XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. március 31., csütörtök

Március 31.



Lk 24,35-48                       (Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni)
Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket: "Békesség nektek!" Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: "Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van." Ezután megmutatta nekik kezét és lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: "Van itt valami ennivalótok?" Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: "Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak." Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta: "Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt."

Mennyi bizonyítékra van szükségük a tanítványoknak, hogy elhiggyék, hogy valóban a feltámadt Jézussal találkoznak. Nem képzelet, nem szellem áll előttük, hanem húsból és csontból álló, megtapogatható, valóságos ember, - de feltámadt ember. Megvannak még a sebhelyei, de azok már nem fájnak. Mit jelent a mindennapi életben feltámadt emberként élni? A keresztségben, Szent Pál szavai szerint, Krisztussal együtt minket is keresztre feszítettek. Már nem mi élünk, hanem Krisztus él mibennünk (vö. Gal 2,19-20), Krisztus szeretete és ereje. „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott.” (2Kor 5,17-18). A keresztség által erőt kaptunk arra, hogy mi is kiengesztelt emberekként éljünk: hogy kiengesztelődjünk elsősorban önmagunkkal, aztán testvéreinkkel és Istennel. Hány sebet hordozunk magunkban, mert nem tudjuk vagy nem akarjuk elfogadni gyöngeségeinket, hibáinkat, mások hibáit vagy a sors által nekünk juttatott nehézségeket. Hányszor szabunk határt a megbocsátásnak! Krisztusban és Máriában láthatjuk, hogy a megbocsátásnak nincsen határa. Ha ők meg tudnak bocsátani nekünk, akkor mi is képesek vagyunk ugyanerre. Az egymásnak vagy saját magunknak okozott sebhelyei megmaradnak, de már nem fájnak, hanem irgalommá, szeretetetté és elfogadássá változnak át. Ezért, mondja Szent Pál, „vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig.” (Kol 3,9-10). „Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy eljuthassak a halálból való feltámadásra.” (Fil 3,10-11)
Feladat a mai napra:  Ma feltámadt emberként akarok élni. Ehhez kérek kegyelmet.

2016. március 30., szerda

Március 30.



Lk 24,13-29                       (Azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy él.)
Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt. Az eseményekről beszélgettek. Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De szemük képtelen volt felismerni. Megszólította őket: „Miről beszélgettetek itt az úton?” Elszomorodtak, megálltak. Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.”  „Micsoda?” - kérdezte. „A názáreti Jézus esete - felelték -, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek. Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál, s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták.” Erre így szólt: „Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: „Maradj velünk.”

Az emmauszi tanítványok útközben elbeszélgettek egymással mindazokról az eseményekről, amelyek Jeruzsálemben Jézussal történtek. Arról is beszámoltak, amit a hozzájuk tartozó asszonyok mondtak nekik, „hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él.” Az asszonyok híre nem hozott változást a két tanítvány életébe. Az, hogy mások elbeszélik, hogy a feltámadt Krisztussal találkoztak, nem mindig jelent valamit számunkra. A válasz, a segítség, amelyet felkínálnak nekünk, csak akkor igazi segítség, amikor hittel elfogadjuk vagy személyesen megtapasztaljuk. Az emmauszi tanítványoknak is erre volt szükségük. Addig nem hittek az asszonyok szavaiban, ameddig személyesen nem tapasztalták, hogy él. Hogyan jutottak ehhez a felismeréshez? Nem a látásból, - hiszen a szemükkel nem ismerték fel Jézust -, hanem azáltal, hogy Jézus megmagyarázta nekik az írásokat és egy konkrét gesztuson keresztül, a kenyértörésen keresztül. Számunkra is ez az út, amelyen eljuthatunk a feltámadás megtapasztalásához. Nekünk is így kell kísérnünk másokat, hogy találkozzanak a feltámadt Krisztussal: hogy magyarázzuk a Szentírást és életünkkel, konkrét gesztusokkal tanúságot teszünk a szeretetről. Nem tudjuk, milyen összefüggésben áll Mária az emmauszi eseménnyel. Biztos, hogy Mária ugyanezt a folyamatot átélte az angyal hírüladásakor és utána még oly sokszor: hogy Isten szavát elfogadva, életté lett benne Isten igéje, azaz Jézus. Jézus feltámadása után megértette, hogy Jézus most minden emberben akar maradni, élni. Ami vele történt, most minden emberrel megtörténhet, hogy Jézus éljen benne. Milyen jó, hogy Mária elkísér bennünket hit útján és buzdít minket: „Engedd, hogy Jézus magyarázza neked a Szentírást addig, ameddig választ kapsz konkrét élethelyzetre, és életedben a feltámadt Krisztussal  találkozol.”
Feladat a mai napra:  Átgondolom, melyik „emmauszi úton” jártam, és hogyan ismertem fel Jézust, aki velem járt.

