alázatos szolgáló leányát, íme, ezen túl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek. Mert nagyot művelt velem Ő, aki Hatalmas, Ő, akit Szentnek hívunk.” (Lk 1,46). Ehhez a tapasztalathoz csak nyitottság és őszinte istenkeresés kell. Abban, hogy Isten letekint kicsinységemre, valahol egész mélyen tapasztaljuk meg Isten irántunk való irgalmát, aki komolyan vesz, és fölemel, értéket és méltóságot ad nekünk, mert tudom, hogy önmagamat nem válthatom meg, nem emelhetem föl. De amikor az Isten fölemel, akkor megrendítően mélyen döbbenhetünk rá igazi értékünkre, Isten irántunk való elkötelezettségére. Kérjük tőle ezt a kegyelmet!
Feladat a mai napra: Megfigyelem, hogy a mai nap folyamán hol tapasztalom Isten irántam való elkötelezettségét.

2015. december 29., kedd

December 29.



Lk 2,22-35                         (Simeon felismeri Jézusban a Megváltót)

22Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, 23ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik; 24s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát. 25Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. 26Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. 27A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, 28karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: 29„Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, 30mert látta szemem üdvösségedet, 31melyet minden nép színe előtt készítettél, 32világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.” 33Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott. 34Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – 35a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”

Mennyire gyöngéd és szép ez a jelenet, hogy az agg Simeon megláthatja Jézusban Izrael vigaszát, karjába veszi a kis Jézust és áldja az Istent. Isten megígérte neki, hogy addig nem hal meg, míg meg nem látja az Úr Fölkentjét, és azt láthatjuk, hogy Isten sosem csal meg minket. Nem ígérget nekünk dolgokat, nem hiteget minket egy szép jövővel. Isten ígéretei igazak! Természetesen! Mégis mennyire tud meginogni a hitünk, amikor nehéz dolgok történnek velünk, vagy amikor egy betegség elhomályosítja bennünk a reményt. Akkor olyan gyorsan kétségbe tudjuk vonni Isten ígéreteit, és azt tudjuk mondani: Hát, aki hiszi… Ezek csak szép szavak. A valóság nekünk mást mond. Ám az agg Simeon nem kételkedett Isten szavában. Hány évet kellett várnia az ígéret beteljesedésében! De végül beteljesült, amikor megérkezett annak ideje. És Simeon mindvégig kitartott. A legnagyobb boldogság, ha kitartásunk jutalmaként láthatjuk Istent cselekedni, beteljesíteni ígéretét.
Feladat a mai napra: Szánjunk ma időt Isten cselekvésének szemlélésére. Hol tapasztaltunk vigaszt az életünkben? Írjunk a naplónkba legalább 5 olyan alkalmat, ahol Isten jelenléte valósággá vált számunkra konkrét vigasz megtapasztalása által, és Simeonnal együtt áldjuk az Urat.

2015. december 28., hétfő

December 28.



Mt 2,13-18                         (Isten segítségül jön)

