XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. január 31., vasárnap

Január 31.



Jer 1,4-5.17-19; 1Kor 12,31-13,13; Lk 4, 21-30

Jozija király napjaiban így szólt hozzám az Úr: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt világra jöttél volna, megszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára. … Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok és megszabadítalak”.
Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették. Ekkor így szólt hozzájuk: ...„Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. ... Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Namán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.

Ki vagyok? - e kérdés mindig visszatér az életünkbe, és az élet különböző szakaszaiban újból választ kell rá találunk, adnunk. A mai evangéliumi rész e körül a kérdés körül forog: kicsoda Jézus? A Názáreti lakosságnak volt elképzelése és képe Jézusról, hiszen ismerték őt, látták, ahogyan fölnőtt falujában, ahogyan viselkedett, ahogyan beszélt. Aztán, amikor most föllép a zsinagógában és beszélni kezd, számukra ismeretlen módon jelenik meg Jézus, úgy hogy „mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon”. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették. Hogyan illenek Jézus bölcs szavai a róla alkotott képükbe? Kinek tartják Jézust? És mennyire képesek arra, hogy kitágítsák, változtassák   elképzelésüket? Kicsoda Jézus? Látjuk, hogy Jézus nagyon szabadon cselekedett, hatalmas belső szabadsága van. Nem attól függ, mit gondolnak róla. Nem is akar senkinek a kedvébe sem járni, egyedül az egyetlen Istennek, az Atyjának, akitől önazonosságát és küldetését kapja. Így Jézus, amikor a názáretiekhez szól, már pontosan tudja, kicsoda ő: Ő az Úr fölkentje, az Atya fia. Azt is tudja, „hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában.” Sorsa a saját falujában sem lesz más, mint a többi prófétáé. Neki is elutasítással kell számítani. „Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok és megszabadítalak”. E szavakkal bátorította Isten Jeremiás prófétát, hogy hűségesen végezze küldetését a sok ellenségeskedéssel szemben. Azonban abból is erőt merít, hogy Isten őt mélységesen ismeri és ezt is személyesen mondta neki: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt világra jöttél volna, megszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára.” Az a tény, hogy Isten mindenekelőtt ismeri őt, adja életének szilárdságát, biztos alapját. És mit jelent számomra, hogy Isten ismer engem?
Amikor az evangélikus teológus Bonhoeffer Dietrich, a második világháború alatti német ellenállás miatt börtönbe került, a fogságban azzal foglalkoztatott, hogy ő kicsoda. Egyik versben úgy fogalmazott: „Ki vagyok? Az emberek előtt szélhámos és saját magam előtt megvetésre méltó, nyafka nyápic ember? Ki vagyok? Magányos kérdezősködés csúfolódik velem. Bárki is vagyok, Te ismersz engem, Tiéd vagyok, Istenem!
Pál apostol szintén abban a tudatban élt, hogy Isten az, aki legjobban ismeri őt, ismeri az embert. Bár ebben az életben csak alig fedezhetjük fel, mit jelent ez, de Istennél majd világosan látjuk. „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek.” Azonban még ma is Isten az idézeteken keresztül szeretné megértetni velünk, hogy kik vagyunk ő számára. Engedjük meg, hogy Isten személyesen szólhasson hozzánk és világosítson meg minket.
Feladat a mai napra: Megfontolom, melyik helyzetben mi a fontosabb nekem: az, amit az emberek gondolnak rólam, vagy az, amit Isten kíván tőlem. Jézussal megbeszélem ezt. 

2016. január 30., szombat

Január 30.



Szombat, jan. 30.              Róm 10,1-13           (tapasztalhatóvá válik a megbocsátás gyengédsége)
1Testvérek! Szívből óhajtom üdvösségüket, s imádkozom érte az Istenhez. 2Tanúságot teszek mellettük, hogy van bennük buzgóság Istenért, de hiányzik a kellő megértés. 3Mert félreismerik az Istentől eredő megigazulást, és a magukéval próbálják behelyettesíteni, nem vetik alá magukat az Istentől származó megigazulásnak. 4Márpedig a törvény végső célja Krisztus, minden hívő megigazulására. 5Mózes azt írja a törvényből eredő megigazulásról, hogy aki megtartja, élni fog általa. 6Ugyanakkor a hitből származó megigazulásról így szól: Ne kérdezd bensődben: „Ki megy föl az égbe?” Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza. 7Vagy: „Ki száll le az alvilágba?” Azért tudniillik, hogy Krisztust a holtak országából felhozza. 8Hanem hogyan mondja? Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amit hirdetünk. 9Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. 10A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. 11Az Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki benne hisz. 12Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. 13Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.