2016. március 29., kedd

Március 29.



Iz 54,1-14                           (Fiaid mindnyájan az Úr tanítványai lesznek)
Zengj éneket, te meddő, aki nem szültél; hallasd örömöd szavát s ujjongj, te, aki nem vajúdtál. Mert az elhagyottnak több fia lesz, mint akinek férje van - mondja az Úr. Tedd tágassá sátradban a helyet, és hajlékod kárpitjait feszítsd ki bátran. Hosszabbítsd meg a köteleket, és erősítsd meg a szegeket, mert kiterjedsz jobbra és balra. Nemzetséged hatalmába keríti a nemzeteket, és benépesíti az elhagyott városokat. Ne félj, nem fogsz megszégyenülni, ne pirulj, nem ér gyalázat! Sőt elfelejted ifjúkorod szégyenét, és özvegységed gyalázatára nem kell emlékezned többé. Mert maga Teremtőd lesz a hitvesed, a Seregek Ura a neve. Izrael Szentje lesz a Megváltód, akit az egész föld Istenének hívnak. Mert a hegyek megindulhatnak, és megrendülhetnek a halmok, de az én szeretetem nem hagy el soha, és veled kötött békeszövetségem nem inog meg. Az Úr mondja ezt, aki megkönyörült rajtad. Fiaid mindnyájan az Úr tanítványai lesznek, békés jólétet adok gyermekeidnek. Igazságosság lesz az alapod, és elkerül a nyomorúság, nem kell hát semmitől félned. Elkerül a rettegés, nem is közelíthet hozzád.

Mária most is megjegyezte mindezeket az eseményeket, és el-elgondolkodott rajtuk a szívében. Elgondolkodott azokon a szavakon is, amelyeket Jézus ajkáról hallott és az írásokból ismert. Így jutott az események mélyebb megértéséhez. Megértette, hogy Jézus halálával és feltámadásával betejesedtek Izajás próféta szavai. Jézus az Úr szolgája, akiről Izajás írt. A rész, amely az Úr szolgájáról szóló negyedik ének után következik, most Máriának szól. Ugyanis úgy folytatódik Izajás jövendölése, hogy örvendezz, ujjongj! Szinte váratlan fordulatnak tűnik. Mária pedig megértette a két résznek az összefüggését. Jézus szenvedése, halála és feltámadása által megszületett az új Jeruzsálem, Isten új népe. Mária érezte, hogy Jézus a keresztfán nem csak az egyik tanítványát bízta rá, hanem másokat is. Jézus üdvösséget szerzett az egész emberiségnek és általa lehetünk Isten gyermekei, megszülethetünk az örök életre. Ezért van okunk az örömre. Máriának pedig különleges szerep jutott, Isten anyául rendelte őt gyermekeinek. „Hallasd örömöd szavát s ujjongj, te, aki nem vajúdtál. Mert az elhagyottnak több fia lesz”. Húsvét hajnalán Máriában felébredt ez a tudat: „Fiaid mindnyájan az Úr tanítványai lesznek, békés jólétet adok gyermekeidnek.”
Feladat a mai napra:  Elgondolkozom azon, kik számomra a „lelki” gyermekeim. Értük imádkozom kiváltképpen a mai napon.

2016. március 28., hétfő

Március 28.



Mt 28,5-10                         (Egyszerre csak Jézus jött velük szemben)
Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott! Aztán siessetek, vigyétek hírül tanítványainak: Feltámadt a halálból, előttetek megy Galileába. Ott viszontlátjátok. Íme tudtotokra adtam.” Gyorsan otthagyták a sírt, és félelmükben meg nagy örömükben is siettek, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. Egyszerre csak Jézus jött velük szemben, s így köszöntötte őket: „Üdv nektek!” Odafutottak, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Jézus így szólt: „Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába, ott majd viszontlátnak.”