13Azután, hogy elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni.” 14Fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba. 15Ott maradt Heródes haláláig. Így beteljesedett, amit a próféta szavával mondott az Úr: „Egyiptomból hívtam az én fiamat.” 16Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant és Betlehemben meg a környékén minden fiúgyermeket megöletett kétéves korig, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. 17Így beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: 18Kiáltozás hallik Rámában, keserves sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, s nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.
Az aprószentek ünnepe az emberi harag és irigység kegyetlenségéről szól, de Isten irgalmáról is. Miben láthatjuk meg Isten irgalmát? Isten elkötelezte magát az emberiség iránt, lehajol hozzá, keresi a vele való egységet. A gyermek Jézusban Isten mindenki felé kinyújtja kezét. Heródes felé is. Csak ő annyira félti hatalmát, hogy nem tud mást látni Jézusban, mint ellenséget. Jézus azért jött, hogy üdvözítse az embert. Nem halhatott meg Heródes által, mert még nem jött el az ő órája (vö. Jn 2,4). Ezért álmában megjelent Józsefnek az Úr angyala, hogy figyelmeztesse őt, mert Jézusnak véghez kellett vinnie Isten tervét, hirdetni és megmutatni Isten szeretetét. Sokszor azt kérdezzük, hogy Isten miért nem tudta megakadályozni a mészárlásokat? Miért nem volt irgalmas a betlehemi gyermekek és anyák iránt is? Egyáltalán miért képes az ember arra, hogy bűnt kövessen el? Mire jó ez? Nem abban áll az Isten irgalma, hogy megakadályozza a rosszat. Isten szabad lényeknek teremtett minket, és legnagyobb méltóságunk és értékünk abban mutatkozik meg, hogy dönthetünk a jó mellett, és igaz cselekedeteket hajthatunk végre akár életünk árán is. Isten nem veheti el tőlünk cselekvési szabadságunkat. Irgalma azonban abban mutatkozik meg, hogy ha mi a rosszat válasszuk, ő segíthet helyrehozni. Hiszen ahol elhatalmasodott a bűn, ott túláradt a kegyelem (vö. Róm 5,20). „(Az Úr) meggyógyítja a megtört szívűeket és bekötözi sebeiket. (...) Az Úr fölemeli a megalázottakat, de a gonoszokat földre tiporja” (147,3.6). Összegezve: Isten irgalmassága nem elvont eszme, hanem konkrét valóság, amellyel kinyilvánítja szeretetét, mely olyan, mint egy atyáé és anyáé, akik szívük mélyéig megindulnak gyermekeikért. Valóban állíthatjuk, hogy „szívbéli” szeretet. A bensőből fakad, mint mély, természetes érzés, melynek összetevői a gyöngédség és az együtt érzés, az elnézés és a megbocsátás”[1].
Feladat a mai napra: Ha valakire haragszom, keresem a Jézussal való találkozást, és addig beszélgetek el Vele a dologról, míg el nem tölt engem irgalmával.


[1] Ferenc pápa. MV. 6

2015. december 27., vasárnap

December 27.



Sir 3, 3-7. 14-17a; Kol 3, 12-21; Lk 2, 41-52

Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak, Jeruzsálembe, hogy ott keressék. Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek. Anyja így szólt hozzá: ,,Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.'' Ő azt felelte: ,,Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?'' Ám ők nem értették mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és emberek előtt.
Ma a Szent Család életébe nyerünk egy kis betekintést. A 12 éves Jézus története, aki ott maradt a Jeruzsálemi templomban rámutat arra, hogy a Szent Család is megélt feszültségeket. Sokszor szeretjük Mária, József és a kis Jézus életét a szeretet és egyetértés tökéletes idilljének festeni. Amire mi nem vagyunk képesek családjainkban, azt bennük akarjuk látni. De legkésőbb ez a mai történet mutat rá arra, hogy ez az idill nem létezik még a Szent Családban sem. Vagyis pontosabban: Nem létezik a szeretet és egyetértés idillje a megbocsátás és irgalom szükségessége nélkül. A Szent Család ma erre akar minket tanítani. „Az emberré lett Isten misztériumának mélységét senki sem ismerte meg úgy, mint Mária. Az ő életében mindent a megtestesült Irgalmasság jelenléte határozott meg. A feltámadott Megfeszített anyja belépett az isteni irgalmasság szentélyébe, mert bensőségesen részesült az ő szeretetének misztériumában. Miután Isten kiválasztotta, hogy Fiának anyja legyen, Máriát az Atya szeretete öröktől fogva arra készítette, hogy a Szövetség Szekrénye legyen Isten és az emberek között.”[1] Mária Jézusban ismerte meg a Mennyei Atya irgalmát, Jézus pedig Máriában. Egymást emlékeztették és tanították az irgalmasságra, hiszen mindegyiküknek szüksége volt irgalomra, Jézusnak is, Máriának is, Józsefnek is. Kérjük az ő segítségüket, hogy bennünket is tanítsanak irgalomra, amikor kapcsolatainkban feszültségeket, félreértéseket, sértéseket élünk meg.
Feladat a mai napra: Ha egy kapcsolatban feszültséget élek meg, kérem a Szent Család segítségét, hogy tanítsanak meg az irgalom útjára.


[1] Ferenc pápa. Misericordiae Vultus c. bullájából. 24.