„Ha Isten megállna az igazságosságnál, már nem Isten lenne, csak olyan, mint bármelyik ember, aki a törvényre hivatkozik. Az igazságosság önmagában nem elegendő; a tapasztalat azt mutatja, hogy pusztán a törvényre hivatkozás kockáztatja a törvény megsemmisítését. Ezért lép túl Isten az igazságosságon az irgalmassággal és megbocsátással. Ez azonban nem jelenti az igazságosság leértékelését vagy fölöslegessé tételét. Épp ellenkezőleg: aki vétkezik, annak számítania kell a büntetésre. Ez azonban nem a vég, hanem a megtérés kezdete, mert tapasztalhatóvá válik a megbocsátás gyengédsége. Isten nem veti el az igazságosságot, hanem egy magasabb rendű eseménybe burkolja, melyben megtapasztalhatóvá válik az igazi igazságosság alapja, vagyis a szeretet. Különös figyelemmel kell olvasnunk Pál apostol szavait, hogy ne essünk ugyanabba a tévedésbe, melyért az Apostol szemrehányást tesz zsidó kortársainak: „Félreismerik az Istentől eredő megigazulást, és a magukéval próbálják behelyettesíteni, nem vetik alá magukat az Istentől származó megigazulásnak. Márpedig a törvény végső célja Krisztus, minden hívő megigazulására” (Róm 10,3-4). Ez az Istentől eredő megigazulás a mindenkinek nyújtott irgalmasság; kegyelem, amely Jézus Krisztus halálából és feltámadásából fakad. Krisztus keresztje tehát Isten ítélete mindnyájunk és a világ fölött, mert az új élet és a szeretet bizonyosságát kínálja nekünk.”[1]
Feladat a mai napra: Azt a kegyelmet kérem Istentől, hogy ma rajtam keresztül is tapasztalhatóvá váljon a megbocsátás gyengédsége.


[1] Ferenc Pápa. Misericordiae Vultus kezdetű bullája 21.

2016. január 29., péntek

Január 29.



Oz 11,1-9                            (a próféta föltárja Isten igazi arcát)
1Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam meg a fiamat. 2De minél jobban hívtam őket, annál inkább eltávolodtak tőlem: Baáloknak áldoztak, bálványoknak gyújtottak jó illatot. 3Pedig én tanítottam meg járni Efraimot, a karomon hordoztam; mégsem ismerték el, hogy a gondjukat viseltem. 4Puha kötelékekkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; lehajoltam hozzá, enni adtam neki. 5Visszatér Egyiptom földjére, Asszíria lesz a királya, mert nem akarnak megtérni. 6Kard járja be városait, megöli gyermekeit és elpusztítja erődeit. 7Népem gyönge a hűtlenség miatt, Baált hívják segítségül, de az nem emeli fel őket. 8Hogyan vethetnélek el, Efraim, hogyan hagyhatnálak el, Izrael? Elvethetlek-e, mint Admát, olyanná tehetlek-e, mint Cebojimot? Szívem elváltozott, egész bensőm remeg. 9Nem hagyom, hogy fellobbanjon haragom: Efraimot nem pusztítom el többé, mert Isten vagyok, nem ember; a körödben élő Szent, és nem szeretem a pusztítást.

„Az irgalmasság nem ellentétes az igazságossággal, hanem Istennek a bűnös iránti magatartását fejezi ki, mellyel további lehetőséget nyújt számára a meggondolásra, megtérésre és hitre. Ozeás próféta példája segít megértenünk, hogyan haladja meg az irgalmasság az igazságosságot. Az a korszak, melyben Ozeás próféta élt, Izrael népe történelmének legdrámaibb időszakai közé tartozik. Az ország az összeomlás szélén áll; a nép hűtlen lett a szövetséghez, eltávolodott Istentől és elvesztette atyái hitét. Az emberi logika szerint igazságos, hogy Isten a hűtlen nép elvetésére gondol: nem tartották meg a megkötött szövetséget, tehát megérdemlik a büntetést, azaz a száműzetést. Erről tanúskodnak a próféta szavai: „Visszatér Egyiptom földjére, Asszíria lesz a királya, mert nem akart megtérni” (Oz 11,5). És mégis, miután e reakcióval az igazságosságra hivatkozott, a próféta gyökeresen megváltoztatja nyelvezetét és föltárja Isten igazi arcát: „Hogyan vethetnélek el, Efraim, hogyan hagyhatnálak el, Izrael? Elvethetlek-e, mint Admát, olyanná tehetlek-e, mint Cebojimot? Szívem elváltozott, egész bensőm remeg. Nem hagyom, hogy fellobbanjon haragom: Efraimot nem pusztítom el többé, mert Isten vagyok, nem ember; a körödben élő Szent, és nem szeretem a pusztítást” (11,8-9). Szent Ágoston – a próféta szavait magyarázva – a következőket mondja: „Isten könnyebben fékezi meg a haragot, mint az irgalmasságot.” (Enarratio in Psalmos, 76,11.9). És valóban így van: Isten haragja csak egy pillanatig tart, irgalmassága pedig örökkévaló.“[1]
Feladat a mai napra: Engedem, hogy Ózeás próféta szavain keresztül Isten mutassa meg igazi arcát. Hogyan találom a szövegben életemet? Milyen Istennel találkozom? Napközben újra visszatérek ahhoz, ami a szövegből megérintett.