A négy evangélium értesít minket arról, hogyan jelent meg a feltámadt Krisztus a hozzá tartozóknak. Arról azonban hallgatnak, hogy Jézus a feltámadása után édesanyjának, Máriának is megjelent volna. Az apostol cselekedeteiben hallunk újra a Szűzanyáról, ahogyan az apostolokkal és asszonyokkal állhatatosan együtt imádkozott. Megkérdezhetjük tőle, hogyan élte meg a feltámadás eseményeit, hogyan találkozott feltámadt Fiával. Vajon kellett-e vele találkoznia ahhoz, hogy higgyen feltámadásában? Máté evangélistánál az asszonyok azok, akik először találkoznak a feltámadt Krisztussal. Jézus üres sírjánál egy angyal meghirdette nekik, hogy Jézus feltámadt, de utána Jézussal magával is találkoztak, amikor elmentek, hogy elvigyék az örömhírt a tanítványainak. „Egyszerre csak Jézus jött velük szemben.” Ügy tűnik, hogy hitük megerősítéseként megjelent nekik Jézus. Habár hittek az angyal szavainak, nem kételkedtek Jézus feltámadásában, Jézus mégis megjelent nekik. Talán úgy is lehet érteni ezt az eseményt, hogy a Jézussal való találkozás hitük gyümölcse volt. Hiszen a feltámadásba vetett hit, elvezet minket a Jézussal való találkozásra. „Mária, te aki hittél Jézus feltámadásában, abban, hogy az Atya ígérete fog beteljesedni „hogy országának nem lesz vége”, erősítsd meg hitünket, hogy a hit által újra találkozzunk a feltámadt Fiaddal.”
Feladat a mai napra: Ma szeretnék valaki másnak olyan angyal, hírnök lenni, aki elviszi neki a feltámadás örömhírét.

2016. március 27., vasárnap

Március 27.



ApCsel 10, 34a. 37-43; Kol 3, 1-4; Jn 20,1-9 
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból.

 „Feltámadt az Úr, alleluja! - Valóban feltámadt!” – így köszönünk egymásnak Húsvét vasárnap, Urunk feltámadásának ünnepén a keleti keresztény szokás szerint. Így fejezzük ki nagy örömünket, és ünnepeljük hitünk központi eseményét: Krisztus feltámadt a halálból. Az élet győzött a halál felett. Pál apostol írja: „Tudjuk ugyanis, hogy Krisztus feltámadt a halálból, és többé nem hal meg: a halál nem uralkodik többé rajta. Halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, de életével Istennek él.” (Róm 6,10) „Tudjuk ugyanis” – de honnan tudjuk ezt? Az evangéliumok beszámolnak, hogy a tanítványok nem találkoztak azonnal a feltámadt Krisztussal, hanem megtapasztalták Húsvét reggelén Jézus feltámadásának néhány jelét: az elhengerített követ, az üres sírt és az összehajtott lepleket. Ezek a jelek Krisztus feltámadásában való hithez akarták őket elvezetni. János evangélista kiemeli, hogy valóban így történt az egyik tanítvánnyal: „látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.” Már a feltámadt Krisztussal való találkozás előtt hitt a  feltámadásban. Nekünk is figyelnünk kell a feltámadás jeleire. Életünkben melyek azok a jelek, amik arra mutatnak, hogy Krisztus feltámadt? Amikor valaki egy kilátástalannak tűnő helyzeten úrrá tud lenni, képes megbocsátani, ahol egy új remény ébred, amikor a család tagjai újra szeretettel fordulnak egymás felé… Kérjük az Úrtól ezt a húsvéti látást, amely az apró dolgokban is felfedezi a Feltámadást. Engedjük, hogy Krisztus feltámadásának ereje minket is átalakítson. Életünket látva mások is azt mondják: „Valóban feltámadt az Úr, alleluja!” A mi életünk is legyen a feltámadás jele, hogy lássák és higgyenek! 
Feladat a hétre: Isten apró jeleire figyelek, amelyek arról szólnak, hogy Krisztus él bennem és a többiekben. Megosztom a húsvéti örömhírt másokkal.