XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. február 24., szerda

Február 24.



Mk 7, 31-35
Ezután ismét elhagyta Tírusz vidékét, és Szidonon át a Galileai tóhoz ment, Dekapolisz határába. Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét. Külön hívta a tömegből, fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét, föltekintett az égre, fohászkodott és szólt: „Effata, azaz nyílj meg!” Azon nyomban meg is oldódott a nyelve és érthetően beszélt.

A beszélő képesség, az artikuláció az emberi lény fontos jellemzője. Nem tudunk csak magunknak élni. Életünk fontos részét az egymás közti kommunikáció teszi ki. Érzelmeinket, gondolatainkat, ötleteinket, fájdalmainkat, stb. megpróbáljuk szavakba ölteni, hogy másokkal megosszuk. A jó kommunikáció a szeretet kifejezése. A fönti történetben ez úgy látszik nem működött rendesen, nem értették meg egymást. Mennyi fájdalom származik a rossz kommunikációból! Hányszor várjuk el másoktól, hogy megértsenek, vagy beletörődünk abba, hogy nem értjük meg egymást. Milyen jó, hogy vannak barátok, akik nem akarnak beletörődni és elkísérik őt Jézushoz. Jézus fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét, föltekintett az égre, fohászkodott és szólt: „Effata, azaz nyílj meg!” Furcsa rítusnak tűnhet ez számunkra, akár valami hókuszpókusznak. Miért teszi ezt Jézus? Mit jelképezhet ez a cselekmény? Jézus nagyon koncentráltan törődik a beteggel. Nem gyors kezeléssel akarja elintézni az ügyet, hanem visszahozni ezt az embert az életbe. Fülébe dugja az ujját, hogy elzárja őt a számára káros külső hatásoktól. Majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét. A nyál az ókori embernek az élet jelképe volt. Jézus saját életét osztotta meg vele, miközben az Atyához fohászkodott, azaz kapcsolatba hozta őt megint éggel és földdel, az Atyával és önmagával, és akarta, hogy nyíljon meg. Jézus visszaadta neki kommunikációs képességét.
Elgondolkoztató, hogy miért hívja őt Jézus külön a tömegből? Hol érezzük esetleg mi is a környezetünk (akár káros) befolyását beszédünkben? A jó kommunikáció nem magától értetődő. Sokszor megragadhat minket mások szókincse, kifejezés módja, de akár némasága is. Néha nem kommunikálunk, mert feltételezzük, hogy a másik már tudja, mit akarok mondani, és elvárom tőle, hogy olvassa gondolataimat. De a másik nem tud belém látni! A tiszta, érthető beszéd a szeretet igazi csatornája, mert a másik is tudja mire számíthat. Ha nem mondom el, mit gondolok, mi bánt, mire vágyom, a kommunikáció egyszer csak el fog akadni. Helyette a bizalmatlanság terjed el a kapcsolatban, mely akár szét is rombolhatja az elején jól indult kapcsolatokat.
Áttekintve kapcsolataimat, hol van esetleg szükségem arra, hogy Jézus meggyógyítsa kommunikációs képességemet?

Feladat a mai napra: A mai napon jó kommunikációra törekszem.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este: Visszatekintés a napra: Mit tapasztaltam a mai napon? Különösképpen a mai napon folytatott párbeszédeimre gondolok: Sikerült mindent kifejezni, amit akartam?Hol akadtunk el? Miért? Hol látom Isten jelenlétét? – Uram, köszönöm, hogy a te beszédet mindig világos és nyílt. Ez olyan megnyugtató. Kérlek törd fel bennem a gátakat, hogy képes legyek szeretetközösséget építeni egymás közt.