[1] Ferenc Pápa. Misericordiae Vultus kezdetű bullája 21.

2016. január 28., csütörtök

Január 28.



Gal 2,16-21                        (Az Istentől kapott megigazulás az ő megbocsátása )
16Tudjuk azonban, hogy az embert nem a törvény szerinti tettek teszik igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit. Ezért elfogadtuk Jézus Krisztus hitét, hogy a Krisztusba vetett hitben váljunk igazzá: nem mert tetteink megfelelnek a törvénynek, hisz a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek igazzá. 17Ha azonban mi azáltal, hogy Krisztusban keressük az igazzá válást, bűnössé válnánk, akkor vajon Krisztus nem a bűnt mozdítaná-e elő? Semmi esetre sem. 18Ha ugyanis újra fölépítem azt, amit leromboltam, törvényszegőnek bizonyulok. 19Hiszen a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy az Istennek éljek, mert Krisztussal engem is keresztre feszítettek. 20Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem. 21Nem vetem el az Isten kegyelmét. Mert ha a törvény útján igazzá válhat az ember, Krisztus hiába halt meg.

Pál apostol is hasonló pályát járt be. Mielőtt a damaszkuszi úton Krisztussal találkozott, élete a törvény igazságosságának feddhetetlen követésében állt (vö. Fil3,6). Krisztushoz térése alapjaiban forgatta föl szemléletét, olyannyira, hogy a Galatáknak írt levelében a következőket mondja: „Ezért elfogadtuk Jézus Krisztus hitét, hogy a Krisztusba vetett hitben váljunk igazzá: nem mert tetteink megfelelnek a törvénynek, hisz a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek igazzá” (2,16). Az igazságosság megértése radikálisan megváltozott benne. Pál most már nem a törvényt, hanem a hitet állítja első helyre. Nem a törvény megtartása üdvözít, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit, aki halálával és feltámadásával elhozza az üdvösséget a megigazulást adó irgalmassággal együtt. Most az Istentől kapott megigazulás lesz a szabadítás azok számára, akik a bűnnek és minden következményének rabszolgaságában sínylődtek. Az Istentől kapott megigazulás az ő megbocsátása (vö. Zsolt 51,11-16).[1]
Feladat a mai napra: Pálhoz hasonlóan történt-e életemben is bizonyos szemlélet váltás? Hogyan tapasztalom meg Isten megigazulását életemben? Van-e arra konkrét példa az utolsó időben? Hálát adok érte Istennek.


[1] Ferenc Pápa. Misericordiae Vultus kezdetű bullája 20.

2016. január 27., szerda

Január 27.



Oz 6,1-6                              (Jézus túllép a törvényen: a bűnösökkel közösséget vállal)
1„Gyertek, térjünk vissza az Úrhoz, ő tépett meg, ő is gyógyít meg minket; ő vert meg, ő köti be sebeinket. 2Két nap múlva életet ad, harmadnapra feltámaszt, hogy színe előtt éljünk. 3Ismerjük meg, törekedjünk megismerni az Urat: biztosan eljön, mint a hajnal, megjön, mint a zápor, mint a tavaszi eső, amely öntözi a földet.” 4Mit tegyek veled, Efraim? Mit tegyek veled, Júda? Hűséged, mint a reggeli felhő, és mint a harmat, hamar tovatűnik. 5Ezért ostoroztam őket a próféták által, ezért ölettem meg őket ajkam szózatával, ítéletem elérkezik, mint a világosság. 6Mert nem az áldozat kell nekem, hanem a szeretet, nem az égőáldozat, hanem az Isten ismerete.

„Jézus hivatkozása Ozeás prófétára – „szeretetet akarok és nem áldozatot” (6,6) – ebből a szempontból nagyon jelentős. Jézus azt tanítja, hogy mostantól fogva tanítványai számára életszabállyá kell válnia az irgalmasság elsőségének, ahogyan ő maga mutatta a bűnösökkel való együtt étkezéssel. Az irgalmasság ismételten Jézus küldetése alapvető jellegzetességének bizonyul. Ez valóságos kihívás a körülötte állókkal szemben, akik megelégedtek a törvény külsődleges megtartásával. Jézus viszont túllép a törvényen; a törvény által bűnösnek tekintettekkel való közösségvállalása megmutatta, hogy milyen messzire képes hatolni az ő irgalmassága.”[1]
Feladat a mai napra: Őszintén kérdezem magamat, van-e valaki a közelemben, akit bűnösnek tekintek? Mennyire szeretném neki Isten irgalmasságát kifejezni? Kérem Jézustól, hogy hozzá hasonlóan tudjam szeretni őt és keresem az illetővel való találkozást, közös étkezést, együttlétet.


[1] Ferenc Pápa. Misericordiae Vultus kezdetű bullája 20.